Július 31. szerda, Oszkár
Karácsonyi köszöntések

Karácsonyi köszöntések

2013. december 18. 11:24 | Adományok Wojtyla Ház

A születésnaposokat ünnepelte a Wojtyla Család. December 17-én a decemberi és a januári születésűeket ünnepeltük. A délután most nemcsak róluk szólt, hanem azokról is, akik egész évben a mi rigolyáinkat figyelembe véve tettek vettek a ház körül, a házban, a kiskunságban, vagy épp a Metro Áruházban. Szorgalmasan jöttek minden nap, ügyeltek a ház és a környék tisztaságára, rendjére. Az ők és a szülinaposok tiszteletére délután a Áfeosz Szakközépiskola Kollégiumában lakó diákjai egy karácsonyi műsorral készültek. Ashartival - Andrea tanárnővel – együtt egy olyan osztályt mutattak be, ahova egy új diák érkezik Afrikából és nem ismeri a karácsony szellemét. A darab végére nem csak az afrikai gyerek tudta meg, hogy mi is a karácsony lényegére, hanem mi is.

Részletek
A karácsonyban a szeretet a legfontosabb

A karácsonyban a szeretet a legfontosabb

2013. december 18. 10:45 | Wojtyla Ház

A karácsony. A téma most csak ez lehet, nem más. December 17-én a Poli Farbe Kft. igazgatója, Szabó Antal és felesége jött el közénk, akik a karácsonyi szokásokról, Mária, József és Jézus útjáról beszélgettek szegényeinkkel. Sokak szemében látták azt, hogy nem szeretik az ünnepet, mert nincs kivel osztozkodni az örömön. Szabó úr rávezette őket, hogy nem is olyan szörnyű az életük, hisz itt vannak egymásnak, egy meleg teremben barátok között, persze nem olyan ez mintha a gyerekeikkel, unokáikkal lennének. De ez is a szeretetet jelzi.

Részletek
Napi Evangélium: „Velünk az Isten.”

Napi Evangélium: „Velünk az Isten.”

2013. december 18. 08:52 | Wojtyla Ház

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki. Mt 1,18-24

Részletek
Nőtt a magyar-ukrán külkereskedelmi forgalom

Nőtt a magyar-ukrán külkereskedelmi forgalom

2013. december 18. 08:50

Az ukrán-magyar külkereskedelmi forgalom tavaly 3,8 milliárd dollárt tett ki, az idén augusztus végéig, a magyar export 10 százalékos növekedése mellett, 9 százalékkal nőtt a forgalom - mondta Szijjártó Péter társelnök, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Magyar-Ukrán Gazdasági Vegyesbizottság ülése utáni sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Részletek
Linzer virágok a Wojtyla Családnak

Linzer virágok a Wojtyla Családnak

2013. december 16. 15:35 | Adományok Wojtyla Ház

December 16-án hétfőn a Bukros Team közismert nevükön Buki Team vállalta fel, hogy kisegíti a Wojtyla Családot és elkészíti az aznapi ebédet. A menü babgulyás és sütemény volt. Bukros István a csapat alapítója jószívvel jött el közénk, már nem először. A gasztronómiában jártasoknak nem kell bemutatni a csapatot, számtalan főzőversenyen vettek már részt, és hozták el a fődíjat. A nap másik szponzora Puskás Imre, aki az alapanyagokat adta jószívvel. A csapat női tagja linzer virágokat készített a Wojtyla Családnak. Ebéd előtt megtudtuk, hogy cukrász, de nem akár milyen, szó szerint faragja a tortákat. Bármilyen formát elkészít. Kedvenc formája egy utasszállító repülő elkészítése volt, melyet egyik családtagjának készített.

Részletek
Kézműves tábor: Mézeskalács sütés és karácsonyfadísz készítés a Wojtyla Barátság Központban

Kézműves tábor: Mézeskalács sütés és karácsonyfadísz készítés a Wojtyla Barátság Központban

2013. december 16. 15:14 | Wojtyla Ház

A Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció projekt keretén belül december 14-én folytatódott a Porta Egyesület mini-projekt rendezvénysorozata a kézműves táborral. Ezúttal a megjelenő gyerekek, szüleik, nagyszüleik a mézeskalács sütés rejtelmeibe tekinthettek bele. Megtanulták, hogyan készül a puha mézeskalács, és a díszítés rá. A délelőtt folyamán sor került karácsonyfadíszek készítésére is. Egy részük a Wojtyla Ház főtéri fenyőfájára fog kerülni, egy másik része pedig már a központ kicsi műfenyőinek ágain lógnak.

Részletek
Adomány átadás a Kodály Intézetben

Adomány átadás a Kodály Intézetben

2013. december 16. 14:49 | Adományok Wojtyla Ház

December 1-én az Új Liszt Ferenc Kamarakórus adventi koncertet adott a Református Újkollégiumba, ahol a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ szegényeinek karácsonyáért gyűjtöttek adományt. Az összegyűlt adományt szombat este a Kodály Intézet dísztermében Nemes László Norbert igazgató adta át a Wojtyla Ház intézményvezetőjének Molnár Zoltánnak. Az állófogadást követően a Barátok templomában folytatódott az adventi koncertsorozat a Kodály leánykórussal és vegyes kórussal.

Részletek
A Wojtyla Ház is "Csiperós"

A Wojtyla Ház is \"Csiperós\"

2013. december 13. 15:10 | Adományok Wojtyla Ház

Az Európa Jövője Egyesület, ismertebb nevén a Csipero is támogatja évek óta a Wojtyla Házat. Farkas Gábor az egyesület elnöke ma nagyon finom rakott karfiolt készítetett a Precíz Kft.-vel. Sajnos felajánlónk nem tudott eljönni közénk, de egyik kedves munkatársát elküldte maga helyett, aki köszöntötte a közösséget és segített az ételosztásban.

Részletek

Kada Elek kiállításhoz kapcsolódó sorozat záró előadása

2013. december 13. 14:38

A szervezők mindenkit szeretettel várnak és hívnak Az aranykor polgármestere – Kada Elek és Kecskemét című kiállításhoz kapcsolódó sorozat záró előadására 2013. december 17-én a Cifrapalotában. A kezdés időpontja 16:15. Előadó Székelyné Kőrösi Ilona történész főmuzeológus. Az előadás témája: Séta Kada Elekkel – Kecskemét anno… (Városkép, jeles események, kultúra, életmód, divat és fényképezés a 20. század elején. A Kada-korszak eredményeinek összegzése).

Részletek
Napi Evangélium: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!”

Napi Evangélium: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!”

2013. december 13. 13:56 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” Mt 11,16-19

Részletek