Július 30. kedd, Judit, Xénia

MEGKEZDŐDTEK AZ ORGOVÁNYI KIFIZETÉSEK

2014. augusztus 1. 13:28

Mától kapják meg az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „f.a.” betétesei a részükre járó kártalanítást az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA). A százezer forintig terjedő kártalanítások pénzösszegét házhoz viszi a Magyar Posta, két és fél millió forintig postai értesítőt kapnak a betétesek arról, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető összeget. Két és fél millió forint feletti összegű magánszemélyek, valamint a vállalkozások hétfőtől kapják kézhez az értesítést. A takarékszövetkezet felszámolásával párhuzamosan elindult OBA kártalanítás 4. munkanaptól kezdődő kifizetésének megkezdését az adatállomány gyors feldolgozása tette lehetővé. Az OBA kártalanítási kötelezettsége meghaladja az 54 milliárd forintot, a kártalanításban részesülő betétesek száma a 30 ezret. Az OBA által nem biztosított betétek és a 100 ezer eurót meghaladó betétrészek 15,44 százalékát - a szövetkezeti hitelintézeti törvény alapján - a Takarékbank fizeti ki az érintett betéteseknek a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban.

Részletek
Nyitott a mi házunk

Nyitott a mi házunk

2014. július 31. 14:57

A Wojtyla Ház nyitott szellemiségű. Nemtől, kórtól, nemzetiségtől, vallástól függetlenül próbál mindenkinek segíteni. De ez oda-vissza működik. A támogatók körében sem fontos mindez. Az ember a lényeg. Így gondolta ezt Dr. Feldmájer Péter ügyvéd, és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, aki a mai ebédünket szponzorálta. A menü tarhonyás pulykahús volt savanyúsággal és fornetti süteménnyel.

Részletek
A valódi nőiesség jegyében selfie-znek a legnagyobb divattervezők-Hétköznapi hősöknek tervez Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Szegedi Kata, Tomcsányi Dóri és Tóth Bori

A valódi nőiesség jegyében selfie-znek a legnagyobb divattervezők-Hétköznapi hősöknek tervez Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Szegedi Kata, Tomcsányi Dóri és Tóth Bori

2014. július 31. 13:40

Magyarországon eddig példa nélküli módon fogtak össze a világszerte elismert hazai designerek: Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Szegedi Kata, Tomcsányi Dóri és Tóth Bori magyar nőknek segítenek abban, hogy merjék önmagukat felvállalva megmutatni, mennyire színes egyéniségek. A neves divattervezők ezúttal családanyákra és a konfekciómérettől eltérő testalkatú hölgyekre szabták kreációikat, s kivételes módon bepillantást engedtek műhelymunkájukba is egy-egy selfie-vel.

Részletek
Cifrapalota: visszatérőknek fél áron!

Cifrapalota: visszatérőknek fél áron!

2014. július 31. 13:36

A Kecskeméti Katona József Múzeum Igazgatósága akciója: 2014. augusztus 1-jétől minden, a Cifrapalota kiállításaiba megváltott és megőrzött jegy egy újabb látogatáskor 50 %-os kedvezményre jogosítja annak felmutatóját. E kedvezmény egy alkalommal vehető igénybe.

Részletek

Együttműködik a Sziget és az Auchan - Mostantól 19 hazai áruházban lehet Sziget jegyet venni, akár részletfizetéssel, vagy hitelre is

2014. július 31. 13:33

Az Auchan és a Sziget együttműködése hosszú ideje váratott magára, de az óbudai áruház közelsége és a vásárlók igényei évről évre közelebb hozták a két felet. A most megkötött együttműködés keretében mind a 19 Auchan áruházban lehet jegyet venni a Fesztiválra, augusztus 17-ig. Emellett az Auchan óbudai áruházában is tájékoztatják majd a lakosságot a rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalókról annak érdekében, hogy a lehető legkevésbé zavarja a fesztivál a helyieket és a vásárlóközönséget.

Részletek
Hűsítő támogatás az SOS Gyermekfalvaknak Másképp indult a nyári szezon Kecskeméten

Hűsítő támogatás az SOS Gyermekfalvaknak Másképp indult a nyári szezon Kecskeméten

2014. július 31. 13:32

Idei jótékonysági aktivitásának keretében a Daikin Hungary Kft. a hírös városi SOS gyermekfalut támogatta. A nemzetközi vállalat, együttműködő partnerével, a kecskeméti székhelyű Logall Kft.-vel közösen korszerű, energiatakarékos klímaberendezésekkel szerelte fel a falu négy házát. A támogatást az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának Zuggó Balázs, a vállalat ügyvezető igazgatója adta át.

Részletek