Meghosszabbították a hőségriasztást!
Július 24-én (pénteken) 24.00 óráig meghosszabbították a hőségriasztást Magyarországon - tájékoztatta hírportálunkat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.
RészletekJúlius 24-én (pénteken) 24.00 óráig meghosszabbították a hőségriasztást Magyarországon - tájékoztatta hírportálunkat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.
RészletekHúsz százalékkal nőtt a dinnye magyarországi fogyasztása a dinnye népszerűsítését célzó négyhetes kampány alatt – közölte a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Zánkán a kampányzáró sajtótájékoztatón.
RészletekBefejeződött Kecskeméten a Ráday Múzeum fejlesztése, a „A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeum oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése” című projekt keretében. A beruházás mintegy 93,96 millió forint uniós és hazai támogatással vaósutl meg.
RészletekFogadalmat tett a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar csapat kedd délelőtt.
RészletekKeddi ebédünk is elkészült ebben a forróságban. Szakácsunkat Mezei Attilát nem irigyeltük a bogrács mellett, de ő lelkesen kitartott és megfőzte a borsós sertésragut tésztával. Az ebédlőben csend volt, csak a kanalak csörgését lehetett hallani. Ez nem jelent mást, minthogy nagyon forró volt. Na meg azt is, hogy szó szerint elállt a szavuk, olyan finom volt. Imánk az egész Wojtyla Házért szólt.
RészletekSzombat, vasárnap a rekkenő hőségben is helytálltak a Wojtyla Ház szakácsai, akik minden tudásukat beleadva készítették el a finom ebédet. Szombati felajánlónk a Phoenix Mecano volt. A menü rizses lecsó volt, melyet Mezei Attila készített el. Vasárnap pedig Kati néni készített csirkepörköltet Tormási Attila felajánlásában.
RészletekAz esemény rendkívüliségét tovább fokozta, hogy a fészek nem volt üres. Egy kirepülés előtt álló fióka is volt benne, és ez a madár nem más volt, mint „Kelemen”, akinek hányatatott sorsáról már többször beszámoltunk, és akit több ezren figyeltek egy fészek webkamera segítségével.
RészletekKét hét alatt neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában tíz hangversenyt és két kiállítást hallhatnak-láthatnak a komolyzene és a kultúra szerelmesei a hétfőtől július 31-ig tartó idei Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.
RészletekFodros szoknyák, csillogó-villogó pólók és cipők. Gyerekruhákat, illetve gyermek lábbeliket vizsgáltak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei. Több száz ruhát ellenőriztek országszerte az üzletekben, ezen túl laboratóriumi vizsgálatot is végeztek. A mintavételezett termékek 86,3 százaléka a Mechanikai és Villamos laboratórium tesztjén megbukott. A legtöbb probléma a könnyen leváló díszekkel, strasszokkal volt, de olyan cipőket is találtak a szakemberek, amelyek a nem megfelelő kialakítás miatt károsak lehetnek az egészségre, deformálhatják a gyerekek lábát. A vizsgált termékek egy része a Távol-Keletről érkezett, de több, Törökországban gyártott ruha is fennakadt a vizsgálaton, ami újdonság az előző évekhez képest.
RészletekLakossági bejelentés alapján egy budapesti cukrászüzemben tartott ellenőrzést a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI), ahol többek közt egérpiszok, lejárt minőség megőrzési idejű és jelöletlen alapanyagok, késztermékek sora fogadta a szakembereket. A múlt heti razzia alkalmával közel 2,7 tonna alapanyagot és készterméket foglalt le a hatóság.
Részletek