Már több mint háromszáz vállalattal működnek együtt a felsőoktatási intézmények
„A duális képzés magyarországi prototípusa a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban és a Knorr-Bremse Magyarországnál született” – mondta dr. Palkovics László, államtitkár a DWC „Új fejlesztések a duális főiskolai képzés magyarországi bevezetésében” címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésén a Bács-Kiskun megyeszékhelyen. A felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Mercedes-Benz gyár duális képzése mintaként szolgálhat az üzleti és felsőoktatási szereplők számára. A kormányzat azért vezette be a duális képzési modellt a felsőoktatásba az idei esztendőben, mert Magyarországon szorosabbra kell fűzni az egyetemek és főiskolák, illetve a gazdasági szereplők közötti kapcsolatot, ez ugyanis a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés egyik záloga. – „Duális képzések indítására jelenleg műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok képzési területeken van lehetősége az intézményeknek. 2015 szeptemberében 21 intézményben, 79 alapképzési szakon és egy mesterszakon, több mint 300 együttműködő gazdasági szervezetnél akár több mint 800 hallgató is megkezdheti tanulmányait a duális képzésű alapképzési szakokon.
Részletek