Marihuána a sofőrnél
A bácsalmási rendőrök 110 gramm kábítószergyanús anyagot találtak a gépkocsivezetőnél.
RészletekA bácsalmási rendőrök 110 gramm kábítószergyanús anyagot találtak a gépkocsivezetőnél.
RészletekEgy kondérnyi birkahússal örvendeztette meg Rozenbergszki József kerekegyházi építőanyag kereskedő a Wojtyla Ház szegényeit. Ebből főzött kiváló birkagulyást Domján Balázs önkéntes szakács és felesége vasárnap délelőtt. Közben betoppant a házba Nagy Ervin, Domján Balázs állandó főzőtársa. Rendszerint együtt készítenek ebédet a wojtylások számára, ezúttal azonban nem így történt. Ervin ugyanis kórházban volt, s ahogy kiengedték, első útja rögtön a Karol Wojtyla Barátság Központ belvárosi népkonyhájába vezetett. Nem egyedül jött; vele tartott Kocsis Pál izsáki vállalkozó, az Alföldi Garabonciás Kft. ügyvezetője is. A különféle kecske-, juh- és tehénsajtot, túrót, joghurtot, sajtkrémet előállító üzem tulajdonosa a Wojtyla sorsközösség nem kis örömére bejelentette: szeretne részt vállalni egy izsáki szakrális emlék – útmenti Krisztus-kereszt – felújításában, továbbá egy keresztet saját birtokán is emeltet. Isten adjon neki erőt, egészséget tervei megvalósításához. A birkagulyás mellé még grízes tészta is járt a népkonyha szegényeinek, melyet Bozó Pálné Kati néninek, és Szénásiné Kispataki Melindának, a Karol Wojtyla Barátság Központ önkéntes munkatársainak köszönhettek. A kiszolgálásban Molnár Zoltán intézményvezető segédkezett.
RészletekLakiteleken már bevált, a Petőfi Sándor Művelődési Házban népszerű, április 4-től pedig már Kecskeméten is járhatnak a „hosszabb ideje fiatalok\" a Senior Fit Dance-re. (A fotó illusztráció)
RészletekGyerekproblémák címmel kezdődik a Ruszt József Stúdió Színházban Réczei Tamás művészeti vezető előadássorozata pedagógusoknak, szülőknek.
RészletekMezei Futó Országos Bajnokságot rendeztek március 12-én, szombaton a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A Hírös Sport Nonprofit Kft. másodszor rendezett ilyet Kecskeméten: az első alkalom tavaly március 14-én volt.
RészletekAz élményszerű oktatás jegyében valósult meg az a projekt, amelyben a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola ötödikes tanulói vehettek részt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező rendezvénysorozatban. (Fotók: Kákóczki Barbara)
RészletekMindkét gyanúsítottat beazonosították és őrizetbe vették a kiskunfélegyházi nyomozók.
RészletekA Kecskeméti Katona József Múzeum és az Alapítvány a 48-as hősökért hatodik alkalommal rendezte meg ünnepi rajzpályázatát óvodásoknak és általános iskolásoknak. Az alkotások témája ismét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. A beküldött alkotások legnagyobb része Kecskemétről származik.
RészletekTizenegy éve, 2005. április 2-án ért véget Karol Wojtyla, pápai nevén II. János Pál földi élete. A lengyel származású egyházfő halálának évfordulójára emlékezve új molinót helyeztek el névadójukról a Karol Wojtyla Barátság Központ népkonyha udvarában. Szent II. János Pál pápa szellemiségéhez szorosan kapcsolódik Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya életműve. Arcképe ezért került a molinón Karol Wojtyla mellé. És azért is, mert II. János Pál avatta őt boldoggá (2003. október 19-én Rómában, csaknem negyedmillió zarándok előtt).
RészletekVeszelka Mihály, Városföld polgármesterének adományebédjét fogyasztották szombaton a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ szegényei. Nem először jótékonykodik Veszelka úr. Évről évre hűségesen ragaszkodik ígéretéhez: rendszeresen támogatni fogja az elesett embereket. A kellemes időjárás ellenére is sokan jelentek meg a népkonyha ebédlőjében, mert az éhség nagy úr; ha esik, ha fúj, ha nincs mit enni otthon, akkor bizony jönni kell. Közel 130 elesett ember vett részt szombaton a Wojtyla Ház szociális közétkeztetési programjában, amely annyit jelent, hogy az év 365 napján reggelit és délben meleg ételt biztosítanak minden olyan rászorulónak, aki erre igényt tart. A népkonyha az Egressy utca 5/b szám alatt található, a belvárosban, nyolcszáz méterre Kecskemét főterétől. Ezúttal húslevest és diós tésztát szolgáltak fel a ház munkatársai; Bozó Pálné Kati néni önkéntes szakácsnőnek és Szénásiné Kispataki Melinda konyhai kisegítőnek köszönhetően.
Részletek