
Fafaragó hozta elő a mintákat a kereszten
Szépül a ladánybenei úti kereszt. Szécsényi Zoltán fafaragó mester hétfő délután a feszület törzsén látható virág mintákat, Ádámot és Évát hozta elő újra. A gyors munka után jöhet majd a festés is.
Részletek
Szépül a ladánybenei úti kereszt. Szécsényi Zoltán fafaragó mester hétfő délután a feszület törzsén látható virág mintákat, Ádámot és Évát hozta elő újra. A gyors munka után jöhet majd a festés is.
Részletek
Ragyogó napsütésben, mosolygósan érkezett a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban az egykori teniszező, Szávay Ági. Furcsa azt írni róla, hogy „egykori”, hiszen még csak huszonöt esztendős, de tény, hogy két éve végleg abbahagyta a sportolást, a versenyzést – még hobbi szinten sem vesz kezébe ütőt. Ennek okát elárulta a pódiumbeszélgetés során az őt kérdező Borzák Tibor újságírónak. Sokáig nem vették észre az orvosok – sem itthon, sem külföldön! –, hogy egyik gerinccsigolyája megrepedt. Egyszer sem készítettek róla röntgenfelvételt, az MRI vizsgálatok során pedig csak a lágyrészek látszódnak, vagyis nem találtak semmi bajt. Ági edzett és versenyzett, sokszor elviselhetetlen fájdalmak közepette. Mindehhez társult egyfajta bizonyítási vágy is, mivel a sajtó azzal piszkálta, hogy elhagyja magát, ellustálkodja az edzéseket, azért nem hozza az eredményeket. Az erőn felüli megpróbáltatásokkal tovább romlott az állapota, sőt egyéb problémák is felmerültek nála. Döntenie kellett.
Részletek
Péntek délben, amikor a legjobban zuhogott az eső, érkezett meg a kecskeméti Csalánosi csárda autója benne a nagyon finom babgulyással. Képviselői Nagy Mihály és Kovács Klára köszöntötték a Wojtyla Ház családját, és kívántak nekik jó étvágyat az ebédhez. Közös ima után az ebéd következett. Még repeta is jutott, akik kértek még. Közvélemény kutatásunk szerint: kiváló volt az ebéd.
Részletek
A télhez közeledve ideje feltölteni az éléskamrákat. Érdemes hát ellátogatni a budapesti „Disznótoros Kolbászfesztivál”-ra, ahol Magyarország legújabb és legeredetibb gasztronómiai szenzációjára számíthatnak a látogatók! A szervezők Budapestre hozzák az eredeti, hagyományőrző disznótoros hangulatot. A rendezvény 100% celebmentes, kifejezetten hagyományőrző jellegű, gasztro-kulturális csemege lesz. Az esemény mindhárom napján reggeltől sötétedésig családi és felnőtt programok sokasága várja a látogatókat a 100.000 négyzetméternyi rendezvényterületen. Sötétedés után kezdődhet az éjfélig tartó mulatság! A látogatók nosztalgiázhatnak és kipróbálhatják a … bővebben
RészletekNéhány tagország kormányának komoly ellenállása ellenére ma hajnalban az EU vezetői három 2030-as célkitűzést fogadtak el: a szén-dioxid-kibocsátásra, a megújuló energia részarányára, illetve az energiahatékonyságra vonatkozóan. Ám ezek a célok túl alacsonyak: lelassítják a megújuló energia terjedéséért tett erőfeszítéseket, és Európát a szennyező és drága üzemanyagtól való függőségben tartják.
Részletek
A Nemzeti Kulturális Alap, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város anyagi támogatásával és jelentős intézményi önerőkből valósult meg nemrég a „Megtizedelt Évek” című konferencia. Két Duna-Tisza közi tudományos műhely: a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára és a Kecskeméti Katona József Múzeum tematikus konferencia-napjai az I. világháború első centenáriumi évében a helyi hátország, illetve a hadviselt Monarchia írott, szellemi és tárgyi hagyatékvilágának új kutatási eredményeit mutatták be – nem csak a szakmai közösségek számára.
Részletek
Október 28-ig tekinthető meg a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyének 2. emeletén a HM-HIM két emlékeztető-megszólító vándorkiállítása. A \"Négy év vérben és vasban\" az első világháború centenáriuma alkalmából készült mementó, míg a másik \"70 lélegzet\" címmel a Holokauszt itthonról elhurcolt zsidó polgártársai szenvedésének s azt életben maradást segítők, együttműködők méltóságának állít emléket. E kiállítások hétvégén (az óraátállításnak megfelelően) 10 és 17 óra között megtekinthetők a magyar szecessziós építkezés emblematikus hajlékában.
Részletek
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia új vezetője Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
Részletek
A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága szentföldi zarándoklatot tart október 22-31 között Csordás Eörs apostoli protonotárius emlékére, aki a rendszerváltozás után újjászervezte a lovagrend magyar tagozatát.
Részletek
Ferenc pápa idén április 27-én szentté avatta II. János Pál pápát. Liturgikus emléknapját október 22-ére vezették be a római naptárba.
Részletek