
Ünnepi műsorral köszöntötték a Kecskeméti Polgármesteri Hivatalban dolgozó hölgyeket
A Kecskeméti Polgármesteri Hivatal nődolgozóinak ünnepi műsorral kedveskedtek március 8-án, szerdán délelőtt a Városháza Dísztermében.
RészletekA Kecskeméti Polgármesteri Hivatal nődolgozóinak ünnepi műsorral kedveskedtek március 8-án, szerdán délelőtt a Városháza Dísztermében.
RészletekMárcius 8-án meghosszabbított nyitva tartással üzemel a Kecskeméti Piaccsarnok: a Nőnap alkalmából este hatig települnek ki a virágárusok.
RészletekA nemzetközi tapasztalatokat felhasználva olyan pályázatokra van szükség, amivel egyrészt lehetőségeket teremtenek a helyi szereplőknek, másrészt a kormányzati célkitűzések megvalósítása mellett az Európai Unió által meghatározott elvárások is teljesíthetők - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a helyi akciócsoportok Leader-konferenciáján Kecskeméten.
Részletek2017. március 3-5. között 15. alkalommal rendezték meg Berlinben a Nemzetközi Úszó Találkozót, melyen 22 ország 154 egyesülete képviseltette magát.
Részletek„Ünnepi ruhába öltöztettem szívemet és lelkemet” - e szavakkal köszöntötte Farkas Pál szervező munkatárs a Karol Wojtyla Barátság Központban megjelent hölgyeket nőnap alkalmából, valamint a névnapjukat március 8-án ünneplő Zoltánokat. Ők valamennyien egy szelet csokoládét is kaptak ezúttal ajándékba ebédjük mellé. Ami pedig a mai étel felajánlóját illeti: a kecskeméti Ízfaktor Kft. tulajdonosa, Varga László számtalan alkalommal segített már a népkonyha gondozottain; komplett adományokkal és „besegítőként” egyaránt. Alakult úgy - amint most is -, hogy támogatásával valósulhatott meg százhúsz rászoruló ember szociális étkeztetése, s arra szintén akadt példa, hogy „csak úgy szeretetből” ajánlott fel kisebb-nagyobb mennyiségű tárgyi meglepetést a népkonyha szegényeinek. Varga László ma rakott zöldbabot küldött a Wojtyla Ház elesettjei számára. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA Kecskeméti Vadaskertben ma, azaz március 7-én, kedden reggel kameruni kiskecske született. Anya és gidája is jól vannak. A fotó az első reggelizés közben készült.
RészletekKözel 23 millió forint kárt okozott az a három gyanúsított, akik 7 városban, 11 lakásból, 20 sértettől készpénzt, ékszereket és karórákat loptak el. A nyomozást az ügyben most fejezték be a rendőrök. (A fotón a betörésekhez használt szerszámok)
RészletekA Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Nemzeti Ünnepünk tiszteletére 2017. március 15-én, szerdán 14 órakor tartandó megemlékezésre a Nyíri-erdőbe (Kecskemét-Hetényegyháza). A fotó a 2016-os ünnepségen készült.
RészletekA lajosmizsei gyerekek a fociedzésről világítás és láthatósági mellény nélkül kerékpároztak volna haza a sötétben.De segítettek a rendőrök...
RészletekIdén is folytatódik a „Bács-Kiskun a mi megyénk" elnevezésű rendezvénysorozat Kecskeméten, melynek idei, első programját 2017. március 10-én, pénteken tartják a megyeháza előtt. Az programot Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg pénteken 10.00 órakor.
Részletek