
Kecskeméten mutatták be a világ első vízházát
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul.
Részletek
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul.
Részletek
A magyar A válogatott 14 góllal győzött Angola ellen a Kecskeméten zajló nemzetközi női kézilabdatorna második fordulójában, szombaton. A mérkőzést megelőzően Szucsánszki Zitát 100. válogatottsága alkalmából Mák Kornél, a 200. válogatott mérkőzését játszó Görbicz Anitát pedig Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármesterek köszöntötték.
Részletek
Béres Attila rendező sikert sikerre halmoz. A nyár elején Csányi Sándorral és Schell Judittal a főszerepekben a Liliommal aratott közönségsikert, a közelmúltban pedig Gérard Depardieu rendezőjeként került reflektorfénybe. A marosvásárhelyi származású, megszállott rendező egy pillanatra sem nyugszik, máris újabb bemutatóra készül. S mögötte is egy erős nő áll…
RészletekBaráti összejöveteleken, az iskolába, közösségbe visszatérve gyakori téma, ki hol volt nyaralni, hogyan töltötte a szabadidejét. Sok szülő erején felül is próbál nyaralást szervezni, hiszen egy-egy út nem olcsó. A szakember szerint ugyanakkor a gyerekeknek sokkal fontosabb, hogy jó élményeket szerezzen, amihez akár az otthonhoz közeli parkba vagy tóhoz, strandra tett kirándulás tökéletesen megfelel, a lényeg, hogy a család egymásra tudjon figyelni. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője szerint néhány jól megtervezett nap kisebb összegből is kihozható.
Részletek
Lezsák Sándor szerint a Kurultáj az elmúlt években beszédes fogalommá nemesedett és azt üzeni: mi magyarok is a \"kincses Kelet\" örökösei vagyunk. Az Országgyűlés alelnöke erről a Kurultáj magyar törzsi gyűlés szombati ünnepélyes megnyitóján beszélt Bugacpusztán.
Részletek
Boronkay Péter (BátorfiTeam-KMSE) Kecskemét kiválósága felkerült az idei év világbajnoki döntő rajtlistájára. Természetesen örültem a hírnek, a pályafutásom során ez a minimum, amit elvárok magamtól, így immár a 8. világbajnokságomon rajtolhatok - mondta Boronkay.
Részletek
Remek szervezés, csodálatos vízfelület, jó pálya, erős ellenfelek, lelkes közönség – ez volt az általános vélemény a szombaton Kecskeméten megrendezett VI. Országos Sárkányhajó Roadshowról. Szombat reggel 9 órakor kezdődött a VI. Országos Sárkányhajó Roadshow keretében megrendezett Magyar Sárkányhajó Bajnokság a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban. A szervezők tájékoztatása szerint közel 700 versenyző állt rajthoz a nap folyamán. A versenynap végén Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere adta át a győzteseknek az érmeket.
Részletek
A júniusra előrehozott, gyümölcsök nélküli Hírös Hét után megvalósulhatott Kecskeméten a borlovagrendek nélküli borfesztivál is. A Fesztiváliroda által jegyzett Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnepen a borlovagrendeket öt solti majorette helyettesítette, a megnyitót szombat este tartották. Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere a köszöntő beszédében elmondta, hogy Kecskemét ugyan Alföldi település, azonban rendkívül büszke a szőlőtermesztésére, és a borkultúrájára. Az alpolgármester röviden megemlékezett Mathiász Jánosról, a világhírű magyar szőlész-borászról, aki 1890-ben Kecskeméten jelentős nagybirtokot vásárolt és szőlőnemesítő munkássága itt teljesedett ki, valamint felidézte Wéber Ede, és Kocsis Pál szőlőtelepítő tevékenységét is.
Részletek
A matkópusztai repülőtéren rendezik augusztus 6-16 között az ultrakönnyű repülők világbajnokságát. A 19 ország részvételével szervezett világbajnokság ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották.
Részletek
Igazi nyári, napos, meleg idő fogadta a hagyományos Matkópusztai Falunap résztvevőit. A rendezvény zenés ébresztővel kezdődött, majd a városrész egyik büszkeségén, a sportpályán folytatódott. A Matkói Szabadidő és Sport Klub színes, tartalmas programok sokaságával készült a napra.
Részletek