Július 30. kedd, Judit, Xénia
Ebben az évben már több retinabeteg juthat korszerű kezeléshez

Ebben az évben már több retinabeteg juthat korszerű kezeléshez

2012. október 12. 13:02

Ebben az évben megváltozott a retinabetegek terápiájának finanszírozása, melynek köszönhetően mintegy két és félszer annyi időskori látófolt-, vagyis makula-degenerációban szenvedő beteg jut korszerű kezeléshez, mint egy évvel korábban - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, a budapesti Semmelweis Egyetem szemészeti klinikáján tartott sajtótájékoztatón.

Részletek
Az Adventista Egyház zenés, imádságos délelőttje a Wojtyla Házban

Az Adventista Egyház zenés, imádságos délelőttje a Wojtyla Házban

2012. október 11. 14:51 | Adományok Wojtyla Ház

A Hetednapi Adventista Gyülekezet kecskeméti csoportja házunk rendszeres, építő támogatói közé tartozik. Nem zavarja őket, hogy az intézményünk alapvetően katolikus eszmeiség, vallási hagyomány szerint munkálkodik. Október 11-én, csütörtökön a zenés, imádságos evangelizáció után a konyhán segítettek az ebéd előkészítésénél és finom paprikás krumpli felszolgálásánál. Ebéd előtt megemlékeztünk BOLDOG GRIESINGER JAKAB domonkos testvérről. Mai imánk Kormos Tivadarért, családjáért és az Adventista gyülekezetért szólt. Ezúton is köszönjük az áldozatos segítségeket, hogy ezen a napon is jóllaktak a Wojtyla Ház szegényei.

Részletek
Napi Evangélium: „Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle?”

Napi Evangélium: „Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle?”

2012. október 11. 08:50 | Wojtyla Ház

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Részletek
A test és a lélek kapcsolata: dr. Somogyi Zsuzsa előadása

A test és a lélek kapcsolata: dr. Somogyi Zsuzsa előadása

2012. október 10. 14:08 | Adományok Wojtyla Ház

Dr. Somogyi Zsuzsanna „Zsuzsi doktornő” tartott előadást a „Lélek befolyása a testre” címmel. Szó volt a lelki és testi egyensúlyról, ennek felborulásáról, a következményekről, a műtéti fájdalmakról. „Minden fejben dől el” nem véletlen, hogy a fej illetve a fogfájás a legfájdalmasabb. Az előadást követően a Wojtyla család kérdései következtek. Minden kérdező kapott egy-egy jó tanácsot is. A következő találkozó témán a központ gondozottjai még gondolkodnak.

Részletek
Soltvadkertről érkezett ruha a Wojtyla Házba

Soltvadkertről érkezett ruha a Wojtyla Házba

2012. október 10. 14:04 | Adományok Wojtyla Ház

Ruhaosztás volt délben a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központban. Az adományok között akadtak pulóverek, zoknik, szoknyák, téli ruhák, kabátok. A hatalmas adományt a környékből, és Soltvadkertről gyűjtötték össze pártolóink. A Wojtyla család nagyon örült a felajánlásnak, és ezúton is szeretnénk megköszönni a jószívű felajánlónak a csomagokat. Továbbra is várjuk a segítséget szegényeink számára.

Részletek
Hihetetlen dolgok történnek a Wojtyla Házban

Hihetetlen dolgok történnek a Wojtyla Házban

2012. október 10. 14:03 | Adományok Wojtyla Ház

Hihetetlen dolog történt a Wojtyla Házban! Bár a csodák mindennaposak, de ilyen még nem volt. Szükségünk volt egy szippantós autóra, ami rendje módja szerint meg is érkezett ma reggel a Wojtyla Házhoz. Megtette azt a bizonyos dolgot, amit kellett. Indulása előtt mondja Imre az autó tulaja: Ez grátisz volt. Adomány! Szemünk kikerekedett, szóhoz sem tudtunk jutni. Csak ennyit tudtunk mondani: Köszönjük!

Részletek