Július 13. vasárnap, Jenő
Házias ízek a nagytemplomi hívek támogatásával

Házias ízek a nagytemplomi hívek támogatásával

2025. március 7. 20:37 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint mintegy száztízen. A gondozottakat Kolláth Andrea, a szociális-közművelődési intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók Marco Polo-szelettel és burgonyapüré körettel, valamint savanyúsággal, kenyérrel, továbbá sajtos kiflivel örvendeztették meg a népkonyha nélkülözőit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebédadomány a húsnagyker jóvoltából

Ebédadomány a húsnagyker jóvoltából

2025. március 6. 13:48 | Adományok

A Vacsi Kft. ügyvezetői – nevezetesen Zahorecz Jánosné, Németh Csaba és Szász Donát Szilárd – minden hónapban tíz-tizenöt kilogramm szárazkolbásszal lepik meg a Wojtyla Barátság Központ népkonyha nehézsorsú ellátottjait. Időközönként ebédmeghívással is kiegészítik nagylelkűségük eme gyümölcsét. Csütörtökön ismét nekik köszönhetően terítettek meg a szociális-közművelődési intézmény ebédlőjében, ahol közel százhúsz rászorult lakhatott jól sárgaborsó-főzelékkel és marhapörkölttel. A menüt kenyér tette teljessé. A kiváló étek mellé majonéz is dukált a szegényeknek – az Univer Product Zrt. felajánlásával. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Lélek Hangjai – Beszélgetés az élet dolgairól a Biblia tükrében

A Lélek Hangjai – Beszélgetés az élet dolgairól a Biblia tükrében

2025. március 6. 13:44 | Szegények Akadémiája

A Mai IGE című három havonta megjelenő ingyenes kiadványt százezrek olvassák rendszeresen – nem csak kis hazánkban, de a világ számos pontján, helyi nyelvre fordítva. A kis füzetecske napi felosztásban néhány soros bátorító üzeneteket tartalmaz bibliai igeversek talaján, Bob Gass ír származású brit keresztény igehirdető-író tollából. A kiskőrösi illetőségű Keresztyén Média UCB Hungary Alapítványtól térítésmentesen megrendelhető kiadványból, illetve társlapjaiból hetente egy alkalommal Tódor Norbert, a Wojtyla Barátság Központ munkatársa olvas fel szemelvényeket egy-egy tárgykör kapcsán, majd a népkonyha érdeklődő gondozottjai társaságában személyes gondolatokat fűz az elhangzottakhoz, szabad teret engedve a kötetlen véleménynyilvánításnak. Február 26-án igencsak sokakat foglakoztató téma került terítékre – ezúttal – Cseri Kálmán (1939-2017) református lelkész, keresztény író Mit jelent Krisztust követni? című biblikus elmélkedése nyomán. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Mátyás Király Patika tulajdonosa kínált meleg ételt a nélkülözőknek

A Mátyás Király Patika tulajdonosa kínált meleg ételt a nélkülözőknek

2025. március 5. 13:22 | Adományok

Évek óta hagyomány, hogy névnapja, március 10-e környékén ellátogat a Karol Wojtyla Barátság Központba dr. Steinmetz Györgyné Ildikó. A Kecskemét főtéri Mátyás Király Patika vezetője ilyenkortájt meghívja egy finom, laktató ebédre az Egressy utcai népkonyha sorsközösségét. Ezúttal is örömmel jött el a százhúsz rászoruló közé. Délben az ebédlőben köszöntötte őket és kívánt mindenkinek jó étvágyat, hozzátéve: „máskor is jövök, számíthatnak rám”. A százhúsz adag tarhonyalevest, mákos- és prézlis tésztát, valamint kenyeret a felajánló osztotta ki a szegényeknek. A gazdag menü mellé édes sütemény is dukált, mely a P&P Pékáru Kft. jóvoltából kerülhetett a tálcákra. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hamvazószerda a Wojtylában

Hamvazószerda a Wojtylában

2025. március 5. 13:16 | Szegények Akadémiája

Apatársként hivatásom a gyermekeiktől távol lévő szülők és szeretteik kapcsolatának újraélesztése – vallja Salánki Szabolcs, a Wojtyla Barátság Központban is tevékenykedő mentálhigiénés szakember, aki szerda délben ebédosztás előtt hamvazószerda alkalmából tartott ismeretterjesztő előadást a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak a karitatív létesítmény étkezdéjében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Túri István és családja rendezett szeretetlakomát

Túri István és családja rendezett szeretetlakomát

2025. március 4. 13:35 | Adományok

Korábban a médiumok híradásaiból, újságcikkek révén szereztem tudomást a Wojtyla Barátság Központ létezéséről. Közelebbi kapcsolatba az egyik városföldi Krisztus-kereszt felújításakor kerültem a létesítmény alapítójával, aki egyúttal a Porta Egyesület főszervezője. Amikor végeztünk a szakrális emlék renoválásával, akkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a wojtylások missziói tevékenységébe, s lehetőségeimhez mérten jómagam is hozzájárulok adományaimmal a hátrányos helyzetűek ellátásának nemes küldetéséhez – nyilatkozta korábban Túri István nyárlőrinci mezőgazdagsági vállalkozó, a helyi Karitász Csoport lelkes tagja, amikor egyik napon a szociális-közművelődési intézményben felkereste Farkas P. József alapító-igazgatót. Az időközben barátsággá fejlődött kapcsolat első gyümölcsét idestova több mint öt évvel ezelőtt karácsony után élvezhették a rászorultak. 2019. december 29-én Túri István és családja ugyanis négy birkát áldozott fel Kecskemét szegényeinek főtéri étkeztetésére. A jótékonysági akció sokadik folytatásaként kedden százhúsz adag tavaszi rizseshúst, kenyeret, továbbá – a Fornetti Kft. felajánlásával – pogácsát osztottak szét a népkonyha dolgozói, önkéntesei a nélkülözők között. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Gyógynövények, amelyektől jobb az emésztés

Gyógynövények, amelyektől jobb az emésztés

2025. március 4. 13:09 | Szegények Akadémiája

Ha gyakran rakoncátlankodik az emésztésünk, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen természetes módszereket vethetünk be, hogy javuljon a helyzet. Gyógyszerek szedése helyett előbb tegyünk egy próbát – a teljesség igénye nélkül például – az alábbi gyógynövényekkel – javasolta Horváthné Terike, a Kecskeméti Gyógynövény és Gombász Klub vezetője kedd délelőtt a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára tartott előadása keretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Elhunyt Kaló Krisztián jakabszálási plébános atya

Elhunyt Kaló Krisztián jakabszálási plébános atya

2025. március 4. 10:11

Életének 49., áldozópapságának 21. évében 2025. február 27-én, rövid betegséget követően, a Szent Útravalóval megerősítve Egerben, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórházban visszaadta lelkét Teremtőjének Kaló Krisztián kanonok, címzetes prépost, jakabszállási plébános. A Wojtyla Barátság Központ vezetősége és sorsközössége ezúton fejezi ki mélységes gyászát a jeles egyházi személy földi eltávozása okán.

Részletek
Régi barát a Wojtylában

Régi barát a Wojtylában

2025. március 3. 12:11

Szikora Gyula, a kiskunmajsai Jonathermál Zrt. egykori elnök-vezérigazgatója régi barátként, nagylelkű támogatóként lépte át hétfő délelőtt a Wojtyla Barátság Központ bejáratát. Az irodában szívből jövő örömmel, kitárt karokkal fogadta őt Farkas P. József, a szociális-közművelődési intézmény alapító-igazgatója, akivel hangulatos beszélgetést folytatott a kedves vendég. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Ismét jótékonykodott a KIK-FOR igazgatója

Ismét jótékonykodott a KIK-FOR igazgatója

2025. március 3. 12:34 | Adományok

Nagy Gábor Tibor 2021. január 1. óta látja el a kecskeméti KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatói feladatait. Okleveles építészként végzett, majd megszerezte a városépítési-városgazdasági szakmérnöki és az okleveles ingatlanszakértői végzettséget is a Budapesti Műszaki Gazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai tapasztalatot is szerzett ingatlanfejlesztési területen, a Városfejlesztő Kft. előtt ugyanis olyan gazdasági társaságnál dolgozott, ahol külföldi gyakorlatra is szert tehetett. 2009-ben került a városfejlesztéshez, amely akkor még a KIK-FOR Kft. divíziójaként működött, majd 2010-ben alakult korlátolt felelősségű társasággá. A cégnek, amely egyébként a KIK-FOR irodaházban székel, előbb műszaki igazgatója, majd ügyvezetője lett. Nagy Gábor Tibor öt évre kapott megbízást a KIK-FOR Kft-nél, és ő maradt a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője is. A KIK-FOR Kft. és a Wojtyla Barátság Központ között fennálló hagyományosan szívélyes kapcsolat arra ösztönözte személyét, hogy a cég korábbi vezetőjéhez hasonlóan évente néhány alkalommal ő is ebédlőasztalhoz invitálja Kecskemét szegényeit. Erre legutóbb március 3-án került sor, amikor Nagy Gábor Tibornak köszönhetően mintegy százhúsz adag kolbászos rakott burgonyát, valamint kenyeret, továbbá – a Fornetti Kft. felajánlásával – pogácsát osztottak ki a Wojtyla Ház konyhai dolgozói, önkéntesei, Szabó Bernadett, a KIK-FOR Kft. bérlakás- és társasházkezelési osztályvezetője segítő közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

Részletek