Május 28. vasárnap, Csanád, Emil
  • Kezdőlap
  • "Adományok"-ként cimkézett hírek listázása
Muhari Béla pártfogolta a nélkülözőket

Muhari Béla pártfogolta a nélkülözőket

2023. május 27. 13:37 | Adományok

A különféle mezőgazdasági erőgépeket forgalmazó kecskeméti Royal Traktor Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója szombaton – immáron sokadik alkalommal – újból ebédlőasztalhoz hívta a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Köszöntését, jókívánságait távollétében munkatársai tolmácsolták, nevezetesen: Guttyán Georgina, Szurgyi Bence, Szurgyi Milán és Varga Szabolcs. A népkonyha „étlapján” ma az alábbiak szerepeltek: bivalygulyás és mákostészta. A kiváló menüt mézes puszedli tette teljessé - a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával. Kövecses Zsuzsanna önkéntes szakácsnő kitartó munkálkodásának eredményeként pontban fél 12-kor kezdetét vehette az ebédosztás, teret adva a kulináris élvezeteknek. A tálalásban, mosogatásban szorgos önkéntesek – Fehér Tímea, Kelené Farkas Rozália és Kispatakiné Szénási Melinda – segédkeztek. A pünkösdi hosszú hétvégére készített hidegcsomagok kiosztását a Szentháromság Piarista Plébánia adománya tette lehetővé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szabó Antal májusban is segített

Szabó Antal májusban is segített

2023. május 26. 13:54 | Adományok

A Poli-Farbe Kft. ügyvezetőjének ebédjét ízlelhették pénteken a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai: százhúsz nehézsorsú, testi-lelki értelemben egyaránt szükséget szenvedő embertársunk, akik a népkonyha támogatásának biztos tudatában indulnak el nap mint nap Kecskemét belvárosába, az Egressy utca 5/b. számú épület irányába. A remekül elkészített rántott csirkemell, valamint rizibizi köret a Max Kávézó és Pizzériából érkezett. A kiváló menüt kenyér és sütemény egészítette ki. Szabó Antal előzetesen bibliaórát is tartott, melynek témája egy kérdés köré csoportosult: Isten jó vagy zsarnok? (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Kecskeméti Szakképzési Centrum munkatársai főzetek a nélkülözőknek

A Kecskeméti Szakképzési Centrum munkatársai főzetek a nélkülözőknek

2023. május 25. 12:39 | Adományok

Már több alkalommal jótékonykodott Leviczky Cirill, aki most ismét a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárjaként állt a Wojtyla Barátság Központ mellé. A 120 adag gombás-tejfölös sertéstokányt Ordasi Krisztián séf, a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikum igazgatóhelyettesének irányítása mellett készítette a Centrum lelkes csapata. A Kecskeméti Szakképzési Centrum munkatársai nevében Ignácz Bence főigazgató úr köszöntötte a rászorultakat. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Trendalelke-ebéd a gondozottaknak

Trendalelke-ebéd a gondozottaknak

2023. május 24. 13:46 | Adományok

Pajkó Andrea a trendalelke.hu – Kecskemét első online női magazinja – alapító-főszerkesztője. 2017 februárjában népes hölgykoszorúval útjára indította a Trendalelke Vállalkozónői Reggeli elnevezésű üzleti jellegű programsorozatot, melyet rendszerint a Wojtyla Barátság Központ melletti Veyron Ebédlő és Rendezvényházban tartanak meg havi rendszerességgel, informális stílusban, kiváló hangulat közepette. Korábban e fórumon született az ötlet Szani Edit jóvoltából – aki egyébként adományozóként állandó kapcsolatot tart fenn az Egressy utcai népkonyhával –, hogy rendezzenek jótékonysági főzést, melynek kedvezményezettje a Wojtyla Ház sorsközössége legyen. Az elképzelést tett követte. Idén május 24-én, szerdán immáron sokadik alkalommal támogatták a „trendalelke-hölgyek” a népkonyha ebédosztását. Mindennek eredményeképpen százhúsz adag ragulevest, továbbá almát, kenyeret és süteményt nyújtottak át a rászorultaknak a szociális-közművelődési intézmény dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Helyére került az emléktábla

Helyére került az emléktábla

2023. május 24. 13:11 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ gondozásában nemrégiben megjelent, szociális-közművelődési intézménynek is helyet adó Egressy utca 5. szám alatti épület történetét bemutató kötet világra jötte előtti levéltári adatgyűjtés során kiderült, hogy a ház 1894-es megépítése óta izraelita vallású kecskeméti polgárok otthona volt. A vészkorszak idején az ingatlan lakói, akik egyébként a hírös város legjelentősebb adófizetői közé tartoztak, 1944-ben – mind a tízen, köztük apró kisgyermekek és időskorúak is – kecskeméti elhurcolásukat követően Auschwitzban a holokauszt áldozataivá lettek. A mártírok emlékére A Wojtyla Ház sorsközössége emléktáblát állított, melynek felavatására 2023. május 30-án, kedden 11 órai kezdettel kerül sor a karitatív létesítmény Horog utca felőli homlokfalánál. Az eseményen közéleti személyiségek – mint például dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő – és a keresztény egyházak képviselői mellett – a hazai zsidóságot reprezentálva – részt vesz és beszédet mond prof. dr. Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke, egyetemi tanár, az alföldi régió vezető rabbija. Az emléktáblát annak alkotója és adományozója, Borsos István izsáki kőfaragó mester szerda délelőtt szerelte fel az épület falára. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Héjja János ebédet osztott a Wojtyla Házban

Héjja János ebédet osztott a Wojtyla Házban

2023. május 23. 13:48 | Adományok

Héjja János, a Peki Restaurant Kft. ügyvezetője, immáron hét – rövidesen nyolc – hazai McDonald’s étterem méltán közmegbecsülésnek örvendő tulajdonosa. Sok-sok évvel ezelőtt állt be a népkonyha lelkes, elkötelezett támogatóinak táborába, ráadásul minden hónapban megtiszteli ebédadományával az Egressy utcai népkonyha mintegy százhúsz halmozottan hátrányos helyzetű, testi-lelki kínoktól gyötört polgártársunkat számláló sorsközösségét. A rászorultakhoz szólva megjegyezte, szívesebben nem jönne, mint jönne, mert mindenki számára jobb lenne, ha szociális étkeztetésre egyáltalán nem volna szükség. Mivel erről korántsem beszélhetünk, ezért jelenlétével is hangsúlyozni kívánja, mennyire fontosnak tartja az elesettek gyámolítását, a jövőben is megőrizve az eddigi gyakorlatot, miszerint hónapról hónapra vendégül látja a nélkülöző embereket. Héjja János anyagi támogatásával százhúsz adag sült töltött csirkecombot, rizibizi köretet, továbbá kenyeret, süteményt szolgáltak fel a szociális intézmény dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Simon Bence szeretetteljes felajánlása

Simon Bence szeretetteljes felajánlása

2023. május 22. 13:08 | Adományok

A fiatal okleveles építőmérnök néhai édesapja vállalkozásában tevékenykedik. Az Építő Simon Kft. lakóingatlanok generál kivitelezésével, lapostetők szigetelésével, épületek külső- és belső felújításával, lakások átalakításával, kültéri burkolatok készítésével foglalkozik. Bence feladatai ezeknek megfelelően elsősorban az értékesítés, építésvezetés, marketing és informatika területét érintik. Napi munkáján felül azonban – hívő református lévén – a társadalmi felelősségvállalásra is komoly gondot fordít. Nem csoda hát, ha újból ő állta a Wojtyla Barátság Központ mintegy százharminc főt számláló rászoruló közösségének étkeztetési költségét. Ha Simon Bence nem tette volna meg felajánlását, ma aligha kaphattak volna paradicsomos káposztát és sült sertésszeletet, valamint kenyeret, süteményt, továbbá – a Fornetti Kft. adományaként – töltött pogácsát a népkonyha elesettjei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Finom ebéd az ABB Kft. munkatársainak felajánlásával

Finom ebéd az ABB Kft. munkatársainak felajánlásával

2023. május 20. 13:46 | Adományok

Az installációs készülékek gyártásával foglalkozó kadafalvi cég munkatársai Kolláth Andrea, a Wojtyla Barátság Központ igazgatóhelyettese révén figyeltek fel az Egressy utcai népkonyha szegényeire; százhúsz nélkülöző, testi-lelki kínoktól gyötört gondozottjára. Megismerve a belvárosi szociális-közművelődési intézmény missziói tevékenységét, az ABB Kft. több dolgozója elhatározta, időről időre segítő jobbot nyújtanak az elesett embereknek. Mindennek talaján – immáron második alkalommal – összesen százhúsz adag, kolbásszal alaposan megrakott paprikáskrumplit, savanyú uborkát, valamint egy-egy doboz Sió üdítőt, továbbá Sport szeletet osztott ki a karitatív létesítmény ebédlőjében az aktuális segítő közösség; ezúttal Tamás János gyárigazgató, Bálóné Ferenczi Éva, Décsi Bea, továbbá Nagyné Fodor Anett és Tóth Elvira. Az előkészítő munkálatok és az alapanyagbeszerzés Bálint Zoltán, Kovács Áron, Termő Dávid és Szabó János érdeme. A vasárnapi hidegcsomagok a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola jóvoltából jutottak el az ínségesekhez. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek
Az Álomjövő ízkavalkádja a wojtylások böjtös asztalán

Az Álomjövő ízkavalkádja a wojtylások böjtös asztalán

2023. május 19. 13:06 | Adományok

Szakterületem, a hosszú távú pénzügyi tervek, átfogó pénzügyi stratégiák kidolgozása, menedzselése, amelyek segítségével ügyfeleim megvalósíthatják kitűzött céljaikat, valamint képesek anyagi biztonságot teremteni saját maguk és környezetük számára. Mindenkinek tisztába kell lennie azzal, hogy lesznek olyan jövőbeni események, amire fel lehet, és fel kell készülni. Ügyfeleimet arra késztetem, hogy ne csak a „mának éljenek”! Ha egy család ütemezni tudja a nagyobb, éven belüli kiadásait (pl. nyaralás, beiskolázás, karácsony stb.), éppúgy ütemezhetőek a hosszútávú, 10-15 év múlva bekövetkező kiadások is. Küldetésemnek tekintem, hogy üzleti partnereimnek soha ne kelljen a pénz hiánya miatt hátrányos kimenetelű döntést meghozniuk. A nyugdíjkérdés a másik vesszőparipám. Annak ellenére, hogy ez a téma az emberek nagy részét foglalkoztatja, sajnos nagyon kevesen tesznek az ügy megnyugtató megoldásáért. Legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy egy becsülettel ledolgozott élet után hogyan tudjuk majd fenntartani a megszokott életszínvonalunkat. Az egészségügy aggasztó helyzete generálja tevékenységem harmadik fő kérdéskörét: mi történik akkor, ha a családból valaki váratlanul komolyan megbetegszik, vagy baleset történik, avagy miből finanszírozzuk a gyógykezelés költségeit, a kieső jövedelmünket és a többi. Ezekre a problémákra is léteznek megoldások, csak itt is „időben” kell megtenni a szükséges lépéseket! – vallja szakmai pályafutása kapcsán Csatosné Harmati Erika, aki egy háromgyermekes nyelvtanárból lett a biztosítási szakma hazai és nemzetközi szinten is elismert képviselője, Kecskemét város közéletének aktív, de mégsem „köz”-szereplője, aki nem mellesleg az Álomjövő Kft. és a Csatos és Társa Kft. vezetőjeként rangos elismerésekben is részesült. A városszerte közismert vállalkozó hölgy – férjével, üzlettársával, Csatos Jánossal egyetemben – szívén viseli azok sorsát, akik életpályája minden erőfeszítés ellenére valamely okból kifolyólag mellékvágányra futott. Ennek egyik megnyilvánulása volt a Wojtyla Barátság Központban pénteken megvalósult ebédosztás is, mely Csatosék anyagi áldozatvállalása jóvoltából jöhetett létre. A házaspár aktuális jótékonyságiakció-sorozata négy ebédosztást foglal magába. A mai – első – keretében százharminc adag zöldséges tavaszi pulykatokány és tészta köret került a tányérokba – a tálcán kenyérrel, süteménnyel. A remek menüt – az adományozók távollétében – a népkonyha munkatársai, önkéntesei tálalták fel a rászorultaknak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Marhagulyás és töltött kalács a keceli Pintér családtól

Marhagulyás és töltött kalács a keceli Pintér családtól

2023. május 18. 15:47 | Adományok

A nagylelkűség apostolaként tartják számon mindmáig Pintér József (1944-2014) vállalkozót, a keceli Pintér Művek megálmodóját, létrehozóját a Wojtyla Barátság Központ háza táján, mivel egyik alapítója, főtámogatója volt az Egressy utcai népkonyhának. Bőkezűen adakozott már a kezdeti időkben is, amikor a létesítmény épülete még szinte romokban hevert. A nagyszabású felújítási munkálatokat követően pedig elsőként állt be az ételfelajánlók azóta több százasra duzzadt táborába. Földi távozása után felesége, valamint fia és családja vette át szerepét a karitatív tevékenység terén. A Pintér családnak köszönhetően százharminc adag rendkívül ízletes és bőséges menüt – marhagulyást és meggyes-kakaós kalácsot – osztottak szét csütörtök délben a Wojtyla Ház lelkes munkatársai, valamint önkéntesei a család jelenlévő képviselője, Pintérné Farkas Csilla tevékeny közreműködésével. A fenséges ebédet hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Gulyás János szeretetebédje

Gulyás János szeretetebédje

2023. május 17. 12:23 | Adományok

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. tulajdonos-kereskedelmi igazgatója hosszú esztendők óta hétről hétre kopogtat a Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újabb és újabb értékes ajándékokat – zöldséget, gyümölcsöt – hozva a népkonyha rászorulóinak. A termények hagyományosan ételosztáskor jutnak el a szociális létesítmény gondozottjaihoz. Emellett a cégvezető időről időre ebédfelajánlással is szolgál a Wojtyla Ház szegényei számára. Ennek megfelelően szerdán gazdag ízvilággal jellemezhető kecskepörköltet és főtt burgonya köretet tálaltak fel a szociális intézmény munkatársai, lelkes önkéntesek önfeláldozó közreműködésével. A házias menüt hagyományosan kenyér, sütemény, valamint Fornetti-pogácsa és „élelmiszerbankos” banán tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Rotary Club Kecskemét szolgáltatta a wojtylások keddi ebédjét

A Rotary Club Kecskemét szolgáltatta a wojtylások keddi ebédjét

2023. május 16. 13:54 | Adományok

Az elesetteket, nélkülözőket, elhagyatottakat is patronáló Rotary Club Kecskemét időről időre támogatásban részesíti a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Látván a népkonyha gondozottjainak mostani különösen nehéz helyzetét, a civil szervezet újabb karitatív ételosztással pártfogolta a szociális-közművelődési intézmény szegényeit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Krémesek a lajosmizsei KissCuki felajánlásával

Krémesek a lajosmizsei KissCuki felajánlásával

2023. május 16. 13:11 | Adományok

Családi vállalkozásunk 1995-ben alakult. Napjainkban már gyermekeink is részt vállalnak a munkában. Zoli a fagylalt iránt elhivatott, ezen a területen szeretné képezni magát. Dani a csokoládé, bonbon és kávé vonalon jeleskedik. Sikereink elérésében elhivatott munkavégzésükkel kedves kollégáink is jelentős részt vállalnak. Mindennek köszönhetően cukrászdánk országos ismeretséget tudhat magáénak – mutatta be dióhéjban családi vállalkozásukat, a lajosmizsei KissCuki tradicionális cukrászdát Kiss Zoltán mestercukrász, amikor kedd délelőtt 150 darab krémest adott át Mátyus Istvánnak, a népkonyha önkéntesének. Az édes finomság a keddi ebédosztás alkalmával jutott el a szociális intézmény gondozottjaihoz. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Konfár Zoltán ebédeltetett a Wojtylában

Konfár Zoltán ebédeltetett a Wojtylában

2023. május 15. 13:36 | Adományok

A FormaZona Sportközpont 2200 négyzetméteres alapterületével Kecskemét legnagyobb és legmodernebb felszereltségű tornaterme. A város egyik forgalmas kereskedelmi csomópontjában, a Szil-Coop áruház emeletén, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiával szemben található. Szolgáltatásait sokrétűség jellemzi, a család minden tagja számára többfajta edzési lehetőséget kínálnak. A sportcentrum tulajdonosa Konfár Zoltán, aki nem csak létesítményét vezeti, nehézsorsú embertársaira is önzetlen szívvel gondol. Ennek egyik megnyilvánulását jelentette a Wojtyla Barátság Központ hétfői ételosztása, melynek alkalmával a nemes lelkű vállalkozó biztosította a népkonyha százharminc gondozottjának ebédjét, mégpedig rakott kelkáposztát. A kiváló menüt kenyér, sütemény és – a Fornetti Kft. felajánlásával – tökmagos pogácsa tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Rizseshús rotyogott az udvari bográcsban

Rizseshús rotyogott az udvari bográcsban

2023. május 13. 14:07 | Adományok

Kisjuhász Hajnalka és családja 2020 tavasza óta több ízben nyújtotta ölelő karjait a Wojtyla Barátság Központ szegényei felé. Alapanyagokkal – savanyú káposztával és hússal –, szakácstudományukkal, no meg sok-sok jó szóval szolgálták a népkonyha sorsközösségének testi-lelki felemelkedését. A kedves lajosmizsei család azóta is szívén viseli a wojtylások sorsát. Az általuk biztosított kiváló minőségű hozzávalókat – ezúttal sertéshúst és rizst – két kiváló önkéntes szakács, Kövesi Krisztián és Szűcs Tamás főzte készre szombat délelőtt a karitatív létesítmény udvari bográcsában. A tálalásban két lelkes önkéntes, nevezetesen Fehér Tímea és Kelené Farkas Rozália nyújtott hathatós segítséget. A vasárnapi hidegcsomagok nem juthattak volna el a rászorultakhoz Dénus Kiss Jenő festőművész anyagi támogatása nélkül. (Fotók: Fehér Tímea)

Részletek
Szeretetebédet adott az „aranyember”

Szeretetebédet adott az „aranyember”

2023. május 12. 13:36 | Adományok

Az arany a művészetek történetében a szakralitás fontos szereplője volt. Vajon lehet-e a kortárs képzőművészetben úgy használni, hogy megidézze az említett szakralitást korunkban is?” Aranykor címmel, eme költői kérdés kíséretében nyitotta meg április 14-én dr. Turai G. Kamil művészetfilozófus Dénus Kiss Jenő kortárs festőművész kiállítását a Wojtyla Barátság Központban. A tárlat keretében kilenc festményét vonultatta fel a szerző az Egressy utcai szociális-közművelődési intézmény dísztermében. Alkotásain túlmenően melegételt is „hozott” a szegényeknek Dénus Kiss Jenő. Első ízben pénteken, amikor jóvoltából szárharminc adag rizseshús került a rászorultak böjtös asztalára a népkonyha konyhai dolgozóinak, önkénteseinek hatékony közreműködésével. A remek menüt savanyúság, kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az egykori piarista diák ebédadománya

Az egykori piarista diák ebédadománya

2023. május 11. 13:47 | Adományok

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának egyik hajdanvolt osztálytársa, akivel a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koptatták együtt az iskolapadot, nevezetesen Kovács István kedveskedett egy-egy tányér melegétellel a Wojtyla Barátság Központ szegényei számára. A nemes lelkű patrónus a csütörtöki ebédosztáson ugyan nem tudott személyesen megjelenni az Egressy utca 5/b. szám alatti népkonyha étkezdéjében, ám a messzi távolból szívélyes üdvözletét küldte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, egyúttal jó étvágyat és szebb napokat kívánt a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. A jótékonysági akció keretében százharminc adag, kolbásszal gazdagon megrakott paprikáskrumpli került kiosztásra – savanyúság, kenyér, sütemény és „élelmiszerbankos” mandarin kíséretében. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szeretetebéddel szolgált a hírös város egykori első embere

Szeretetebéddel szolgált a hírös város egykori első embere

2023. május 10. 13:08 | Adományok

Prof. Dr. habil Szécsi Gábor Kecskemét korábbi polgármestere, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, a Kultúraelméleti és Alkalmazott Kommunikációtudományi Tanszék vezetője kedd délelőtt „A mi házunk” című, a Wojtyla Ház Egressy utca 5. szám alatti épületének történetét összefoglaló kötet bemutatója alkalmából tudományos mélységű gondolatokkal ajándékozta meg az esemény résztvevőit a Wojtyla Barátság Központ dísztermében. Egy nappal később pedig százharminc adag kolbászos burgonyalevest és túróstésztát ajánlott fel a népkonyha szegényeinek – alázatos, tiszteletteljes szeretettel. Az ebédosztáson nem állt módjában jelen lenni, emiatt ezúttal a messzi távolból volt kénytelen üdvözletét küldeni, egyúttal jó étvágyat kívánni a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Bugaci csárdahangulat uralkodott a Wojtyla Házban

Bugaci csárdahangulat uralkodott a Wojtyla Házban

2023. május 9. 13:45 | Adományok

A Kovács testvérek, a bugaci Karikás Csárda tulajdonosai ajánlottak fel százharminc adag melegételt kedden a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. Mégpedig marhahússal gazdagon megrakott székelykáposztát – mindenki legnagyobb megelégedésére. A kiváló menüt tejföl, Félegyházi-kenyér és sütemény, valamint – Szőrös András lajosmizsei őstermelő jóvoltából – szamóca tette teljessé. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Szamóca a Bács-Zöldérttől

Szamóca a Bács-Zöldérttől

2023. május 9. 13:12 | Adományok

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója ismét kopogtatott a Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újból értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal egy láda szamócát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű édes gyümölcsöt hagyományosan ebédkor osztják ki a szociális létesítmény gondozottjainak. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Fejessaláta a tangazdaságból

Fejessaláta a tangazdaságból

2023. május 9. 13:06 | Adományok

Juhász István, a Szent Imre utcai Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója a Wojtyla Barátság Központ hagyományos támogatójaként szintén beállt azok sorába, akik szívükre-lelkükre, avagy Isten Szentlelkének hívó szavára hallgatva úgy döntöttek, adományukkal szeretnék elősegíteni az Egressy utcai népkonyha missziói tevékenységének sikerét. Különösen ezekben a vészterhes időkben, amikor egyik pillanatról a másikra hirtelen jelentősen megnövekedett a karitatív szervezetek szerepvállalása iránti társadalmi igény. A szakképző intézmény Daimler úti tangazdaságának udvarán nagymennyiségű – hét láda – fejessalátát és egy láda zöldhagymát vehettek át kedd délelőtt a szociális intézmény képviselői. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebédadomány a KIK-FOR támogatásával

Ebédadomány a KIK-FOR támogatásával

2023. május 8. 13:52 | Adományok

Nagy Gábor Tibor 2021. január 1. óta látja el a kecskeméti KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatói feladatait. Okleveles építészként végzett, majd megszerezte a városépítési-városgazdasági szakmérnöki és az okleveles ingatlanszakértői végzettséget is a Budapesti Műszaki Gazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai tapasztalatot is szerzett ingatlanfejlesztési területen, a Városfejlesztő Kft. előtt ugyanis olyan gazdasági társaságnál dolgozott, ahol külföldi gyakorlatra is szert tehetett. 2009-ben került a városfejlesztéshez, amely akkor még a KIK-FOR Kft. divíziójaként működött, majd 2010-ben alakult korlátolt felelősségű társasággá. A cégnek, amely egyébként a KIK-FOR irodaházban székel, előbb műszaki igazgatója, majd ügyvezetője lett. Nagy Gábor Tibor öt évre kapott megbízást a KIK-FOR Kft-nél, és ő maradt a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője is. A KIK-FOR Kft. és a Wojtyla Barátság Központ között fennálló hagyományosan szívélyes kapcsolatok arra ösztönözték személyét, hogy a cég korábbi vezetőjéhez hasonlóan évente egy-egy alkalommal ő is ebédlőasztalhoz invitálja Kecskemét szegényeit. Erre legutóbb május 8-án került sor, amikor Nagy Gábor Tibornak köszönhetően százharminc adag kelkáposztafőzeléket és Stefánia-szeletet, valamint kenyeret és süteményt, továbbá – Szőrös András lajosmizsei őstermelő és családja jóvoltából – szamócát osztottak ki a Wojtyla Ház konyhai dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Friss eper és pulykahús a lajosmizsei „citromkirálytól”

Friss eper és pulykahús a lajosmizsei „citromkirálytól”

2023. május 8. 12:58 | Adományok

Korántsem mediterrán vidéken, a lajosmizsei Szőrös és Kisjuhász Kertészetben terem a magyar citrom. A citromliget is ezt a nevet – Magyar Citrom – viseli, amit Szőrös András és felesége, Kisjuhász Éva ültetett szamócaföldjük mellé tíz éve, mintegy háromnegyed hektáron. 2023. január 14-én, szombaton Szedd magad a citromot! jelmondattal tanyatúrát rendeztek a farmon, melynek alkalmával több mint ötszáz érdeklődőt fogadtak a házigazdák, köztük Farkas P. Józsefet, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatóját. Szőrös András és a népkonyha vezetője még akkor megállapodtak, nem utoljára látták egymást. A bimbózó ismeretség gyümölcsét a karitatív létesítmény gondozottjai május 8-án hétfőn ízlelhették első ízben, miután Szőrös úr hét láda szamócával, továbbá harminc kilogramm pulykahússal kopogtatott a népkonyha kapuján. A nagymennyiségű zamatos gyümölcs ebédosztások alkalmával jut el a rászorultakhoz – akárcsak a pulykahús, finom ebéd formájában. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Somosék támogatásával készült el a szombati finom ebéd

Somosék támogatásával készült el a szombati finom ebéd

2023. május 6. 13:47 | Adományok

Somosné dr. Nagy Adrienn, a laskagomba-termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó kecskeméti Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője, valamint kedves férje, Somos József hosszú évek óta meglepetésekkel szolgál a Wojtyla-népkonyha gondozottjai számára olyképpen, hogy időről időre nem kevesebb, mint tíz láda laskagombát adományoznak a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek ellátására. Szombaton az alapanyagokon felül a teljes étkeztetés költségét is magukra vállalták, hogy bőséges mennyiségű, igazán kiváló minőségű, gazdag ízvilággal jellemezhető étel – mégpedig gombapörkölt és tészta köret – kerülhessen a wojtylások böjtös asztalára. Mindehhez természetesen Nagy Ervin önkéntes szakács főzőtudományára is szükség volt, akinek jóvoltából a hozzávalók készre főttek a szociális-közművelődési intézmény udvari bográcsában. Az előkészítésben és tálalásban lelkes önkéntesek – nevezetesen Fehér Tímea, Kispatakiné Szénási Melinda és Tóthné Rontó Gyöngyvér – segédkeztek. A vasárnapi hidegcsomagok Sinkó András és családja jóvoltából juthattak el a rászorultakhoz. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Cornelia és a Vidám Törzsasztal májusi ebédadománya

Cornelia és a Vidám Törzsasztal májusi ebédadománya

2023. május 5. 13:04 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb áprilisban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Rendszerint együtt jelennek meg az étkezdében, ám a gondozottakat ezúttal Facol Lajos egyedül köszöntötte. (Cornelia és hitvestársa később érkezett a helyszínre.) A szociális-közművelődési intézmény aranykezű ezermestere százharminc adag paradicsomszószt és mellé húsgombócot, főtt burgonyát szolgált fel a szegényeknek, kenyér és sütemény kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Disznótoros a nagytemplomi hívektől

Disznótoros a nagytemplomi hívektől

2023. május 4. 13:41 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százharmincan. A gondozottakat Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervező munkatársa köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók hurkával, sült kolbásszal, kenyérrel, valamint – a Fornetti Kft. jóvoltából – Fornetti-süteménnyel örvendeztették meg a népkonyha nélkülözőit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ágó legfrissebb jótékonysági akciója

Ágó legfrissebb jótékonysági akciója

2023. május 3. 13:07 | Adományok

Alig telt el egy kis idő legutóbbi felajánlása óta, újból az AS Ágó's Secret – Farkas Ágó Power Plate és Életmód Stúdió trénerének, egyben tulajdonosának jóvoltából étkezhettek a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai. Ágó, akinek édesapja Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapító-igazgatója, adományaival havonta több alkalommal támogatja a szociális létesítmény ellátottjait. Így történt május 3-án, szerdán is, amikor ismét Ágó finanszírozta az ételosztás költségeit. Ami pedig a napi menüt illeti, ezúttal rendkívül ízletes milánói spagettit tálaltak fel a karitatív létesítmény szorgos munkatársai, önkéntesei kenyér és sütemény, valamint – az Élelmiszerbank támogatásával – saláta kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Király József ismét jótékonykodott

Király József ismét jótékonykodott

2023. május 2. 13:19 | Adományok

Immáron több mint ezerre tehető azon alkalmak száma, amikor Király József vállalkozó, önkormányzati képviselő, vezető MSZP-s politikus, lelkes civil szervező, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. Ma eggyel többről számolhatunk be, ugyanis a hátrányos helyzetűek igaz barátja, szószólója kedden déltájban ismét melegételt ajánlott fel a népkonyha gondozottjainak. A nemes lelkű közéleti személyiségnek köszönhetően kolbászos rakott burgonya, valamint kenyér, sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli kerülhetett a tányérokba. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ismét segített a legendás főzőpáros

Ismét segített a legendás főzőpáros

2023. április 29. 20:16 | Adományok

A tetőkészítéssel és felújítással, utólagos hőszigeteléssel, lapostető-melegburkolással, bádogozással és gipszkarton-szereléssel foglalkozó Kőrös-RenovArt Kft. tulajdonosát, kiskőrösi ács vállalkozót kedves ismerősként fogadták szombat délben a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai. Retkes Zoltán még 2021. december 30-án vívta ki a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak őszinte elismerését, amikor a népkonyha rászorultjai körében első alkalommal megjelenve szempillantás alatt jelesre vizsgázott önzetlenségből, munkaszeretetből. A szimpátia kölcsönösnek bizonyult, így korántsem véletlen, hogy Retkes Zoltán – 2022. március 12-ét követően – immáron harmadjára is tiszteletét tette a karitatív létesítményben régi jó barátja, Mezei Attila mesterszakács, az intézmény egyik örökbecsű önkéntese társaságában. A wojtylások között úgyszintén komoly népszerűségnek örvendő gasztronómiai szaktekintély szakmai támogatásával és közreműködésével bőséges mennyiségű – mintegy 130 adag – kiskőrösi pincepörkölt rotyogott az udvari bográcsban. Az ínyenc menüt főtt burgonya köret és nokedli tette teljessé. A rendkívül gazdag ízvilággal jellemezhető ételkülönlegességet sütemény és mézes puszedli – utóbbi a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet adománya – egészítette ki. A minőségi sertéshús-alapanyag Csorba Csaba lajosmizsei hentesüzlet-tulajdonostól származott, míg minden más hozzávalót Attila és Zoltán biztosított. Az elő- és utómunkálatokból Fehér Tímea és Tóthné Rontó Gyöngyvér kedves, mindenkor lelkes önkéntesek is jócskán kivették részüket. A hosszú hétvégére szánt hidegcsomagok konzervet és kenyeret tartalmaztak Túri István nyárlőrinci vállalkozó és Bimbó Imre szentkirályi ácsmester felajánlása eredményeképpen. (Fotók: Fehér Tímea)

Részletek
Szabó Antal áprilisban is gondolt a szegényekre

Szabó Antal áprilisban is gondolt a szegényekre

2023. április 28. 12:39 | Adományok

A Poli-Farbe Kft. ügyvezetőjének ebédjét ízlelhették pénteken a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai: százhúsz nehézsorsú, testi-lelki értelemben egyaránt szükséget szenvedő embertársunk, akik a népkonyha támogatásának biztos tudatában indulnak el nap mint nap Kecskemét belvárosába, az Egressy utca 5/b. számú épület irányába. A remekül elkészített rántott csirkemellet rizibizi, savanyúság, valamint kenyér és sütemény egészítette ki. Szabó Antal előzetesen bibliaórát is tartott, melynek témáját Ábrahám, a zsidók ősatyja alkotta. A judaizmus Ábrahámot a zsidó hit alapkövének, a vallás alapítójának tekinti. Ő az első pátriárka az Ószövetségben, és Izsák révén ő a felmenője Jákobnak, vagyis Izráelnek, ezért tőle származtatják a 12 izraeli törzset – hangzott el egyebek mellett az ismeretterjesztő előadáson.

Részletek
Székelykáposzta főtt a bográcsban

Székelykáposzta főtt a bográcsban

2023. április 27. 12:36 | Adományok

Április 27-én Garaczi Margó és kedves férje látta vendégül Kecskemét szegényeit a Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében. Székelykáposzta főtt ekkor a népkonyha udvari bográcsában Kotvits Jánosné Olga szakácstudományának köszönhetően. A hozzávalókat már korábban behozta a hölgy, hogy a szociális intézmény konyhai dolgozói időben megkapják a kiváló étek elkészítéséhez szükséges alapanyagokat. A remek menüt ezúttal is kenyér és sütemény tette teljessé. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ágó meglepetése

Ágó meglepetése

2023. április 26. 12:38 | Adományok

Sok-sok ebéd- és mindenféle étkezési alapanyag felajánlása után Farkas Ágó – a Wojtyla Barátság Központot alapító Farkas házaspár lánya – minap ismét meglepte valamivel a közismert népkonyha ellátottjait. Hogy mivel? Ezúttal ismét nagymennyiségű étkezési alapanyagot rejtett gépkocsija. Az értékes adományt rövidesen főtt állapotban látják viszont tányérjaikon a szociális intézmény gondozottjai. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Domokos Zoltán étkeztette a rászorultakat

Domokos Zoltán étkeztette a rászorultakat

2023. április 25. 19:06 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ lelkes pártfogója, régi időktől fogva hűséges patrónusa, Domokos Zoltán kecskeméti vállalkozó, nyugalmazott szövetkezeti elnök szolgált szeretetebéddel a népkonyha szegényei számára. Adományaival időről időre hozzájárul ahhoz a kétségkívül embert próbáló, de lélekemelő küldetéshez, melyet a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei folytatnak annak érdekében, hogy a szociális intézmény „családtagjai” – mintegy százharminc, többszörösen hátrányos helyzetű rászoruló – nehéz életkörülményeiben, alulszocializált helyzetében idővel változás álljon be. A keddi menüt ezúttal sem érhette kifogás, ráadásul még igazán bőséges is volt. A nélkülözők töltött csirkecombot és rizibizi köretet fogyaszthattak savanyúság kíséretében. A menüt hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. A felszolgálásban – szokás szerint – fáradhatatlan, odaadó önkéntesek nyújtottak hatékony segítséget. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Spárga a Bács-Zöldérttől

Spárga a Bács-Zöldérttől

2023. április 25. 18:36 | Adományok

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója ismét kopogtatott a Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újból értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal egy láda spárgát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű zöldséget hagyományosan ebédkor osztják ki a szociális létesítmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Gyógynövényből készült étel került a szegények böjtös asztalára

Gyógynövényből készült étel került a szegények böjtös asztalára

2023. április 24. 20:19 | Adományok

A Kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub, valamint a Lajosmizsei Gombászklub jelenlévő képviselői főztek hétfőn ebédet a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára. A nemes lelkű vendéglátók továbbá a szociális-közművelődési intézmény szorgos konyhai dolgozói, önkéntesei medvehagymás ragus tésztával kedveskedtek a szociális intézmény elesettjeinek. A menü ízvilágát csillagos ötösre értékelték a népkonyha rászorultjai. Jutott is nekik repeta bőven a fejedelmi étekből. A remek menüt hagyományosan kenyér és sütemény egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Fejes Diána és családja osztott ebédet a Wojtyla Házban

Fejes Diána és családja osztott ebédet a Wojtyla Házban

2023. április 22. 14:18 | Adományok

A Fejes család köszöntötte szombaton fél 12-kor a népkonyha étkezdéjében megjelent gondozottakat – szám szerint mintegy százhúszat. Kedves, szívhez szóló gondolataik nem maradtak viszonzatlanul az ellátottak körében: egyöntetűen hangoztatták a szegények: „Köszönjük szépen az ebédet!”. Fejesék felajánlása és kezük munkája jóvoltából a nehézsorsú emberek ízletes ragulevest fogyaszthattak. A kiváló menüt a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet mézes puszedli adománya tette teljessé. A vasárnapi hidegcsomagok – melyek ezúttal is kenyeret és konzervet tartalmaztak – Bimbó Imre ácsmester támogatásával juthattak el a rászorulókhoz. A jótékonysági ételosztás ezúttal sem valósulhatott volna meg a szociális intézmény szorgos önkénteseinek tevékeny, segítő hozzájárulása nélkül.

Részletek
Ízletes falatok Kopjás Tünde felajánlásával

Ízletes falatok Kopjás Tünde felajánlásával

2023. április 21. 11:39 | Adományok

A Cutler GYM Kecskemét első, szakmai szempontból kialakított, a hírös város egyik legnépszerűbb edzőtermével szemben található a Cutler Fresh Food Étterem. Mindkettő alapítója és üzemeltetője Kopjás Tünde, akinek bőkezű támogatásával péntek délben százharminc adag, kolbásszal, virslivel gazdagon megrakott paprikáskrumplit szolgáltak fel a Wojtyla Barátság Központ munkatársai, önkéntesei. A háziasan elkészített, igazán gazdag ízvilággal jellemezhető magyaros ételt saláta, kenyér és sütemény egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Tőzsér Judit és családja étkeztette a Wojtyla-sorsközösséget

Tőzsér Judit és családja étkeztette a Wojtyla-sorsközösséget

2023. április 20. 13:39 | Adományok

A Gong Rádió alapítója legközvetlenebb hozzátartozóival és a Gong Ingatlanhasznosító Kft-vel karöltve, a Wojtyla Barátság Központ egyik legfőbb támogatójaként rendszeresen hozzájárul a népkonyha százharminc gondozottjának napi ellátásához. Elfoglaltságai ritkán teszik lehetővé Judit asszony számára, hogy személyesen is tiszteletét tegye a szociális intézmény elesettjei között, így ez alkalommal úgyszintén a messzi távolból kívánt jó étvágyat és kiváló egészséget minden rászorulónak. A nagylelkű család jóvoltából csütörtök délben százharminc adag borsófőzeléket és sertéspörköltet osztottak ki az elesettek között a szociális intézmény munkatársai, önkéntesei – kenyér és sütemény kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kovács Zoltán és családja pártfogolta a wojtylásokat

Kovács Zoltán és családja pártfogolta a wojtylásokat

2023. április 19. 13:29 | Adományok

A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, április 19-én újfent vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szólva reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. A Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei délben gulyáslevest és mákostésztát, valamint kenyeret, süteményt szolgáltak fel a népkonyha százharminc elesettje részére.

Részletek
Babgulyás a Nádas Vendéglőből

Babgulyás a Nádas Vendéglőből

2023. április 18. 12:24 | Adományok

Szentkúti György, a jakabszállási Nádas Vendéglő tulajdonosa és családja ebédadományát rejtette kedd délben a Wojtyla Barátság Központ elektromos gépkocsija. A népkonyha bejáratához érkezve Kolláth Andrea igazgatóhelyettes és Farkas Pál programszervező munkatárs bejelentette: megérkezett a várva várt százharminc adag, messze földön híres-neves, minden földi jót magába foglaló babgulyás, egyúttal segítséget kér a bevitelhez, tálaláshoz. A különlegesen ízletes ételt kenyér, péksütemény, Fornetti-sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – édesség „társaságában” fogyaszthatták el a rászorultak. Szentkútiék ígérték: októberben személyesen látogatnak a Wojtylába, hogy kiosszák szeretetük akkori gyümölcsét. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebéddel szolgált a hűséges önkéntes

Ebéddel szolgált a hűséges önkéntes

2023. április 17. 13:41 | Adományok

Klingert Gizella – mindenki szeretett Gizikéje – a Wojtyla Barátság Központ megalapítása óta tevékeny részt vállal a népkonyha fenntartásáért folytatott küzdelemben. Fáradhatatlan erőfeszítéseinek eredményeképpen mindmáig hathatósan hozzájárul a szociális-közművelődési intézmény ellátottjainak napi étkeztetéséhez. Gizike április 17-én ünnepelte 80. születésnapját, melynek alkalmából – miután a karitatív létesítmény dolgozói, önkéntesei és gondozottjai megfogalmazták legőszintébb jókívánságaikat – 60 kilogramm marhahúsból készült pörkölttel és párolt burgonya körettel, valamint savanyúsággal, kenyérrel, süteménnyel, továbbá egy-egy rétessel kedveskedett a Wojtyla Ház rászorultjainak. Isten éltesse az ünnepeltet erőben, egészségben, boldogságban, szeretetben – hangoztak a jobb sorsra érdemes nélkülözők köszöntő szavai az étkezdében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Muhari Béla pártfogolta az elesetteket

Muhari Béla pártfogolta az elesetteket

2023. április 15. 12:47 | Adományok

A különféle erőgépeket forgalmazó kecskeméti Royal Traktor Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója szombaton újból ebédlőasztalhoz hívta a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Köszöntését, jókívánságait jómaga tolmácsolta munkatársai gyűrűjében. A népkonyha „étlapján” ma az alábbiak szerepeltek: gombás sertéspörkölt tésztával. Kövecses Zsuzsanna önkéntes szakácsnő kitartó munkálkodásának eredményeként pontban fél 12-kor kezdetét vehette az ebédosztás, teret adva a kulináris élvezeteknek. A tálalásban, mosogatásban úgyszintén kiváló önkéntesek segédkeztek. A vasárnapi hidegcsomagok kiosztását Farkas Ágó adománya tette lehetővé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Túri István és családja gondoskodott az elesettekről

Túri István és családja gondoskodott az elesettekről

2023. április 14. 13:18 | Adományok

Korábban a médiumok híradásaiból, újságcikkek révén szereztem tudomást a Wojtyla Barátság Központ létezéséről. Közelebbi kapcsolatba az egyik városföldi Krisztus-kereszt felújításakor kerültem a létesítmény alapítójával, aki egyúttal a Porta Egyesület főszervezője. Amikor végeztünk a szakrális emlék renoválásával, akkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a wojtylások missziói tevékenységébe, s lehetőségeimhez mérten jómagam is hozzájárulok adományaimmal a hátrányos helyzetűek ellátásának nemes küldetéséhez – nyilatkozta korábban Túri István nyárlőrinci mezőgazdagsági vállalkozó, a helyi Karitász Csoport lelkes tagja, amikor egyik alkalommal a szociális intézményben felkereste Farkas P. József alapító-igazgatót. Az időközben barátsággá fejlődött kapcsolat első gyümölcsét idestova bő három évvel ezelőtt karácsony után élvezhették a rászorultak. 2019. december 29-én Túri István és családja ugyanis négy birkát áldozott fel Kecskemét szegényeinek főtéri étkeztetésére. A jótékonysági akció további folytatásaként pénteken – immáron sokadik alkalommal – szárharminc adag kacsasültet, burgonyapüré köretet és savanyúságot, valamint kenyeret, süteményt, továbbá Fornetti-pogácsát osztottak szét a népkonyha önkéntesei a nélkülözők között. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Igazi magyaros ebéd a wojtylások böjtös asztalán

Igazi magyaros ebéd a wojtylások böjtös asztalán

2023. április 13. 13:02 | Adományok

Ízletes rizseshúst készített, majd szállíttatott csütörtök délben a Wojtyla Barátság Központba Tóth Zsolt, a Kecskeméti Csárda és Borház üzemeltetője. Az étterem dolgozói örömmel készültek erre a nagyszerű alkalomra, hisz jól tudták, a leginkább rászorulókhoz kerül százharminc adagnyi ebédfelajánlásuk. A tradicionális finomság mellé savanyúság, friss kenyér és sütemény is jutott bőven mindenkinek. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Dr. Andrássy Ákosnak köszönhették az ebédet

Dr. Andrássy Ákosnak köszönhették az ebédet

2023. április 12. 13:53 | Adományok

A Centrál-Invest Kft. ügyvezetője nevében Agócsné Kubics Judit főkönyvelő látogatott el szerdán a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének otthonába és köszöntötte a rászorulókat a népkonyha étkezdéjében. Elmondta: a Centrál Kft. történetében régi időkre nyúlik vissza az adakozás. Dr. Andrássy Ákos és Farkas P. József, a szociális intézmény alapító igazgatójának több mint harminc éves ismeretsége pedig csak tovább erősíti az egyébként is töretlen bizalmi szálat. Közös imádság és asztali áldás után Judit asszony osztotta ki az ebédet, mégpedig körömpörköltet főtt burgonya körettel, savanyúság, kenyér és sütemény kíséretében – mintegy százharminc nélkülöző részére, Farkas Pál szervező munkatárs segítő közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebédosztás a Termostar támogatásával

Ebédosztás a Termostar támogatásával

2023. április 11. 13:29 | Adományok

Horváth Attila, a Termostar Kft. ügyvezetője számos újító kezdeményezésnek áll élére. Szakmai irányításával átfogó (zöld) beruházások indultak a hírös város távhőszolgáltatásának folyamatos korszerűsítése érdekében. A cégvezető emellett Kecskemét kulturális életében is kiemelkedő pozíciót foglal el. Ennek megfelelően alig akad olyan jelentős közcélú program, rendezvény, amely mellé ne állna oda a cég, igazi városi mecénásként. Horváth úr, mint a jótékonyság egyik apostola, a Termostar Kft. részéről – példának okáért – 2023 tavaszán 755 facsemetét ajánlott fel közterületi ültetésre. Emellett évről évre hűséges pártfogója a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. Ennek legfrissebb hozadékát – milánói makarónit – közel százharminc elesett embertársunk fogyaszthatta kedden a népkonyha ebédlőjében. Az olaszos menüt a Félegyházi Pékség kenyér adománya, Frankó János izsáki vállalkozó jóvoltából egy-egy alma, a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával pedig mézespuszedli tette teljessé. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Húsvéti csomagok sok szeretettel

Húsvéti csomagok sok szeretettel

2023. április 6. 16:53 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ háza táján sok éves hagyomány köszönt vissza Nagycsütörtökön. A szociális intézmény csapata Krisztus feltámadásának ünnepére készülődve rendszerint ajándékcsomagokkal kedveskedik a karitatív létesítmény rászorultjainak. A jótékonysági akciót ezúttal is számos cég és magánszemély támogatta. Így például helyet kaptak a csomagokban a helvéciai Göbölyös család, Kollár Csaba, a lajosmizsei Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. tulajdonos-kereskedelmi igazgatója, valamint Szarka Balázs, az Univer cégcsoport elnök-vezérigazgatója élelmiszer-adományai. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Szeretetvendégség Látó Richárd emlékére

Szeretetvendégség Látó Richárd emlékére

2023. április 6. 16:14 | Adományok

Április 9-én lesz második esztendeje, hogy Látó Richárdot, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház karmesterét, vezénylő korrepetitorát fiatalon magához szólította Teremtő Ura. A szomorú évforduló alkalmából a Wojtyla Házban ebédfelajánlással fejezte ki soha el nem múló szeretetét özvegye, Jónás Piroska. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Ebédadomány Kocsis Pál vállalkozótól

Ebédadomány Kocsis Pál vállalkozótól

2023. április 5. 13:34 | Adományok

A magyar néphit természetfeletti képességekkel megáldott, a házaknál tejet kéregető vándordiákjáról elnevezett családi vállalkozásban tevékenykedik Izsákon az Alföldi Garabonciás Kft. Kocsis Pál ügyvezető tulajdonos irányításával. Kiskérődző állatok tejének feldolgozásával foglalkoznak, melynek meghatározó alapanyaga a Duna-Tisza Köze pusztáinak háztáji gazdaságaiból felvásárolt, valamint saját kecskefarmjuk mintegy hatszáz anyaállatából kifejt kecsketej. Sikeres működésüknek és termékeik egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően adományozásra is futja Kocsis Pálnak, aki legutóbb szerdán szervezett jótékonysági akciót a Wojtyla Barátság Központban. Ennek keretében százharminc adag, kecskehúsból készült ragulevest, valamint dióstésztát, kenyeret és süteményt tálaltak fel a népkonyha szorgos dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Dobos József szeretetvendégsége

Dobos József szeretetvendégsége

2023. április 4. 13:54 | Adományok

Dobos József, a nevét viselő lakberendezési szaküzlet tulajdonosa egy alkalommal így nyilatkozott: „Több mint 20 éves tapasztalatunk alapján tűztük ki feladatunknak, hogy vásárlóink igényeinek és pénzügyi lehetőségeinek leginkább megfelelő termékkínálatot forgalmazzuk. Tevékenységünkkel a Dél-Alföldi régióban piacvezető szerephez jutottunk. Emellett természetesen nagykereskedelmi hálózatunknak köszönhetően országos lefedettségű üzleti kapcsolatokkal rendelkezünk bútorgyártókkal, forgalmazókkal. Import tevékenységünk lehetővé teszi, hogy olyan egyedülálló termékeket tudjunk bevezetni a magyar piacon, melyek eszenciái lehetnek a hazai keresletnek. Üzleti kommunikációnkban a megbízhatóságra, partnereink, vásárlóink magas szintű kiszolgálására, terméktámogatásra helyezzük a legfőbb hangsúlyt. Hiszünk abban, hogy tevékenységünk során nemcsak ügyfeleink megelégedettségét vívhatjuk ki, hanem a XXI. század Európájának kereskedelmi értelemben vett kihívásaira is választ tudunk adni.” Dobos József szakmai, önkormányzati és egyéb más közéleti munkáján kívül a karitatív tevékenységet sem hanyagolja el. Ennek jegyében egy-egy adag ebédre invitálta kedden a Wojtyla Ház mintegy százharminc gondozottját, akik kelkáposztafőzeléket és Stefánia-szeletet, valamint kenyeret, süteményt vehettek át tőle a népkonyha étkezdéjében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kollár Csaba ünnepi meglepetése

Kollár Csaba ünnepi meglepetése

2023. április 4. 13:07 | Adományok

A húsvéti ünnepek alkalmából 6 karton – 1800 darab – „Hírös tojást” ajánlott fel kedden Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft., valamint a Hírös Farm Kft. ügyvezető-tulajdonosa a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak. A baromfitelepet és tojásüzemet működtető üzletember immáron sokadszor nyilvánította ki szociális érzékenységét az elesettek iránt. Isten áldja meg nagylelkűségéért! (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Cornelia és a Vidám Törzsasztal áprilisban is segített

Cornelia és a Vidám Törzsasztal áprilisban is segített

2023. április 3. 12:41 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb márciusban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Rendszerint együtt jelennek meg az étkezdében, ám a gondozottakat ezúttal Facol Lajos egyedül köszöntötte. A szociális-közművelődési intézmény aranykezű ezermestere százharminc adag kolbászos rakott burgonyát szolgált fel a szegényeknek, kenyér és sütemény, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Jóságos önkéntesek ebédadománya

Jóságos önkéntesek ebédadománya

2023. április 1. 13:28 | Adományok

Retkes-Ömböli Magdolna és Fehér Tímea hosszú esztendők óta erősíti a Wojtyla Barátság Központ önkéntes munkatársainak lelkes csapatát. Immáron több mint ezerre tehető azon alkalmak száma, amikor mindketten az Egressy utcai szociális-közművelődési intézmény szegényeinek segítségére siettek – tevékeny közreműködésükkel, anyagi támogatásukkal egyaránt. Ma eggyel többről számolhatunk be, ugyanis a hátrányos helyzetűek igaz barátai szombaton déltájban – nem is először – melegételt ajánlottak fel a népkonyha gondozottjainak. A nemes lelkű volontőröknek köszönhetően paradicsomos-húsos penne kerülhetett a nélkülözők böjtös asztalára – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli kíséretében. E csodás nap fényét Kispatakiné Szénási Melinda, továbbá Retkes Péter és Tóthné Rontó Gyöngyvér becses személye, odaadó, lelkiismeretes, kiváló önkéntes munkája egyaránt emelte. A vasárnapi hidegcsomagok nem juthattak volna el a rászorultakhoz Borsos István izsáki kőfaragó mester felajánlása nélkül.

Részletek
Szabó Antal márciusi ebédadománya

Szabó Antal márciusi ebédadománya

2023. március 31. 16:29 | Adományok

A Poli-Farbe Kft. ügyvezetőjének ebédjét ízlelhették pénteken a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai: százharminc nehézsorsú, testi-lelki értelemben egyaránt szükséget szenvedő embertársunk, akik a népkonyha támogatásának biztos tudatában indulnak el nap mint nap Kecskemét belvárosába, az Egressy utca 5/b. számú épület irányába. A rántott csirkemellet rizibizi, savanyúság, valamint kenyér és sütemény egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Rizseshús a Csalánosi Csárdából

Rizseshús a Csalánosi Csárdából

2023. március 30. 13:27 | Adományok

A Csalánosi Csárda tulajdonosa sohasem marad közömbös, ha nehezebb sorban tengődő embertársairól esik szó. Nem firtatja, ki miért kényszerül (például) népkonyhai ellátást igénybe venni, és az üres vádaskodás, „észosztás” úgyszintén távol áll tőle. Felfogása szerint semmitmondó beszólogatással csak az idő telik, ellenben nem történik semmi kézzelfogható, amivel közelebb kerülnénk a könnyebb életre érdemesültek helyzetének rendezéséhez. Ehelyett csütörtökön úgy döntött, hatalmas mennyiségű rizseshússal járul hozzá a nélkülözők sorsának jobbra fordulásához. Rendszeres déli elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen ellátogatni a Wojtyla Ház ebédlőjébe, ezért köszöntő szavait Farkas Pál, a karitatív létesítmény programszervező munkatársa tolmácsolásában hallhatta délben a szociális intézmény sorsközössége. Kívánta az idejáróknak, fogyasszák az ebédet oly jó étvággyal, mint amilyen önzetlen szívvel adta. A remek menüt cékla, valamint friss kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Holló Tibor palócgulyást ajánlott fel a szegényeknek

Holló Tibor palócgulyást ajánlott fel a szegényeknek

2023. március 29. 13:36 | Adományok

Bármit, bárhol, bármikor – hangzik a HolloGasztro Kft. tulajdonosának jelmondata, akinek célja, hogy rendezvények megvalósítását segítse újszerű ötletekkel, kiegészítő elemekkel, egyedi arculatú megjelenéssel, különleges ételekkel, italokkal, színekkel, és egyéb hangulatos dekorációs elemekkel kombinálva. Nem csak illusztris körökben jól csengő név az övé, hanem a Wojtyla Barátság Központban is, ami köztudomásúan a nehézsorsúak, elesettek, valamilyen okból hátrányos helyzetbe került emberek „törzshelye”. Holló Tibor karácsonykor ajánlott fel utoljára melegételt a város szegényeinek, s ezt szerdán ismét megtette, miképpen cselekszi a jót hosszú-hosszú évek óta. Barátságos személyét nagy tisztelet övezi a Wojtyla Házban. Holló Tibor gépkocsija ezúttal százharminc adag palóclevest rejtett, melyet a felajánló mellett a szociális intézmény fáradhatatlan dolgozói, önkéntesei osztottak ki az étkezőhelyiségben – kenyér és sütemény kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Bakos Tamás ajánlotta fel a Wojtyla sorsközösség hétfői ebédjét

Bakos Tamás ajánlotta fel a Wojtyla sorsközösség hétfői ebédjét

2023. március 28. 12:36 | Adományok

A Bakos és Társai Bt. 1994-ben alakult diákétkeztetés fő profillal. Céljuk a catering szakma egyre magasabb szintre emelése, ezért az elmúlt években folyamatosan korszerűsítették cégüknél az ételkészítés, szállítás és tálalás konyhatechnológiáit. Alapítóként 2009 óta találhatók az Első Kecskeméti Közétkeztetési Konzorcium tagjainak sorában. A társaság ügyvezetője – Bakos Tamás – amellett, hogy profi üzletember, jóságáról, szociális érzékenységéről is közismert városszerte. Ennek adta egyik bizonyságát hétfő délben, amikor neki köszönhetően mintegy százharminc adag görög rakott burgonyát, kenyeret és mellé süteményt szolgáltak fel a Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében. Isten bőséges áldása legyen a jókedvvel adakozók életén! (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Simon Bence szeretetteljes felajánlása

Simon Bence szeretetteljes felajánlása

2023. március 27. 13:07 | Adományok

A fiatal okleveles építőmérnök néhai édesapja vállalkozásában tevékenykedik. Az Építő Simon Kft. lakóingatlanok generál kivitelezésével, lapostetők szigetelésével, épületek külső- és belső felújításával, lakások átalakításával, kültéri burkolatok készítésével foglalkozik. Bence feladatai ezeknek megfelelően elsősorban az értékesítés, építésvezetés, marketing és informatika területét érintik. Napi munkáján felül azonban – hívő református lévén – a társadalmi felelősségvállalásra is komoly gondot fordít. Nem csoda hát, ha újból ő állta a Wojtyla Barátság Központ mintegy százharminc főt számláló rászoruló közösségének étkeztetési költségét. Ha Simon Bence nem tette volna meg felajánlását, ma aligha kaphattak volna Marco Polo szeletet és burgonyapürét – kenyér, sütemény, Fornetti pizzakrémes szelet, valamint – Frankó János, az izsáki Off Road Bázis Kft. ügyvezető-tulajdonosa jóvoltából – alma kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Muhari Béla támogatta a város elesettjeit

Muhari Béla támogatta a város elesettjeit

2023. március 25. 13:24 | Adományok

„Traktoroztak” a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai szombat délben. Persze csak átvitt értelemben, ugyanis Muhari Béla, a különféle erőgépeket forgalmazó kecskeméti Royal Traktor Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója hívta ebédlőasztalhoz a népkonyha sorsközösségét – immáron sokadszor. Köszöntését, jókívánságait távollétében a Wojtyla Ház dolgozói, önkéntesei tolmácsolták a szegényeknek. A népkonyha „étlapján” ma az alábbiak szerepeltek: paprikáskrumpli kolbásszal, savanyúsággal, desszerttel. Utóbbi nem volt más, mint szaloncukor, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli, továbbá egy-egy szelet gyümölcskenyér. A kiváló alapanyagok Makány Tamás önkéntes szakács munkájának köszönhetően rotyogtak az udvari bográcsban. A konyhai munkálatokban három lelkes önkéntes – Fehér Tímea, Kispatakiné Szénási Melinda és Tóthné Rontó Gyöngyvér – segédkezett. A vasárnapi hidegcsomagok kiosztását anonim felajánló adománya tette lehetővé.

Részletek
Kocsis Pál izsáki vállalkozó pártfogolta a rászorultakat

Kocsis Pál izsáki vállalkozó pártfogolta a rászorultakat

2023. március 24. 13:29 | Adományok

A magyar néphit természetfeletti képességekkel megáldott, a házaknál tejet kéregető vándordiákjáról elnevezett családi vállalkozásban tevékenykedik Izsákon az Alföldi Garabonciás Kft. Kocsis Pál ügyvezető tulajdonos irányításával. Kiskérődző állatok tejének feldolgozásával foglalkoznak, melynek meghatározó alapanyaga a Duna-Tisza Köze pusztáinak háztáji gazdaságaiból felvásárolt, valamint saját kecskefarmjuk mintegy hatszáz anyaállatából kifejt kecsketej. Sikeres működésüknek és termékeik egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően adományozásra is futja Kocsis Pálnak, aki legutóbb pénteken szervezett jótékonysági akciót a Wojtyla Barátság Központban. Ennek keretében százharminc adag kecskegulyást, dióstésztát, kenyeret és süteményt tálaltak fel a népkonyha szorgos dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ízkavalkád a 48 Étteremből

Ízkavalkád a 48 Étteremből

2023. március 23. 13:52 | Adományok

Csütörtök délben valósággal ünnepi lakoma várta a Wojtyla-népkonyhára járó sorsközösséget. A már-már túlzásba menően bőséges és mesés ízvilággal jellemezhető menü Benkovics Lajos, a kecskeméti 48 Étterem és Bár ügyvezetőjének ajándéka volt, melynek „kivitelezése” Varga Károly, a világ tíz legkiemelkedőbb szakácsa között számontartott gasztronómiai szaktekintély, huszonkét olimpiai és világbajnoki aranyérem birtokosa nevéhez fűződik. A százhúsz adag, mesteri módon elkészített sült csirkecomb és rizs köret szinte elvarázsolta a gondozottak ízlelőbimbóit. Mindez pedig korántsem véletlenül adódott így. Varga Károly szakácsművész hagyományosan ezúttal is legmesszemenőkig hozta megszokott formáját. A csodálatos menüt savanyúság, kenyér, sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – gyümölcskenyér egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A főrabbi szolgált étellel

A főrabbi szolgált étellel

2023. március 22. 12:29 | Adományok

Az alföldi régió vezető rabbija a zsidóság egyik legjelentősebb ünnepéről, a pészahról fejtette ki történeti ismeretterjesztő gondolatait a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára tartott szerdai előadásában. A kiemelkedő sikerrel zárult találkozó végén ebédre invitálta a szegényeket dr. Róna Tamás. A jótékonysági akció keretében mintegy százharminc adag krumplilevest és túróstésztát tálaltak fel a népkonyha elesettjeinek, a felajánló aktív közreműködésével. A házias menüt szokás szerint kenyér, sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Fazékbavaló” Borotáról

„Fazékbavaló” Borotáról

2023. március 22. 10:26 | Adományok

Nagymennyiségű étkezési alapanyaggal lepte meg Kisné Tóth Renáta Borota fiatal, agilis polgármester asszonya a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét – immár sokadik alkalommal. A kecskeméti népkonyha és a Borota Községi Önkormányzat korábban egy festménykiállítás apropóján került kapcsolatba, melynek során a helyi születésű, de kora gyermekkorában elszármazott Anna Margit (1913-1991) festőművész néhány eredeti alkotását tárták a borotai művészetkedvelő nagyközönség elé Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapító-igazgatója szervezésében. Az építő jellegű munkakapcsolat ekkortól vált igazán gyümölcsözővé, melynek folyományaként a község első elöljárója időről időre meglepetésekkel szolgál a kecskeméti karitatív létesítmény gondozottjai számára. Akárcsak szerdán… (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Alma adomány Frankó Jánostól

Alma adomány Frankó Jánostól

2023. március 22. 09:12 | Adományok

Frankó János, az izsáki Off-Road Bázis Kft. ügyvezető-tulajdonosa ismét kopogtatott a Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újból értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal három láda friss almát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű édes gyümölcsöt hagyományosan ebédkor osztják ki a szociális létesítmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ízletes ebéd a nagytemplomi hívektől

Ízletes ebéd a nagytemplomi hívektől

2023. március 21. 13:36 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százhúszan. A gondozottakat Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervező munkatársa köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók töltött csirkecombbal, savanyúsággal, kenyérrel, süteménnyel, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedlivel örvendeztették meg a népkonyha nélkülözőit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A műkerti sportegyesület látta vendégül a wojtylásokat

A műkerti sportegyesület látta vendégül a wojtylásokat

2023. március 20. 13:14 | Adományok

Az SC Hírös-Ép Egyesület szeretetebédjét ízlelhették hétfőn a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai, Kertész Zoltán elnök támogatásával. Három fiatal edző sporttársával jött el a szociális intézménybe, ahol együtt köszöntötték a rászorultakat, végül az ebédosztásban is segédkeztek. A jótékonysági akció keretében húsostésztát fogyasztott a karitatív létesítmény közel százharminc elesettje, kenyér, sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli, valamint alma adomány kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Király József ebédet osztott a Wojtyla Házban

Király József ebédet osztott a Wojtyla Házban

2023. március 18. 13:07 | Adományok

Immáron több mint ezerre tehető azon alkalmak száma, amikor Király József vállalkozó, önkormányzati képviselő, vezető MSZP-s politikus, lelkes civil szervező, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. Ma eggyel többről számolhatunk be, ugyanis a hátrányos helyzetűek igaz barátja, szószólója szombaton déltájban ismét melegételt ajánlott fel a népkonyha gondozottjainak. A nemes lelkű közéleti személyiségnek köszönhetően rizseshús és savanyúság, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli kerülhetett a nélkülözők böjtös asztalára. A felszolgálásban a szociális intézmény lelkes önkénteseinek jutott döntő szerep. A vasárnapi hidegcsomagok – melyek kenyeret és konzervet tartalmaztak – nem jutottak volna el a rászorultakhoz dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója anyagi hozzájárulása nélkül.

Részletek
Ízfaktorral megrakott tányérok

Ízfaktorral megrakott tányérok

2023. március 17. 14:48 | Adományok

A kecskeméti Ízfaktor Kft. tulajdonosa, Varga László már számtalan alkalommal sietett segítségére a Wojtyla Barátság Központ gyámolítottjainak; komplett ételadományokkal és „besegítőként” egyaránt. Néhányszor támogatásukkal valósulhat meg egy-egy adott napon – legfőképpen karácsonykor – mintegy százharminc nehézsorsú ember szociális étkeztetése, s megtörtént már az is, hogy váratlanul, „csak úgy szeretetből” érkezett ételszállítmány a neves gasztronómiai szakember konyhájából. Pénteken nagymennyiségű fűszeres csirkemell, valamint vegyes – rizs és petrezselymes burgonya – köret lépte át a népkonyha küszöbét, s került a szegények böjtös asztalára – savanyúság, kenyér és sütemény kíséretében. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Weninger Konrád újból megörvendeztette a wojtylásokat

Weninger Konrád újból megörvendeztette a wojtylásokat

2023. március 16. 13:12 | Adományok

A WENINGER Bt. 1995-ös alapítása óta 100%-os hazai tulajdonban lévő családi vállalkozásként működik. Kezdetektől fogva céljuk, hogy Magyarországon is megismertessék a tartósítómentes befőzés egyszerűbben kivitelezhető, egészséges módját. Hazánkban elsőként fogtak bele a befőzőautomaták és ivólékészítők forgalmazásába. 2009-ben közös megállapodást kötöttek a német gyártó céggel, és azóta WENINGER márkanév alatt forgalmazzák a német gyártású, szigorú minőségi követelményeknek megfelelő háztartási készüléket és kiegészítőit. Weninger Konrád, a kerekegyházi cég ügyvezetője azonban nem csak a befőzőgépek piacán örvend jelentős népszerűségnek, jószándéka, segítőkészsége éppúgy nyilvánvaló az őt ismerők számára. Akárcsak a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai körében, akik csütörtökön kóstolhatták meg legutóbb a vállalkozó nagylelkűségének gyümölcsét, mely százharminc adag rakott kelkáposzta, valamint kenyér, sütemény, és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezetnek köszönhetően – mézes puszedli formájában vált láthatóvá a szegények böjtös asztalán. Előzetesen Borisz atya kecskeméti ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Ebédadománnyal szolgált a Wojtyla Ház egykori dolgozója

Ebédadománnyal szolgált a Wojtyla Ház egykori dolgozója

2023. március 14. 13:08 | Adományok

Kocsis Karolina – vagy ahogy a Wojtyla Barátság Központ háza táján ismerik, Lina – évekig erősítette az Egressy utcai népkonyha munkatársi közösségét. Utána a Mercedes-gyárba hívta a kötelesség, ahol megismerkedett későbbi párjával, Talán Gáborral. A wojtylás évek emlékére – és természetesen az elesettek iránti szolidaritásból, társadalmi felelősségvállalásból kifolyólag – nemrégiben közösen akként határoztak, hogy – január 5. napja után immáron második alkalommal – ismét ételfelajánlással kedveskednek a szociális intézmény rászorultjainak. Tervükből március 14-én, kedden lett valóság, amikor jómaguk anyagi szerepvállalásával, no meg Gábor szakácstudományának köszönhetően százharminc adag ízletes tarhonyáshús került a nélkülözők böjtös asztalára. Az igazán ízletes, kiváló menüt kenyér, péksütemény, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli egészítette ki. Az ünnepi hidegcsomagok a Városföldi Polgármesteri Hivatalnak köszönhetően jutottak el a szegényekhez. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Tarhonyáshús egyenesen a főzőmester konyhájából

Tarhonyáshús egyenesen a főzőmester konyhájából

2023. március 13. 13:09 | Adományok

A közismert kecskeméti építész, Tiszavölgyi Gábor a Wojtyla Barátság Központ alapítása – 2005 – óta folyamatosan jelen van a népkonyha sorsközösségének hétköznapjaiban, noha – végtelen szerénysége okán – ritkán válik közvetlenül láthatóvá a szociális-közművelődési intézmény gondozottjai számára. Hétfőn (csendben, titokban) ismét kopogtatott a karitatív létesítmény ajtaján Tiszavölgyi Gábor, akinek gépkocsija ezúttal szárharminc adag ízletes „birkaalkatrészekből” készült pompás tarhonyáshúst rejtett. A remek menü mellé savanyúság, kenyér, sütemény és „fornettis” túrosbukta is dukált a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
A pünkösdiek szolgáltak szeretetebéddel

A pünkösdiek szolgáltak szeretetebéddel

2023. március 11. 13:08 | Adományok

Szombaton a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet vette oltalmazó szárnyai alá a Wojtyla Barátság Központ százharminc gondozottját. Lelkészük, Szerdi Szilárd – aki szokásától eltérően ezúttal nem tudott személyesen megjelenni – a mai ételadományozásuk kapcsán előzetesen elmondta: gyülekezetük egyik célja, hogy szolgáljanak a társadalom elesettjei felé. Jézus is arra hívott fel egyebek mellett, hogy a tanítványok támogassák az elesetteket. Nehézsorsú emberek mindig lesznek körülöttünk, és mi azzal, amink van, szeretnénk segíteni nekik – tette hozzá a lelkipásztor. A nagylelkű egyháztagoknak hála gulyáslevest és dióstésztát szolgáltak fel a szociális létesítmény mindig tettre kész önkéntesei, név szerint: Kövecses Zsuzsanna szakácsnő – az étel készítője, valamint Fehér Tímea, Kispatakiné Szénási Melinda, Tóthné Rontó Gyöngyvér és Megyesi László. A pompás menüt mézes puszedli gazdagította – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából. A vasárnapi hidegcsomagok konzervet és kenyeret tartalmaztak – Hovány Mártonnak, a Hovány Kft. ügyvezetőjének köszönhetően. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Ballószög polgármestere osztott ebédet a Wojtylában

Ballószög polgármestere osztott ebédet a Wojtylában

2023. március 10. 13:08 | Adományok

A település első emberét visszajáró vendégként tiszteli a népkonyha sorsközössége. 2017 óta ugyanis minden évben rendszeresen megtiszteli ételadományával az Egressy utcai szociális-közművelődési intézmény elesettjeit – nem is egy alkalommal. A nagyközség polgármestere hagyományosan saját kezűleg, helyben, a karitatív létesítmény udvari bográcsában készíti el remek főztjét, ám ezúttal kivételesen Ballószögről érkezett a pompás étek: százharminc adag resztelt máj rizzsel, savanyúsággal. Ráadásul kenyér és sütemény is dukált az ebédre várakozóknak. A kiváló menüt mézes puszedli tette teljessé – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Az izsáki Vino Étteremből érkezett a csütörtöki ebéd

Az izsáki Vino Étteremből érkezett a csütörtöki ebéd

2023. március 9. 12:19 | Adományok

Prikkel László, az izsáki Vino Étterem, Panzió és Pinceklub tulajdonosának melegétel-adománya mindannyiszor felvillanyozza a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait. Nem is csoda, hiszen rendszerint olyan ízletes ételeket küld Prikkel úr a népkonyha rászorultjainak, amire ők javarészt egyszerűen csak ennyit mondanak: le a kalappal! A ma délben felszolgált kitűnő slambuc – húsos keménylebbencs – mennyiségéről nem is szólva. A nélkülöző emberek sorba álltak repetáért, és kenyér, sütemény, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli úgyszintén jutott mindenkinek, több mint elég. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
A Mátyás Király Patika tulajdonosa kínált ételt a nélkülözőknek

A Mátyás Király Patika tulajdonosa kínált ételt a nélkülözőknek

2023. március 8. 15:46 | Adományok

Évtizedes hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal ellátogat a Wojtyla Barátság Központba dr. Steinmetz Györgyné Eperjessy Ildikó. A Kecskemét főtéri Mátyás Király Patika vezetője ekkor meghívja egy finom, laktató ebédre az Egressy utcai népkonyha sorsközösségét. Ezúttal nem tudott eljönni a népkonyha épületébe, így a messzi távolból kívánt mindenkinek jó étvágyat, hozzátéve: „máskor eljövök, számíthatnak rám”. A százharminc adag burgonyafőzeléket és sertéspörköltet, valamint kenyeret, süteményt a szociális intézmény munkatársai osztották ki a rászorultak között. Emellett – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – ajándék csokoládé is kerülhetett a szegények böjtös asztalára. Nőnap alkalmából ebédosztást megelőzően az ételre várók meghallgathatták Szabó Sándor tárogatóművész és Váry Károly színművész műsorát, melyet Oskolás János, a népkonyha „házi költőjének” szavalata, valamint Jánosy István önkormányzati képviselő felszólalása tett teljessé. Étkezés előtt továbbá egy-egy szál rózsát, tulipánt vettek át a jobb sorsra érdemes hölgyek Jánosy Istvántól. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Ebédadomány a KIK-FOR támogatásával

Ebédadomány a KIK-FOR támogatásával

2023. március 6. 13:26 | Adományok

Nagy Gábor Tibor 2021. január 1. óta látja el a kecskeméti KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatói feladatait. Okleveles építészként végzett, majd megszerezte a városépítési-városgazdasági szakmérnöki és az okleveles ingatlanszakértői végzettséget is a Budapesti Műszaki Gazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai tapasztalatot is szerzett ingatlanfejlesztési területen, a Városfejlesztő Kft. előtt ugyanis olyan gazdasági társaságnál dolgozott, ahol külföldi gyakorlatra is szert tehetett. 2009-ben került a városfejlesztéshez, amely akkor még a KIK-FOR Kft. divíziójaként működött, majd 2010-ben alakult korlátolt felelősségű társasággá. A cégnek, amely egyébként a KIK-FOR irodaházban székel, előbb műszaki igazgatója, majd ügyvezetője lett. Nagy Gábor Tibor öt évre kapott megbízást a KIK-FOR Kft-nél, és ő maradt a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője is. A KIK-FOR Kft. és a Wojtyla Barátság Központ között fennálló hagyományosan szívélyes kapcsolatok arra ösztönözték személyét, hogy a cég korábbi vezetőjéhez hasonlóan évente egy-egy alkalommal ő is ebédlőasztalhoz invitálja Kecskemét szegényeit. Erre legutóbb március 6-án került sor, amikor Nagy Gábor Tibornak köszönhetően százharminc adag rakott burgonyát, továbbá kenyeret és süteményt osztottak ki a Wojtyla Ház konyhai dolgozói, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Talapzat készült az új acélszobroknak

Talapzat készült az új acélszobroknak

2023. március 6. 13:04 | Adományok

Az eddigiek mellett rövidesen további két acélszobor fogja ékesíteni a Wojtyla Barátság Központ udvari mediterrán kertjét. A műalkotások betontalapzatát Árvai István, az évente megrendezett Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion fémművészeti alkotótábor lelkes szervezője, művészeti vezetője és segítőtársa, Anti készítette el a minipark jól látható szegleteiben. Az így létrejövő állandó jellegű szabadtéri acélszobor-kiállítást Felföldi László pécsi püspök nyitja meg március 27-én, egyúttal papi áldásban részesíti a tetszetős műtárgyakat. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az egykori piarista diák ebédadománya

Az egykori piarista diák ebédadománya

2023. március 4. 13:25 | Adományok

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának egyik hajdanvolt osztálytársa, akivel a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koptatták együtt az iskolapadot, nevezetesen Kovács István kedveskedett egy-egy tányér melegétellel a Wojtyla Barátság Központ szegényei számára. A nemes lelkű patrónus a szombati ebédosztáson ugyan nem tudott személyesen megjelenni az Egressy utca 5/b. szám alatti népkonyha étkezdéjében, ám a messzi távolból szívélyes üdvözletét küldte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, egyúttal jó étvágyat és szebb napokat kívánt a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. A jótékonysági akció keretében százharminc adag, kolbásszal gazdagon megrakott paprikáskrumpli került kiosztásra – savanyúság, szaloncukor és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet támogatásával – mézes puszedli kíséretében. A vasárnapi hidegcsomagok – melyek kenyeret és konzervet foglaltak magukban – Farkas Ágó anyagi támogatásával kerülhettek az elesettek böjtös asztalára. A finom étek a legendás főzőpáros, Domján Balázs és Nagy Ervin keze munkája által főtt készre az udvari bográcsban. A tálalásban, mosogatásban Retkes-Ömböli Magdolna, a karitatív létesítmény egyik lelkes önkéntese nyújtott hathatós segítséget.

Részletek
Cornelia és a Vidám Törzsasztal márciusban sem feledkezett meg a szegényekről

Cornelia és a Vidám Törzsasztal márciusban sem feledkezett meg a szegényekről

2023. március 3. 13:19 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb februárban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Pénteken mindketten régi ismerősként köszöntötték újra a rászorultakat, annál is inkább, mert rendszerint együtt jelennek meg az étkezdében, havi rendszerességgel. Imádságot és asztali áldást követően százharminc adag zöldborsófőzeléket és sertéspörköltet szolgáltak fel a nélkülözőknek a szociális intézmény étkezdéjében, kenyér, sütemény, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szentkirályi szóda Prikkel Antal felajánlásával

Szentkirályi szóda Prikkel Antal felajánlásával

2023. március 3. 13:05 | Adományok

Prikkel Antal szentkirályi vállalkozó adománya hagyományosan az év minden időszakában „utoléri” a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait. A nagylelkű szódakészítő rendszeresen ellátja a népkonyhát hűsítő termékével. Ezúttal öt láda szikvizet vettek át a szociális intézmény munkatársai Csenki Arnold gépkocsivezetőtől. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hegede István jótékonykodott

Hegede István jótékonykodott

2023. március 2. 13:07 | Adományok

Helvécián, Kecskeméttől alig 10 km-re, az 54-es út mellett tartja fenn évelőkertészetét Hegede István. Tíz hektáron termeszt konténeres évelő dísznövényeket és cserjéket, mintegy 1500 fajtát. A Hegede Kertészet családi vállalkozás, amely jól ismert a hazai és az európai díszfaiskola árudák, kertépítő cégek körében. Növényeik egész évben (márciustól novemberig) ültethetők, telepíthetők. 2019-ben immár több mint 1000 fajta jó minőségű dísznövényt kínálnak, amelyek több éven, vagy akár évtizeden át nyújtanak látványos, szép kertet és biztosítanak kényelmes, testreszabott kertfenntartást vásárlóiknak. Azonban van még más is, amiről Hegede István messze földön híres: ez pedig önzetlen adakozókedve, melynek egyik „haszonélvezője” a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége. Ennek megfelelően Hegede István nagylelkűségét ízlelhették ma a Wojtyla Házban százharminc adag raguleves és dióstészta formájában. Nagyon köszönjük! Isten tartsa meg közöttünk sokáig! – üzenték neki a wojtylások. A remek menüt hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Pavlovics István támogatta a wojtylásokat

Pavlovics István támogatta a wojtylásokat

2023. március 1. 12:13 | Adományok

Szerdán Pavlovics István anyagi hozzájárulásával valósulhatott meg jótékonysági célú ebédosztás a Wojtyla Barátság Központban. Az igényes bőrgarnitúrák gyártásával, értékesítésével foglalkozó vállalkozás irányítója azért dönt töretlenül az Egressy utcai népkonyha patronálása mellett, mert hosszú évek tapasztalatai alapján nyilvánvalóvá lett számára: adományaikat valóban a százhúsz rászorulót számláló Wojtyla sorsközösség fizikai-szellemi épülésére fordítják a szociális létesítmény vezetői. Ezúttal rizseshús, valamint kenyér, sütemény kerülhetett a szegények böjtös asztalára – mindenki legnagyobb megelégedésére. A gazdag ízvilággal jellemezhető ételkülönlegességet Kotvits Jánosné Olga önkéntes szakács főzte készre a karitatív létesítmény udvari bográcsában. A menüt Fornetti-sütemény és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Disznótoros lakoma

Disznótoros lakoma

2023. február 28. 14:18 | Adományok

Farkas Ilona – aki nem mellesleg a Wojtyla Ház alapító-igazgatója, Farkas P. József ikertestvére – és kedves férje, Ferenczi Miklós hat gyermeket nevelt fel nagy-nagy szeretetben Csongrád városában. Bokros teendőik mellett minden évben alkalmat találnak arra, hogy a Wojtyla Barátság Központ százhúsz gondozottján valamiképp segítsenek. Életvitelük jócskán különbözik a népkonyha szegényeinek mindennapjaitól, ám a Ferenczi család tagjai egyben közösek a Wojtyla sorsközösség elesettjeivel: Krisztus mindenekelőtt és mindenekfelett! Ennek tanúbizonysága az a nagymennyiségű disznótoros hurka-kolbász, pirospaprikás-hagymás burgonyapüré, savanyúság, valamint kenyér és sütemény, melyet a szociális intézmény konyhai dolgozói, önkéntesei helyeztek kedd délben a szegények böjtös asztalára a nemeslelkű, mindig jókedvvel adakozó család jóvoltából. Isten bőséges áldása legyen életük minden pillanatán!

Részletek
600 kg burgonya adomány a Göbölyös családtól

600 kg burgonya adomány a Göbölyös családtól

2023. február 28. 14:12 | Adományok

Kecskemét egyik üde színfoltjává lett egy sötétkék színű ponyvás kisteherautó, rajta a sárga felirattal: „GÖMBI BURGONYA Helybe szállítva 06 30 366 5690 Helvécia”. Ki ne ismerné e pompás járgányt, mely oly gyakorta felbukkan a hírös város útjain!? A kiváló minőségű terményei révén méltán közkedvelt Göbölyös Károly mezőgazdasági őstermelő és családja nem csak állhatatos, kitartó munkálkodása okán örvend köztiszteletnek Helvécia-szerte, valamint vásárlóik, barátaik, ismerőseik körében, egyben az önzetlen szeretet, jószándék, segítőkészség iskolapéldái is. Ennek jegyében ajánlanak fel időről időre nagymennyiségben burgonyát a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ szegényeinek élelmezésére, immáron évek óta. Kedden 30 zsák – összesen 600 kilogramm krumplit – pakolt le Göbölyös Károlyné a Wojtyla Ház udvarában. Az értékes adomány főzések alkalmával jut el a rászorultakhoz.

Részletek
„Névtelen” jótevő ebédeltetett

„Névtelen” jótevő ebédeltetett

2023. február 27. 13:08 | Adományok

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” Máté evangéliumának eme igeverseire alapozva fogalmazta meg adakozása mibenlétét egy önmagát megnevezni nem kívánó úr. Az anonim patrónus mindennek megfelelően rakott húsos tésztát ajánlott fel a Wojtyla Barátság Központ által gondozott közel százharminc rászorulónak. Kilétét olyannyira titokban tartotta, hogy emiatt az ebédosztáson sem óhajtott jelen lenni, csupán üzenetet hagyott a népkonyha elesettjeinek: mindenkinek kitűnő egészséget, az étel elfogyasztásához pedig nagyon jó étvágyat kívánt. A házias menüt hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Bólyais pedagógus és családja támogatta a szegények étkeztetését

Bólyais pedagógus és családja támogatta a szegények étkeztetését

2023. február 25. 13:27 | Adományok

Kutas Tibor, a kecskeméti Bólyai János Gimnázium matematika-számítástechnika szakos tanára nevéhez számos újító, sikeres kezdeményezés kötődik munkahelyén és lakókörnyezetében egyaránt. Szakmai munkásságán túlmenően élénk figyelemmel kíséri a körülötte zajló társadalmi-gazdasági folyamatokat, a lakosságot érintő eseményeket. Izsáki lakos lévén évtizedes ismeretség fűzi a szintén izsáki kötődésű Farkas P. Józsefhez, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójához. E barátság hozta el őt – immáron nem első alkalommal – szombaton a Wojtylába, ahol első pillanattól kezdve otthon érezte magát, mélyen egyetértve a szociális intézmény missziói célkitűzéseivel. Kutas Tibor és hitvestársa az étkezdében köszöntötte a mai napon reá bízatottakat, majd az ebédosztásban is készséggel vállaltak közreműködést. A kiváló ízvilággal jellemezhető menüt, mely nem volt más, mint lencsegulyás és dióstészta, szokás szerint kenyér és sütemény egészítette ki. A finom ebédhez – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli, továbbá – Somodi Ferenc őstermelőnek köszönhetően – alma is járt a nélkülöző embereknek. A kiváló ételek elkészítése Kövecses Zsuzsanna szakácsnő érdeme. A konyhai és egyéb kiegészítő munkálatokban Fehér Tímea, Jónás Piroska, Kispatakiné Szénási Melinda, valamint Megyesi László – a Wojtyla Ház régi időktől fogva hűséges, szorgos önkéntesei – vettek részt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az Álomjövő ízeit kóstolták a gondozottak

Az Álomjövő ízeit kóstolták a gondozottak

2023. február 23. 13:08 | Adományok

Szakterületem, a hosszú távú pénzügyi tervek, átfogó pénzügyi stratégiák kidolgozása, menedzselése, amelyek segítségével ügyfeleim megvalósíthatják kitűzött céljaikat, valamint képesek anyagi biztonságot teremteni saját maguk és környezetük számára. Mindenkinek tisztába kell lennie azzal, hogy lesznek olyan jövőbeni események, amire fel lehet, és fel kell készülni. Ügyfeleimet arra késztetem, hogy ne csak a „mának éljenek”! Ha egy család ütemezni tudja a nagyobb, éven belüli kiadásait (pl. nyaralás, beiskolázás, karácsony stb.), éppúgy ütemezhetőek a hosszútávú, 10-15 év múlva bekövetkező kiadások is. Küldetésemnek tekintem, hogy üzleti partnereimnek soha ne kelljen a pénz hiánya miatt hátrányos kimenetelű döntést meghozniuk. A nyugdíjkérdés a másik vesszőparipám. Annak ellenére, hogy ez a téma az emberek nagy részét foglalkoztatja, sajnos nagyon kevesen tesznek az ügy megnyugtató megoldásáért. Legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy egy becsülettel ledolgozott élet után hogyan tudjuk majd fenntartani a megszokott életszínvonalunkat. Az egészségügy aggasztó helyzete generálja tevékenységem harmadik fő kérdéskörét: mi történik akkor, ha a családból valaki váratlanul komolyan megbetegszik, vagy baleset történik, avagy miből finanszírozzuk a gyógykezelés költségeit, a kieső jövedelmünket és a többi. Ezekre a problémákra is léteznek megoldások, csak itt is „időben” kell megtenni a szükséges lépéseket! – vallja szakmai pályafutása kapcsán Csatosné Harmati Erika, aki egy háromgyermekes nyelvtanárból lett a biztosítási szakma hazai és nemzetközi szinten is elismert képviselője, Kecskemét város közéletének aktív, de mégsem „köz”-szereplője, aki nem mellesleg az Álomjövő Kft. és a Csatos és Társa Kft. vezetőjeként rangos elismerésekben is részesült. A városszerte közismert üzletasszony – férjével, Csatos Jánossal egyetemben – szívén viseli azok sorsát, akik életpályája minden erőfeszítés ellenére valamely okból kifolyólag mellékvágányra futott. Ennek egyik megnyilvánulása volt a Wojtyla Barátság Központban csütörtökön megvalósult ebédosztás is, mely a Csatos házaspár anyagi áldozatvállalása jóvoltából jöhetett létre. A jótékonysági akció keretében százharminc adag gulyásleves és túróstészta került terítékre – kenyérrel, süteménnyel, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezetnek köszönhetően – édességgel. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Virágok a Gyenes Kertészettől

Virágok a Gyenes Kertészettől

2023. február 23. 13:03 | Adományok

Gyenes István, a Gyenes Kertészet Kft. alapító tulajdonosa nem először támogatja a Karol Wojtyla Barátság Központot. Visszajáró vendégként tisztelik sok évtizedes munkásságáért, becsülik sugárzó szeretetéért, önzetlenségéért wojtylás munkatársak, gondozottak egyaránt. Gyenes úr csütörtökön sem „pihentette” jószándékát; árvácskákat küldött a kecskeméti népkonyhának ajándékba, hadd lássa meg ország-világ, milyen szép a Wojtyla Ház. Aki pedig a virágot szereti, rossz ember nem lehet… (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebédet osztottak a kecskeméti adventisták

Ebédet osztottak a kecskeméti adventisták

2023. február 22. 13:04 | Adományok

Árvai Tamás lelkészt sokadszor köszönthették a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai a népkonyha étkezdéjében. Abból az alkalomból látogatott a szociális intézménybe, hogy Krisztus-követő közösségük újból vállalta: ételt osztanak a karitatív szervezet rászorulóinak. Az ebédet – sárgaborsófőzeléket kolbásszal, virslivel, kenyérrel, süteménnyel – jómaga szolgálta fel a szegényeknek. A menüt a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet édesség adománya egészítette ki. De ezen felül sem jött üres kézzel Árvai Tamás! Újfent megosztotta biblikus gondolatait a jelenlévőkkel, gitárdallamok kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A katonatelepi katolikus hívek „főztek” a Wojtylában

A katonatelepi katolikus hívek „főztek” a Wojtylában

2023. február 21. 13:07 | Adományok

Átfogó rendezési terv keretében rövidesen új arculatot kap Katonatelepen a 441-es főút és a Lombos utca által határolt terület. Elsőként egy köztéri Krisztus-kereszt kerül elhelyezésre a helyi katolikusok kezdeményezésére. Az előterjesztést dr. Fekete Gábor, a térség önkormányzati képviselője és Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója, a Porta Egyesület főszervezője egyaránt felkarolta. Dr. Fekete Gábor, Farkas P. József, valamint Lázár János, a katonatelepi katolikusok képviselője mások mellett a helyszínen több ízben is áttekintette a konkrét teendőket, pontosítva a reájuk váró feladatokat. Időközben – immáron nem első alkalommal – felajánlással is élt Lázár János a Wojtyla Ház szegényei felé. A hívőközösség nevében százhúsz adag Marco Polo szeletet és tört burgonya köretet ajánlott fel a szociális intézmény által gondozott nehézsorsú embereknek. A jótékonysági akció kedd délben vált élő valósággá az Egressy utca 5/b. szám alatti karitatív létesítmény étkezdéjében. Az ízletes menüt kenyér és sütemény, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából - édesség tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Sulyok Ferenc szolgált finom ebéddel

Sulyok Ferenc szolgált finom ebéddel

2023. február 20. 13:41 | Adományok

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezetői kezdetektől fogva segítő kezet nyújtanak a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. Ismeretterjesztő kirándulások, kulturális programok garmadája, no meg tekintélyes adományok fűződnek a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, Sulyok Ferenc nevéhez. Utóbbit tekintve, hétfő délben százharminc adag ízletes kosztot „varázsolt” az erdészeti cég első embere a szociális intézmény tálalókonyhájába. A főmenü – kolbászos rakott burgonya – mellé kenyeret és süteményt, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – édességet kínáltak a szegényeknek a népkonyha munkatársai, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Muhari Béla pártfogolta az elesetteket

Muhari Béla pártfogolta az elesetteket

2023. február 18. 13:19 | Adományok

Január 7. után ismét „traktoroztak” a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai szombat délben. Persze csak átvitt értelemben, ugyanis Muhari Béla, a különféle erőgépeket forgalmazó kecskeméti Royal Traktor Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója újból ebédlőasztalhoz hívta a népkonyha sorsközösségét. Köszöntését, jókívánságait jómaga tolmácsolta munkatársai gyűrűjében. A népkonyha „étlapján” ma az alábbiak szerepeltek: gombás sertéstokány rizzsel, savanyúsággal. Kovács Balázs, a Mokambo Étterem szakács-tulajdonosa kitartó munkálkodásának eredményeként pontban fél 12-kor kezdetét vehette az ebédosztás, teret adva a kulináris élvezeteknek. A tálalásban, mosogatásban kiváló önkéntesek segédkeztek. A vasárnapi hidegcsomagok kiosztását Mező Róbert, a Hírös Ablak Kft. ügyvezető-tulajdonosának adománya tette lehetővé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Akit a vendégköre nem engedett nyugdíjba vonulni – Vados Csaba adott ételt Kecskemét szegényeinek

Akit a vendégköre nem engedett nyugdíjba vonulni – Vados Csaba adott ételt Kecskemét szegényeinek

2023. február 17. 20:06 | Adományok

2018-ban, tizenöt év után véget ért a Kisbugaci Étterem legendás korszaka, melyet Vados Csaba üzletvezető és csapata tett fogalommá Kecskeméten. Családi, baráti rendezvények, osztálytalálkozók, ünnepek helyszíne volt az általa vezetett magyaros étterem, ahol (egyedül a városban) még cigányzene is felcsendült. Vados Csaba 2019-ben – úgymond közkívánatra – ismét felbukkant, mégpedig a Jász utcában. Az egykori óvoda helyén nyílt kisvendéglőben vette fel újra konyhai séfruháját. Nincs ebben semmi különös – fogalmazott egykor. Egyszerűen nem tudtam, nem lehetett abbahagyni, mert nem elköszöntek tőlem a törzsvendégeim és nem jó pihenést, nyugdíjas éveket kívántak, hanem azt kérdezték, mikor nyitok újra – nyilatkozta egy néhány évvel ezelőtti interjúban Vados Csaba, a Jász Söröző Club üzemeltetője. Aki pénteken – immáron nem első ízben – finom ebéddel kedveskedett a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak. Ennek alkalmával százharminc adag kolbászos keménytarhonyát hozott el gépkocsijával a Jász utcából Kolláth Andrea, a szociális-közművelődési intézmény igazgatóhelyettese – a rászorultak legnagyobb megelégedésére. A remek házias menüt savanyúság, kenyér, sütemény, valamint – Somodi Ferenc őstermelő jóvoltából – alma egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ebéd a húsnagyker jóvoltából

Ebéd a húsnagyker jóvoltából

2023. február 16. 13:34 | Adományok

A Vacsi Kft. ügyvezetői – nevezetesen Zahorecz Jánosné, Németh Csaba és Szász Donát Szilárd – minden hónapban tíz kilogramm szárazkolbásszal lepik meg a népkonyha nehézsorsú ellátottjait. Időközönként ebédmeghívással is kiegészítik nagylelkűségük eme gyümölcsét. Csütörtökön ismét nekik köszönhetően terítettek meg a szociális intézmény ebédlőjében, ahol százharminc rászorult lakhatott jól egy-egy tányérnyi hurkával, kolbásszal és hagymás tört burgonyával. A menüt szokás szerint kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Somodi Ferenc alma adománya

Somodi Ferenc alma adománya

2023. február 16. 13:06 | Adományok

A nemes lelkű mezőgazdasági vállalkozó nem először lépte át a Wojtyla Barátság Központ küszöbét, amikor csütörtök délelőtt négy láda almát szállított a népkonyha épületébe. A számos szakmai elismeréssel kitüntetett üzletember örömmel adta át ajándékát Farkas P. Józsefnek, a szociális intézmény alapító-igazgatójának. A friss gyümölcs következő ebédosztáskor jut el a szegényekhez. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Névtelen” jótevő adakozott

„Névtelen” jótevő adakozott

2023. február 15. 12:27 | Adományok

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” Máté evangéliumának eme igeverseire alapozva fogalmazta meg adakozása mibenlétét egy önmagát megnevezni nem kívánó úr. Az anonim patrónus mindennek megfelelően szerdán gulyáslevest ajánlott fel a Wojtyla Barátság Központ által gondozott több mint százharminc rászorulónak. Kilétét olyannyira titokban tartotta, hogy emiatt az ebédosztáson sem óhajtott jelen lenni, csupán üzenetet hagyott a népkonyha elesettjeinek: mindenkinek kitűnő egészséget, az étel elfogyasztásához pedig nagyon jó étvágyat kívánt. A házias menüt hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kolbász a Vacsi Hústól

Kolbász a Vacsi Hústól

2023. február 15. 12:03 | Adományok

Jótékonyság dolgában számtalanszor állt már a Wojtyla Barátság Központ mellé Németh Csaba, Szász Donát Szilárd és Zahorecz Jánosné – a Vacsi Kft. ügyvezetői. Alig egy hónap telt el azóta, hogy utoljára 15 kilogramm szárazkolbásszal lepték meg a népkonyha nehézsorsú ellátottjait. Nem kellett külön kérvényt benyújtani nekik, maguktól is jelentkeztek újabb adományukkal Farkas P. József alapító-igazgatónál a vállalkozás nemes lelkű tulajdonosai. Mátyus Istvánnak, a szociális intézmény önkéntesének ezúttal is 15 kilogramm szárazkolbászt nyújtottak át a cég vezetői. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Király József ismét jótékonykodott

Király József ismét jótékonykodott

2023. február 14. 18:03 | Adományok

Immáron több mint ezerre tehető azon alkalmak száma, amikor Király József vállalkozó, önkormányzati képviselő, vezető MSZP-s politikus, lelkes civil szervező, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. Ma eggyel többről számolhatunk be, ugyanis a hátrányos helyzetűek igaz barátja, szószólója kedden déltájban ismét melegételt ajánlott fel a népkonyha gondozottjainak. A nemes lelkű közéleti személyiségnek köszönhetően zöldborsófőzelék és Stefánia-szelet, valamint kenyér, sütemény kerülhetett a tányérokba. (Fotók: Mátyus István)

Részletek