December 22. vasárnap, Zéno
A mustármag mindenhol fává terebélyesedett – Interjú az aranymisés Nagy Károllyal

A mustármag mindenhol fává terebélyesedett – Interjú az aranymisés Nagy Károllyal

2024. július 17. 09:16

A nevén szólította, kiválasztotta a Jóisten, s a folyamatos ellenszélben is úgy irányította az életét, hogy végül pap lett. Ahová helyezték, ott élő közösség született. Nagy Károlyt 1974. június 23-án szentelték pappá Vácott, s idén június 22-én mutatta be aranymiséjét a budapesti Rózsafüzér királynéja-templomban. A plébánián beszélgettünk vele.

Részletek
Bimbó Imre pártfogolta a jobb sorsra érdemeseket

Bimbó Imre pártfogolta a jobb sorsra érdemeseket

2024. július 16. 13:54 | Adományok

A kiváló szentkirályi ácsmester évek óta kiveszi részét a Wojtyla Barátság Központ tetőfelújítási munkálataiból. Egyebek mellett ő készítette el a népkonyha udvari teraszát, tárolóját is. Összességében keze nyomát őrzi minden, ami fából készült. Ezzel azonban még koránt sincs vége! Kedden – immáron megszámlálhatatlanul sokadik alkalommal – ételadományával is meglepte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjait. A kiváló menüt – gazdag ízvilággal jellemezhető, prémium minőségű mákostésztát – kenyér és – a Fornetti Kft. jóvoltából – sajtos pogácsa egészítette ki. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Hollandiában jártam, űrközpontot láttam

Hollandiában jártam, űrközpontot láttam

2024. július 16. 12:34 | Szegények Akadémiája

Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója ezúttal korábbi hollandiai élményeit osztotta meg a Wojtyla Barátság Központ gondozottjaival. Mint beszámolójából kiderült, 2021 decemberében a Puli Space Technologies cég megbízásából Hollandiába, az ESA (Európai Űrügynökség) ESTEC űrközpontjába kellett utaznia, hogy az űripari fejlesztésekkel foglalkozó magyar vállalkozás munkatársaival és az általuk létrehozott Puli nevű rover típusú űrszondával részt vegyen egy holdjáró-versenyen. A kintlét utolsó napjaiban még Hágába is eljutottak. Előadását a helyszínen készült gazdag kép- és videó anyaggal illusztrálta a világjáró csillagász. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Benkó Zoltán, a nagy városépítő

Benkó Zoltán, a nagy városépítő

2024. július 16. 10:47

A suszter maradjon a kaptafánál. A régi bölcseletet azonban a kecskeméti szabadidőközpont láttán akár meg is kérdőjelezhetnénk. Ugyanis egy vállalkozó kedvű lokálpatrióta, Benkó Zoltán (1933-1995), a kecskeméti vízmű egykori igazgatója úgy érezte, többet tehetne Kecskemétért, mint ami beosztása szerint kötelessége lenne. (Fotók: Tódor Norbert - archív)

Részletek
Júliustól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működik a kőszegi idősotthon

Júliustól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működik a kőszegi idősotthon

2024. július 16. 10:11

A Máltai Szeretetszolgálat július 1-vel átvette a kőszegi önkormányzattól a Szociális Gondozási Központ idősek otthona és az idősek klubja fenntartását. Az intézmény a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza – Időskorúak Otthona, Kőszeg, illetve Gondviselés Háza – Idősek Nappali Ellátása, Kőszeg néven folytatja az idősek gondozását.

Részletek
A szaléziak Margit Mama Refektóriuma ad ételt egy perui kisváros szegényeinek és időseinek

A szaléziak Margit Mama Refektóriuma ad ételt egy perui kisváros szegényeinek és időseinek

2024. július 16. 10:14

A perui San Lorenzo főutcáin üzletek és éttermek sorakoznak, amelyek változatos, jó ételeket kínálnak. Sok helyi lakosnak kell mégis szembesülnie a szegénység nehézségeivel, különösen az őslakosok közül, akik egészségügyi okokból érkeznek a városba, és gyakran teljes magányban találják magukat. Rajtuk segítenek napi egyszeri étkezéssel a helyi szaléziak és elkötelezett segítőik.

Részletek
Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

2024. július 15. 12:24 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százhúszan. A gondozottakat Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Ház társalapítója köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók rántott csirkemellel és rizibizi körettel, savanyúsággal, kenyérrel, valamint – Roszik Tamás dunavecsei őstermelőnek köszönhetően – sárgadinnyével örvendeztették meg a népkonyha nélkülözőit. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Megnyílt a Puszta Kapuja Információs Központ

Megnyílt a Puszta Kapuja Információs Központ

2024. július 15. 11:06

A térségben hiánypótló turisztikai beruházás kapuit nyitotta meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Bugacon ma (kedden) délután. A Puszta Kapuja Információs Központban az ideérkezők bepillantást nyerhetnek a homokpuszták világába, jellegzetes állat és növényfajaiba, a bugaci táj történetébe, változásaiba és a múltban itt élt emberek hétköznapjaiba.

Részletek
Porció-Ék újabb szeretetebéddel szolgáltak

Porció-Ék újabb szeretetebéddel szolgáltak

2024. július 14. 13:42 | Adományok

Dr. Horváth Zoltán, a húsfeldolgozásban érdekelt albertirsai székhelyű Porció-Ék Kft. ügyvezető-tulajdonosa – Kolláth Andrea, a Wojtyla Barátság Központ igazgatóhelyettese régi, kedves ismerőse – ismét nagymennyiségű sertésmájjal szolgált a szociális-közművelődési intézmény szegényei javára – idén április után immáron harmadik alkalommal, Kolláth Andrea közbenjárása által, Horváth Miklós értékesítési vezető aktív segédletével. A becses adomány resztelt máj formájában jutott el Kecskemét nélkülözőihez, főtt burgonya köret és savanyúság kíséretében – hála Pál Lászlóné önkéntes szakácsnő áldásos munkálkodásának. Mi volt erre a Wojtyla-sorsközösség válasza? Az őszinte köszönet hangján tapsvihar – a támogatónak, valamint a népkonyha munkatársainak, önkénteseinek címezve. A házias menüt sárgadinnye tette teljessé, Roszik Tamás dunavecsei őstermelő ajándékaként. A vasárnapi hidegcsomagok Hovány Márton autókereskedő jóvoltából jutottak el a rászorultakhoz. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek