Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Ebéd a nyárlőrinci nyugdíjasoktól

Ebéd a nyárlőrinci nyugdíjasoktól

2015. január 9. 15:52 | Adományok Wojtyla Ház

A Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub jóvoltából jutottak ételhez pénteken a Wojtyla Ház szegényei. A megjelent tagok főzték és osztották ki a helyben készült gulyáslevest és palacsintát. Németh Mihályné Terike klubvezető közösségüket bemutatva elmondta: hatvanöt tagból álló csoportjukból ma tizennyolcan tudtak eljönni. Kapcsolatuk a Wojtyla Házzal nem új keletű. Egyik csoporttársuk, Zubor Andrásné Gizike önkéntesként tevékenykedik az intézményben. Általa ismerhették meg a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottait. Felajánlásukkal és munkájukkal szeretnék megköszönni, hogy a Porta Egyesület által szervezett kirándulásokra ők is meghívást kapnak. A Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub 1974-ben alakult. Tagjaik közül tizenheten népdalköri foglalkozásokon is részt vesznek, melyet Csingér Sándorné lakiteleki tanárnő vezet. Éves programterv szerint tornagyakorlatokat végeznek, tanulnak, szórakoznak, belföldi kirándulásokat szerveznek. Foglalkozásaikat hetente hétfőn és csütörtökön tartják; társasjátékoznak, beszélgetnek, irodalmi előadásokat szerveznek, csutkababát készítenek. Színjátszó csoportjuk gyakran tart előadást ünnepségeken. Népdalköröseik közösségi rendezvények meghívott vendégei. Minden évben ők nyitják meg a Táncszemle nevű néptánc rendezvényt a szerbiai Bajmokon. Nincsenek híján a vidámságnak, hisz ebéd előtt mindenkivel tudatták a Wojtyla Házban: „Száz forintnak ötven a fele…” Ígérték: máskor is eljönnek. Isten áldja kezük munkáját! Szeretettel várjuk vissza a Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub közösségét – mondta Molnár Zoltán intézményvezető.

Részletek
László Zsolt és feleségének adománya a Wojtyla Háznak

László Zsolt és feleségének adománya a Wojtyla Háznak

2015. január 8. 15:14 | Adományok Wojtyla Ház

A minap már jártak itt a mai nap támogatói, László Zsolt és felesége Pásztor Andrea, akkor jó ismerősként látogattak meg bennünket. Ma pedig egy ebédre hívták meg a Wojtyla Ház családját. A menü rántott csirkeszárny volt petrezselymes burgonyával, melyet az Ízfaktor Kft. készített és szállított a központba. Sajnos támogatóink nem tudtak eljönni, de így is üdvözölték a központ szegényeit és jó étvágyat kívántak az ebédhez.

Részletek
Vissza a munka világába!

Vissza a munka világába!

2015. január 8. 15:11 | Wojtyla Ház

Egy munkalehetőség képzéssel együtt hatalmas segítség egy olyan embernek, aki csak a havi segélyéből és egy kis ebédből él. Lakó Sándor tudja ezt jól, így jutott el a Wojtyla Házba, ahol ma délelőtt több, igen jó lehetőséget mondott el a központba járó szegényeknek. Január 15-től már indulna a zöldség és gyümölcs feldolgozó OKJ-s tanfolyam, majd 2 hónap után el is kezdhetnek dolgozni a sikeresen végzett diákok. Nagy érdeklődéssel kísérték figyelemmel az előadást. Reméljük lesz is eredmény!

Részletek
Tűsarokkal a swingből a retróba!

Tűsarokkal a swingből a retróba!

2015. január 8. 08:32

Szűcs Gabi: Tűsarkú lépteim - lemezbemutató koncert 2015. január 10-én az Átriumban! ÚJ LEMEZ, DOLCE VITA ÉLETÉRZÉS, IGAZI RETRÓ ELŐADÁS! Szűcs Gabi tűsarki léptei meghozták a nagy áttörést: „A DAL” legjobbjai között Szűcs Gabi új száma!

Részletek

KECSKEMÉTI IFJÚSÁGI OTTHON JANUÁRI KÍNÁLÓ

2015. január 8. 08:25

Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk vendégeinknek! Felhívjuk tisztelt Vendégünk figyelmét, hogy a Kecskeméti Ifjúsági Otthon rendezvényein való részvétellel hozzájárul olyan képmás vagy hangfelvétel nyomtatott vagy elektronikus formában való közzétételéhez, amelyen Ön, és/vagy gyermeke is szerepelhet.Jogforrás: 2013. évi V. törvény

Részletek
Amatőr festők kiállítása a Művész Kávézóban

Amatőr festők kiállítása a Művész Kávézóban

2015. január 8. 08:22

a Művész Kávézó tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, barátait, ismerőseit Almási Zsuzsanna, Baky L. István, dr. Bíró Ernő és Csernus Erzsébet amatőr festők közös kiállításának megnyitójára, melynek időpontja 2015. január 8-án (csütörtökön) 18 órakor lesz. A kiállítást a megnyitja Szappanos István művésztanár.

Részletek