Elbúcsúzott a Barátok együttes
A Barátok együttes Nyáresti Léleksimogató koncertet tartott a megszokott helyszínen, a Barátok temploma udvarában.
RészletekA Barátok együttes Nyáresti Léleksimogató koncertet tartott a megszokott helyszínen, a Barátok temploma udvarában.
RészletekValtteri Bottas, a Forma-1-es Mercedes csapat finn versenyzője, valamint Wittinghoff Tamás polgármester, Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője és Hovány Márton, a Hovány csoport alapító tulajdonosa jelenlétében tették le szombaton egy új Mercedes-Benz Hovány autószalon alapkövét Budaörsön.
RészletekFokozott ellenőrzés-sorozatot indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szeptember 20-ig tartó, országos akcióban a pénzügyőrök az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályainak betartását vizsgálják - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
RészletekA Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy hetes tábort szervezett Jánoshalmán gyermekek részére. A táborozózóknak a program egy elemeként Kiss György tanácsnok rövid előadást tartott a városról, a település nevének kialakulásáról, valamint a Polgármesteri Hivatal és a Járási Hivatal külön hivatalként történő működéséről, majd részt vettek egy hivatali látogatáson.
RészletekA nyár legjobb családi kikapcsolódásaként hirdetik a szervezők a kecskeméti JAZZFŐVÁROS fesztivált. Az augusztus első hétvégéjén zajló rendezvény fesztiváligazgatójának, Dr. Ittzés Tamásnak nem titkolt célja, hogy a kisbabák, a tinédzserek, a szülők, sőt, a dédnagymamák is ugyanolyan jól érezzék magukat.
RészletekSzombaton ment férjhez Hajdú Melinda, a Kecskeméti Katona József Színház társulatának színésznője. Az esküvő a Városházán kezdődött, majd a Barátok templomában folytatódott, s az eseményt az egész társulat ünneplése kísérte - tudósított a hiros.hu
RészletekA Pinceszínház a Facebook-oldalán, a kecskeméti Katona József Színház pedig a weboldalán tudatta, hogy életének 59. évében elhunyt Tóth Éva, a Ferencvárosi Művelődési Központ és a kecskeméti Katona József Színház egykori gazdasági vezetője. (A fotó forrása: Facebook)
RészletekA kecskeméti önkormányzat 2,658 milliárd forintot fordít kilenc iskola és egy szociális otthon energetikai korszerűsítésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t.
RészletekVáltozatos programokkal ünnepli szeptember utolsó hétvégéjén és október 4-én, szerdán az Assisi Szent Ferenc templom felszentelésének 10. évfordulóját a műkertvárosi katolikus hívőközösség. Széleskörű civil és vállalkozói összefogás, közadakozás tette lehetővé a kápolna megépítését. A munkálatok 2004-ben kezdődtek, végül 2007. szeptember 30-án áldotta meg Isten műkerti házát dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. (Fotók: Mátyus István - archív)
RészletekSzombat délben Jámbor Zsolt, egy frankfurti cég igazgatója tette le névjegyét a Wojtyla Barátság Központ ebédlőjének asztalán. Sajnos nem szó szerint, mert e hétvégén elfoglaltságai rabul ejtették Zsoltot Németországban, így a népkonyha rászorulói nélküle fogyasztották el az általa felajánlott szeretetebédet: kolbászos bablevest kenyérrel, süteménnyel és (Gulyás János felajánlásából) friss, zamatos szilvával. Ételosztás előtt Tóthné Rontó Gyöngyvér szociális munkás beszélgetett az ebédre várakozó szegényekkel. Közös imádságot és asztali áldást követően pontban fél 12-kor pedig megteltek az ebédlő asztalai jóízűen falatozókkal, majd vasárnapi hidegcsomagjukat is átvehették a nehézsorsú emberek. A tálalásban Domján Balázs és Nagy Ervin önkéntesek nyújtottak pótolhatatlan segítséget. (Fotók: Mátyus István)
Részletek