![Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/83285.jpg)
Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot
Átadták a magyar artistaképzés új bázisául szolgáló Hungária Cirkuszcsarnokot a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. (MACIVA) Hungária körúti Művésztelepén pénteken délután.
RészletekÁtadták a magyar artistaképzés új bázisául szolgáló Hungária Cirkuszcsarnokot a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. (MACIVA) Hungária körúti Művésztelepén pénteken délután.
RészletekA Porta Egyesület november 22-én, pénteken 17 órakor tartotta meg a hagyományos Ferences Akadémiát a Kodály Intézet dísztermében. Az érdeklődő közönséget Mák Kornél alpolgármester és Bárkányi Ernő templomigazgató köszöntötte. A soron következő előadás az 1938-ban országjáró körútjára indított Aranyvonat története volt, mely a Szent Jobbot szállította. A Szent Jobb kecskeméti ünnepségéről Hajagos Csaba levéltáros számolt be korabeli tudósítások, képek segítségével. A püspöki kar 1937-ben közös pásztorlevelében hozta nyilvánosságra szándékát, hogy a Szent Jobbot körülhordozza Magyarországon Szent István király halálának 9. centenáriuma alkalmából. Kecskemétnek másfél hónapja volt, hogy megrendezze az ünnepséget, ünnepi díszbe öltöztesse a várost, és felkészítse a lakosságot. Az aranyvonatról Egly Tibor vasúttörténész számolt be, és mutatta be a korabeli tervrajzokat, fotókat, kópiákat. A Ferences Akadémia másik nagy témája az eucharisztikus konferencia 75. évfordulója volt, melyről Sóber Pétertől, levéltárostól hallhatott a közönség.
RészletekHármas névnapozást ült a Wojtyla Ház kollektívája: Szilvia, aki minden nap a konyhán segít, hogy mindig legyen tiszta tányér, evőeszköz, tálca és pohár. Kati néni, önkéntes szakácsnőnk és ebédosztó, sok-sok finomságot kóstolhattunk már meg tőle. Jolika, a ház alapító tagja. Ők a csapat fontos, építő tagjai, szeretjük őket, már ők is a csapat tagjai.
RészletekSoha nem szabad feladni. Mindig segít valaki. Nem feltétlenül kell pénz a boldogsághoz. Humorral könnyebb a túlélés. Efféle bölcseletekkel „vigasztalta” Badár Sándor, a népszerű humorista a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét látogatása során. A művész átérzi a perifériára került emberek problémáit, és amikor csak teheti, támogatja őket. Sokfelé kalandozott már a nagyvilágban, legnagyobb szegénységgel a fekete kontinensen találkozott, s ahogy látta, az ottani emberek többsége még nem vesztette el a reményt. Japánban olyan mértékben részesei a hétköznapoknak a hajléktalanok, hogy a kívülálló észre sem veszi a jelenlétüket, hiszen intézményeket hoztak létre számukra, ahol értelmesen eltölthetik az idejüket, kimoshatják ruháikat, meleg ételhez juthatnak és minden további nélkül látogathatják a közfürdőket is.
RészletekA széchenyivárosi Szent Család Plébánia vezetője Mons. Menyhárt Sándor ismét megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekKecskemét plébánosa, Dr. Jeney Gábor atya elküldte a következő vasárnap hirdetéseit, melyeknek portálunk is szívesen ad helyet és szívből ajánl.
RészletekHorváth Mária \"A Négyszögletű Kerek Erdő\" című animációs filmsorozatának \"Maminti a kicsi zöld tündér\" című epizódja a CICDAF 2013 legjobb külföldi televíziós programért járó nagydíját nyerte Kínában, a közelmúltban megrendezett 10th China International Animation and Digital Arts Festival-on. A film gyártója a Kecskemétfilm Kft., producere Mikulás Ferenc.
RészletekA hét ferences vértanú boldoggáavatási peranyagát Kálmán Peregrin viceposztulátor november 18-án átadta Rómában a Szenttéavatási Kongregációnak. A tizenhatezer oldalnyi dokumentumot és az egyházmegyei szakasz lezárását igazoló, Erdő Péter bíboros kézjegyével ellátott iratot a szintén ferences Luis Martin Rodriguez helyettes posztulátor generális és Giacomo Pappalardo, a kongregáció irodavezetője vette át. Az eseményen jelen volt Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora is. Az egyházmegyei szakasz augusztus utolsó napján zárult. Két hónapot vett igénybe, hogy a feladatra kijelölt személyek a magyar és olasz nyelvű anyagokat oldalankénti szignálják és lepecsételjék – tudtuk meg Kálmán Peregrintől. A kongregációban karácsony után vizsgálják át a sok ezer oldalas anyagot, hogy formailag megfelel-e az elvárásoknak, és utána kezdődik a tartalmi vizsgálat, illetve az úgynevezett pozíció elkészítése. Ez tartalmazza majd a bizonyítékokat, hogy az érintettek az egyház elleni gyűlölet miatt szenvedtek vértanúságot, és hogy a tiszteletük eleven a helyi egyházban. Hogy mikorra fejeződik be a római eljárás, azt egyelőre nem lehet tudni. „A rendnek és a boldoggá avatás ügyét szívükön viselőknek most az a feladata – mondta a viceposztulátor –, hogy a vértanúk tiszteletét terjesszék, és mind többen kérjék a vértanúk közbenjárását. Ezt szolgálja a Magyar Katolikus Rádió gondozásában készült és karácsonyra CD-n megjelenő Szemünkkel láttuk, fülünkkel hallottuk című dokumentum-hangjáték is.”
RészletekAmikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). Lk 19,45-48
RészletekA rezsicsökkentés a gázkészülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatának díjmentességével folytatódik – jelentette be sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
Részletek