Szeptember 10. szerda, Hunor, Nikolett
A Vasas elleni "visszavágóra" készülnek Csordásék

A Vasas elleni \"visszavágóra\" készülnek Csordásék

2009. augusztus 12. 14:19

Jobb hangulatban zajlanak a csapat edzései a hétvégi győzelemnek köszönhetően, kivéve persze néhány labdarúgót, akiket megbüntetett a vezetőedző a Győr elleni lazsálást követően. Az együttessel kapcsolatos hír, hogy megérkezett a szerbiai túrán kiszemelt Perak játékengedélye, így most már őt is bevetheti Szivics mester. Az elmúlt héten megerősített Vasas érkezik szombaton a Széktói Stadionba, s Mészöly Géza tanítványi alaposan fel vannak tüzelve a Ligakupában elszenvedett szoros vereség miatt. Izgalmas meccsre lehet számítani és egy újabb győztes találkozóval megszilárdíthatná helyét a középmezőnyben csapat.

Részletek
A halászbárkától a pápamobilig

A halászbárkától a pápamobilig

2009. augusztus 12. 14:13

Ezzel a címmel rendezte meg XVIII. Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Táborát a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. Az egyhetes tábor búcsúestjén, a táborzáró „Színes Est” előtt Kapus Krisztiánnal a tábor egyik vezetőjével összegeztük a fiatalok körében az elmúlt évek során rendkívül népszerűvé vált program idei tapasztalatait.

Részletek
Ünnepnapi véradás a főtéren

Ünnepnapi véradás a főtéren

2009. augusztus 12. 14:03

Kevés dolog működik töretlenül ami önkéntes, ezen kivételek egyike a véradás, megyénk ráadásul élen jár e dologban. Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án 10-17 óra között a Szabadság téren ismét bizonyíthatnak városunk lakói: a véradóbusz egész nap várja azokat, akik pihenőnapjukból és vérükből szeretnének áldozni a közjóért. Az immáron negyedik éve hagyományosan működő véradást a Vöröskereszt szervezi, a Porta Egyesület pedig teljes mellszélességgel áll az ügy mellett.

Részletek
Isten Országa és a földi hatalom - dr. Bábel Balázs érsek előadása

Isten Országa és a földi hatalom - dr. Bábel Balázs érsek előadása

2009. augusztus 12. 10:39

A napokban „EURÓPA KOVÁSZA A KERESZTÉNYSÉG” címmel rendeztek hitoktatói továbbképzést Szent Pál tiszteletére a kecskeméti Czollner téri templomban. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egy igen élvezetes előadást tartott \"Isten Országa és a földi hatalom\" címmel. Hallgassák meg az érsek atya előadását itt, a Charitas Rádió műsorán!

Részletek
Balesetveszélyes aknák a betondzsungel közepén

Balesetveszélyes aknák a betondzsungel közepén

2009. augusztus 12. 09:46 | Porta Egyesület

A Széchényi városban mindig is tisztelettel adóztam azon lakóknak, akik némi virágot, egy kis barátságos növényszigetet gondoznak a szürke betontömbök között. Még akkor is, ha ez csak az erkélyükre, vagy a ház előtti (kötelezően) piros pad melletti részre korlátozódott. Az Akadémia körúton sétálva pár lépés után azonban rögtön szanáltam a rendezett lakótelepről alkotott véleményemet. Hogy lehetne valami rendezett, ha a feltöredezett betonon guruló kőtömbökön kell végigkorcsolyáznom, járdahasználat gyanánt?

Részletek
Zöldterület fenntartással kapcsolatos panasz

Zöldterület fenntartással kapcsolatos panasz

2009. augusztus 12. 08:39

Naponta fedezzünk fel a városban elhanyagolt területeket, amelyeket közzé is teszünk a honlapon, hátha valamelyik illetékes reagál rá. Most egyik olvasónk, városvédő társunk levelét illetve képeit közöljük, aki szintén bántó dolgokat fedezet fel lakóhelye közelében.

Részletek
Ma történt - Évfordulók hazánk és a nagyvilág történelméből

Ma történt - Évfordulók hazánk és a nagyvilág történelméből

2009. augusztus 12. 08:25

1955-ben, azaz 54 éve ezen a napon svájci emigrációjában meghalt Thomas Mann. A Nobel-díjas német írót a svájci Kilchbergben érte a halál. A régi patrícuscsaládból származó Mann 1875. június 6-án született Lübeckben. Első regénye, A Buddenbrook-ház (1921) nagy sikere után csak irodalommal foglalkozott. A XX. század egyik legnagyobb német realista írója, a kritikai realizmus hagyományainak kiteljesítője, a polgári humanizmus egyik utolsó képviselője volt. Az 1930-as években alkotott műveit az európai fasizmus ellen folytatott küzdelem ihlette. A háború befejezése után azon munkálkodott, hogy levonja népe számára a történelmi katasztrófa tanulságait, és segítse a demokratikus megújulásban. Szépirodalmi munkásságát nagy esszéi, tanulmányai, beszédei és saját műveihez írott kommentárjai egészítik ki. Legismertebb művei: a Halál Velencében, A varázshegy, Mario és a varázsló, József és testvérei (tetralógia), a Lotte Weimarban és a Doktor Faustus. Az irodalmi Nobel-díjat 1929-ben kapta `főleg nagy regényéért, A Buddenbrook-ház-ért, mely a kortárs irodalom klasszikus alkotása.`

Részletek
Várható időjárás

Várható időjárás

2009. augusztus 12. 08:05

Várható időjárás az ország területére szerda estig: Az időnként erősen megnövekvő felhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani, helyenként futó záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél időnként megélénkül, néhol kissé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul. Késő este 18, 23 fok valószínű.

Részletek
Egyedülálló mozgalom indult Kecskeméten

Egyedülálló mozgalom indult Kecskeméten

2009. augusztus 11. 22:10 | Porta Egyesület

Különleges nap lesz augusztus 16. a magyarországi állatvédelemben. Néhány hete indult az a kecskeméti program, melynek keretén belül menhelyen tengődő kutyákat, a Kecskeméti Cerberos Kutyaiskola önkéntesei képeznek ki. Ezzel a \"problémásnak\" kikiáltott ebeket hozzásegítik, hogy találjanak örökbefogadókat, hiszen egy alapvetően neveletlen kutyus nem számíthat rá, hogy valakinek kelleni fog. Olyan önkéntesek vehetnek részt a programban, akiknek nincs kutyájuk, de szeretnének, esetleg szeretnék kipróbálni, hogy milyen egy kutyával bánni, mielőtt magukhoz vesznek egyet.

Részletek