Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Bohócdoktorok viziteltek Szolnokon

Bohócdoktorok viziteltek Szolnokon

2015. február 12. 08:07

Szolnokon, a Hetényi Géza Kórház gyermekrészlegén visszatérő segítőként fogadták a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorait. A mosoly-varázsolók az intenzíven és a gyermekosztályon is megörvendeztették a nagybeteg piciket. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdoktorok nem csak a gyerekeknek, az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak vidám pillanatokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

Részletek

Vörösmarty-bemutató Kecskeméten

2015. február 11. 15:29

Vörösmarty Mihály születésének 215. és halálának 160. évfordulójáról emlékezik meg a kecskeméti Katona József Színház, ahol pénteken mutatják be a romantikus költő Csongor és Tünde című színművét Porogi Dorka rendezésében.

Részletek
Betegek Világnapján egészségesen étkeztünk

Betegek Világnapján egészségesen étkeztünk

2015. február 11. 14:45 | Wojtyla Ház

A Betegek Világnapján mi is gondoltunk egészségünkre. Ebédünk egy nagyon egészséges és finom zöldséges tészta volt süteménnyel. A menüt Molnár Zoltán a Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért (MÁK) nevű civil szervezet tagja készítette el. Társtámogatónk ezúttal is rejtve maradt, nem fedi fel kilétét. De mi ennek ellenére is mindig sok puszit küldünk neki.

Részletek
A Betegek Világnapján mi is gondoltunk betegeinkre

A Betegek Világnapján mi is gondoltunk betegeinkre

2015. február 11. 14:26 | Wojtyla Klub

A Betegek Világnapjára a Wojtyla Ház szegényei is megemlékeztek. A napot a Barátok templomában kezdtük, ahol Gaál József atya mondott misét a betegekért és a lourdes-i jelenésekről. A Lourdes melletti Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében a Szent Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária. Ebből az alkalomból tartanak minden évben Lourdesban is szentmisét. A Wojtyla Ház családja szép számmal jelent meg a Szent Miklós templomban, ahol együtt mondtunk imát betegeinkért. Majd egy ide illő filmet néztünk meg a központ ebédlőjében. A film címe: Életrevalók. A francia vígjáték valóságon alapuló történet, mely egy mozgáskorlátozott ember harcát mutatja be.

Részletek

Ezt jelenti a látogatási tilalom...

2015. február 11. 12:57

Tombol az országban az influenza-járvány, ami miatt már országszerte teljes vagy részleges látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban. De pontosan mit jelent ez a korlátozás, és hogy élik ezt meg a gyermekosztályokon fekvő kis betegek? Ennek járt utána a K&H gyógyvarázs.

Részletek
“Mesés” együttműködés a gyermekekért, a jövőért

“Mesés” együttműködés a gyermekekért, a jövőért

2015. február 11. 09:18

A Mesekórház, valamint a pozitív élményeket, a családbarát infrastrukturális és kommunikációs elemeket előtérbe helyező egészségügyi ellátási rendszer megvalósítása érdekében együttműködési nyilatkozatot írt alá a Heim Pál Alapítvány stratégiai vezetője, tiszteletbeli elnöke és Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport tulajdonosa. A közös cél: a hazai gyermekegészségügy paradigmaváltásának előkészítése, az ellátás teljes, rendszerszintű korszerűsítése, ezt követően pedig a modell más országokban történő bevezetése.

Részletek