Idén első alkalommal rendezik meg Európában Magyarország, Lengyelország és Litvánia kezdeményezésére a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapját a Ribbentrop-Molotov paktum aláírásának évfordulóján, augusztus 23-án.
RészletekA Magyar Köztársasági Érdemkereszt középkeresztjét vehette át Buda Ferenc Kossuth-díjas költő Schmitt Pál köztársasági elnöktől augusztus 19-én a Parlamentben. Az államfő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a népből csakis úgy lehet nemzet, ha sokan vannak, akik egyet gondolnak és egyet akarnak, az állami kitüntetések pedig annak bizonyítékai, hogy léteznek ilyen emberek. Mint mondta, a kitüntetetteket legkevésbé sem a díjak elnyerése mozgatja, hanem a saját hivatásukban törekszenek a legtöbbre, így egyéni sikerükkel az „egész közösség kovászává” válnak. Az elismerések átadásánál jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Buda Ferenc 1936-ban született Debrecenben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán 1955-ben kezdte tanulmányait. Csak 1968-ban kapott diplomát, mert 1957-ben három verse miatt elítélték, ezért 1958-tól segédmunkás, 1963-tól képesítés nélküli nevelő volt a Pest megyei Pusztavacson. 1965-től Kecskeméten általános iskolában tanított, 1971-től a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa lett, majd a Forrás szerkesztőségébe került, ahol 1986-tól a lap főmunkatársa. 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Számos verseskötete jelent meg, s jelentős műfordítói tevékenysége is: többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt fordításai jelentek meg. Buda Ferenc több köteten is dolgozik jelenleg: az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Világ, világom című prózai kötete, amelynek 1955-től folytatódó második részén dolgozik. Ebben nagy hangsúlyt kap az 1956-os forradalom és az azt követő időszak.
RészletekTegnap ünnepi közgyűlést tartott a kecskeméti képviselő-testület. Az ülésen díjakat, valamint elismerő címeket adtak át. Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díjat dr. Szabó József, a Fornetti Holding Kft. ügyvezető igazgatója kapott. Patakiné Kósa Máriát, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok szociális gondozóját és dr. Svébisné Juhász Mártát, a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjas Ház és Gondozási Központ igazgatóját a Kecskemét Szociális Ügyéért Díjban részesítették. Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat Banó Sándorné védőnő, valamint dr. Szathmáry Valéria, a megyei kórház főorvosa kapott. Az Év Kecskeméti Mestere Tarapcsik Sándor könyvkötőmester lett. Vajda Rudolfot, a KEFAG Zrt. Vackor Vár Erdei Iskolájának korábbi igazgatóját Környezetvédelmi díjjal tüntették ki, dr. Hamar Norbertet, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet kutatásért felelős nyugalmazott főigazgató-helyettesét pedig Mészöly Gyula Díjban részesítették. Az Év Kecskeméti Rendőre elismerő címet Kiszel Sándor rendőr főhadnagy kapta, Az Év Kecskeméti Tűzoltója pedig Szántó Árpád tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő lett. Az Év Kecskeméti Köztisztviselője Sóvágó Katalin, az Intézményi és Családvédelmi Iroda vezetője lett.
Részletek36 órás előrejelzés Szerdán virradóra is derült, csendes, nyugodt időre készülhetünk,csak északkeleten lehet némi fátyolfelhő az égen. A gyenge szélben 16 és 21°C közé csökken a hőmérséklet. Napközben országszerte derült, napos időre készülhetünk, csapadék nem várható. Mérsékelt déli, délnyugati szél mellett tovább erősödik a nappali felmelegedés, 33 és 37°C közötti értékekre számíthatunk.
RészletekAz élet terheinek erős lelkű viseléséért, az Istennek felajánlott fájdalmakkal más lelkek segítéséért, betegeink és haldokló támogatónk testi-lelki szenvedéseinek megkönnyítéséért, az ellenségeskedések megszűnéséért és a világ békéjéért könyörögtünk Urunkhoz Dél-Amerika első szentjének közbenjárásával.
RészletekJó lélekből, szeretetből fakadó jótetteket kívántunk ma, hogy elkerüljük a farizeusi képmutatást.
RészletekNola püspökének életpéldája nyomán családtagjaink életéért és békességéért, a hamis vádaskodásoktól való mentességért, házunk további ellátásáért, és vendégeink munkalehetőségéért imádkoztunk.
RészletekA Wojtyla Ház újabb szabályalkotásaihoz kértünk bölcsességet az Úrtól, hogy a farizeusok szeretetlen túlszabályozásának vétke nélkül erősödhessen a közösség rendje.
RészletekA szentmiséhez fűződő legfőbb tudnivalókról beszélgettünk immár imával és énekkel indított-zárt hittanunkon.
Részletek