![Horgászási szünet lesz a szabadidőközpontban Horgászási szünet lesz a szabadidőközpontban](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/154251.jpg)
Horgászási szünet lesz a szabadidőközpontban
Jövő héten kedden (2017. szeptember 12-én) ismét haltelepítés lesz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, amely miatt 3 napig szünetel a horgászat.
RészletekJövő héten kedden (2017. szeptember 12-én) ismét haltelepítés lesz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, amely miatt 3 napig szünetel a horgászat.
RészletekA Polgármesteri Hivatal dísztermében rendezik meg 2017. szeptember 13-án, szerdán a Hittanárok Konferenciáját. Az esemény megnyitóján Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere, Lévai Jánosné önkormányzati képviselő és Prof. dr. Grósz Andor, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke köszöntik majd a megjelenteket. Kecskemét városvezetését az alpolgármesteren és a képviselő asszonyon kívül Hörcsök Imre, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke is képviseli majd.
RészletekVédence felmentését, az ügyészség hatályon kívül helyezést kérő indítványának elutasítását kérte Kádár András, Hagyó Miklós ügyvédje. Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása csütörtökön kezdődött el a Szegedi Ítélőtáblán. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
RészletekFolytatódott a járásokat bemutató „Bács-Kiskun a mi megyénk" rendezvénysorozat Kecskeméten. Ezúttal szűkebb hazánk, a Kecskeméti Járás vendégeskedett a megyeháza előtt 2017. szeptember 8-án, pénteken.
RészletekMegtörtént a munkaterület átadása a volt Tó Hotel melletti területen, ahol a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ valósul meg a jövőben - írta meg a KeSport.
RészletekAz észak-görögországi Sziatiszta polgármesterével, valamint helyi egyházi vezetőkkel, kulturális szervezetek képviselőivel találkoztak augusztus első felében a Kecskeméten élő görögök küldöttei. Horeftosz Konstantin, a Görög Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Fehér Dezső elnökhelyettes azzal a céllal utazott a hellén városba, hogy kapcsolatot létesítsenek az évszázadokkal ezelőtt Kecskeméten letelepedett görög családok máig ott élő leszármazottaival, kései hozzátartozóikkal. Augusztus eleji egy hetes autóútjukról Fehér Dezső adott minap tájékoztatást a Wojtyla Barátság Központban.
RészletekGulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója péntek délelőtt kopogtatott a Karol Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újabb értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal 6 láda friss, zamatos őszibarackot és 2 zsák paprikát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű zöldséget-gyümölcsöt – akárcsak korábban – ebédosztáskor szolgálják fel a szociális létesítmény gondozottainak. (Fotó: Mátyus István)
RészletekAugusztus 15-én Moldván Tibor szikszói görögkatolikus parókus és családja Kecskemétre, a Wojtyla Barátság Központba látogatott. A Miskolchoz közeli parókia hívőközössége nevében pénzadományt hoztak a kecskeméti Wojtyla sorsközösségnek – és egy meghívót felépült új templomuk felszentelési ünnepségére. A szikszóiak felajánlásából ma készült étel: 120 adag pulykagulyás, lekváros-prézlis tészta, kenyér és sütemény, melyet Sinkó András, az intézmény megszokott támogatója, a szegények barátja, patrónusa osztott ki, aki előtte dióhéjban beszámolt arról az 1250 kilométeres gyalogútjáról, melyet élete eddig eltelt 50 esztendejének egyfajta összegzéseként a spanyolországi Szent Jakab zarándokúton, az El Caminon tett meg a közelmúltban. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
RészletekAz autóipari cég iránti nagyfokú lakossági érdeklődést is mutatja, hogy az eddig 8 helyszínenmegtartott toborzási tájékoztatón 918 fő jelent meg.
RészletekHihetetlenül izgulok! - mondja Nagyhegyesi Zoltán, amikor első kecskeméti évadáról kérdezzük. Kecskeméti születésűként életében először játszik „itthon", aminek óriási tétje van számára.
Részletek