
Környezetvédelmi rajztábor a Wojtyla Házban
Az idei nyáron, második alkalommal rendez környezetvédelemmel kapcsolatos kézműves foglalkozás-sorozatot a Porta Egyesület. Ezúttal a nemrég felújított Wojtyla Ház fogadta a kis növendékeket.
RészletekAz idei nyáron, második alkalommal rendez környezetvédelemmel kapcsolatos kézműves foglalkozás-sorozatot a Porta Egyesület. Ezúttal a nemrég felújított Wojtyla Ház fogadta a kis növendékeket.
RészletekEzen a hétvégén fergeteges programmal várja Kecel a látogatókat. Augusztus 8-án nyílt motoros nap lesz, bográcsos főzőversennyel és rengeteg színes programmal fűszerezve. További információk kattintás után.
RészletekA hétfői Czollner téri lelkigyakorlatos mise végeztével Dr. Veres András, szombathelyi megyéspüspök tartott lelkigyakorlatos beszédet. Kérjük hallgassák meg a püspök úr magvas gondolatait.
RészletekA kecskeméti Wojtyla Barátság Központban naponta 100 rászoruló kap friss, meleg ebédet. A változatosság gyönyörködtet. Jól tudják ezt azok a kistermelők, akik az Isten áldotta termésből elhoznak egy két ládával a finom falatok kiegészítéséül. Ezek a gesztusok jól esnek szegényebb sorsú embereknek. A napokban a Molnár Család kínálta meg a testvéreket finom, ízletes/zamatos ringlószilvával.
RészletekNemrég kaptunk egy bejelentést, mi szerint elveszett egy kecskeméti kutya, Carlos. Gazdái nagyon keresik, és magas jutalmat ajánlanak fel a megtalálónak. Carlos nagy testű, rövid szőrű, barna kutya, staffordshire terrier és cane corso keverék. Teljesen jámbor, ha valaki találkozik vele, nyugodtan megfoghatja. 3-án a hajnali viharban veszett nyoma, most valahol Méntelek, Ladánybene, Lajosmizse között kóborol. Taxisok, polgárőrök rendőrök vannak a nyomában. Eddig kétszer jelezték, hogy látták Méntelek környékén. Carlos nem szeret az aljnövényzetben kóborolni, ezért valószínűleg úttest mellet bandukol, vezessenek óvatosan. Kérjük, hogy aki látja, hívja ezt a telefonszámot: +36205486162 vagy +36305673740 Carlos barátságos, lomha kutya, csípőízületi problémákkal, teljesen ártalmatlan, ezért ha látja, kérjük fogja meg nyugodtan, gazdái perceken belül ott vannak érte.
Részletek„Ha a népet nemzetté akarjuk tenni, előbb a zenéjét is a nemzet közkincsévé kell tennünk.” Így van ez a tánccal is, a nemzeti táncunkkal, mely oly sokszínű és változatos, hogy maga Kodály Zoltán is említést tesz róla gyűjtőútjai során. Többek között ez a gondolat vezérelte az idei Kodály Művészeti Fesztivál szervezőit, amikor a komolyzenei hangversenyek mellett a népzenének, illetve a néptáncnak is helyet adtak a programban.
RészletekÖt ország nyolc csapata, mintegy nyolcvan gyerkőc sorakozott fel tegnap délután a kecskeméti Széktói Stadion zöld gyepén.
Részletek1772-ben, azaz 337 éve ezen a napon háromfelé osztották a lengyel államot. Oroszország, Poroszország és Ausztria a pétervári szerződésben háromfelé osztotta a lengyel állam területének egyharmadát. Oroszország érdeke azt diktálta, hogy Lengyelország felett megőrizze befolyását, mert minden Nyugat-Európa felé vezető út Lengyelországon keresztül vezet. Orosz seregek a XVIII. század elejétől állomásoztak Varsóban. Az 1764. IX. 6-i királyválasztáskor II. (Nagy) Katalin cárnő keresztülvitte volt szeretője, Poniatowski Szaniszló megválasztását. Az osztozkodásnál Poroszország Nyugat-Poroszország nagyobbik részét és Ermlandot; Ausztria Nyugat-Galíciát, a Szepességet és Ladomériát; Oroszország Livónia lengyel részét, valamint a Dvinától és Dnyepertől nyugatra fekvő területeket kapta meg.
RészletekVárható időjárás az ország területére szerda estig: Ma többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Többfelé megélénkül, a Kisalföldön és északkeleten, valamint zivatarok környezetében időnként megerősödik, olykor viharossá fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 28 fok, a késő esti 19, 24 fok között várható.
RészletekMiután a Kunszentmiklós-Bösztörpusztán folyó év augusztus 21-23. között megrendezésre kerülő Magyarok Országos Gyűlése, illetve a szintén Kunszentmiklós-Bösztörpusztán az „Életfa szomszédságában” épülő „Hétboldogasszony Kápolnával” kapcsolatban a mai napon Kalocsán Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr és a Magyarok Szövetsége képviselői között kétoldalú egyeztetés történt a Szövetség kezdeményezésére, a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hivatal az alábbi közleményt adja ki.
Részletek