Szombat este nyit Kecskeméten az Udvarszínház
Négy bemutató lesz idén nyáron a Katona József Színház által rendezett 2015-ös nyári udvarszínházi programban, a Városháza udvarán. Szombaton (július 18-án) este a Csoportterápiával kezdenek.
RészletekNégy bemutató lesz idén nyáron a Katona József Színház által rendezett 2015-ös nyári udvarszínházi programban, a Városháza udvarán. Szombaton (július 18-án) este a Csoportterápiával kezdenek.
RészletekJúlius 23-án, csütörtökön, 9 órakor a Kecskeméti Fürdő törzsközönsége és a jegynepperek a városháza elé vonulnak, tiltakozván a belépőjegyek megváltoztatása és áremelése miatt.
RészletekNemrég zárult a Kecskeméti Katona József Múzeum képző- és iparművészeti kiállítása a budapesti Szent István Bazilika lovagtermében Útmutató – Kortárs Keresztény Művészeti Gyűjtemény Kecskeméten (Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből) címmel. Örömmel osztjuk meg a tényt, hogy az ifj. Gyergyádesz László művészettörténész által gyűjtött és rendezett tárlatot 2015. április 17–június 29. között összesen 55.921 fő (+ a megnyitó közönsége) tekintette meg. Ez a kiugróan magas adat azt jelenti, hogy minden bizonnyal az Útmutató volt a kecskeméti múzeum eddigi leglátogatottabb vendégkiállítása.
RészletekAz amerikai magyarok közel 50 éves hagyománya az Ohio-i ITT-OTT találkozó, amelynek idén kiemelt vendége a Versszínház™ és Turek Miklós, aki két előadását mutatja be a találkozó közönségének.
RészletekKétségtelen, hogy korszerűségét, szolgáltatásainak sokszínűségét tekintve, a Kecskeméti Fürdő komplexum az ország legszínvonalasabban működő strandjai közé tartozik. A 2800 négyzetméter fedett vízfelülettel rendelkező wellness és regionális gyógyfürdő ez ma már, ahol hazánk egyik legrangosabb, 10 pályás, 50x25 méteres versenyuszodája – mellette 25x16 méteres bemelegítő medencéje - várja a közönséget, illetve a vizes sportok kedvelőit. Nemzetközi vízilabda mérkőzések, úszóversenyek, valamint más nagyszabású rendezvények (játékos vetélkedők) lebonyolítására is alkalmas ez a feszített víztükrű, nagy versenyuszoda. A korszerű felszereltséggel ellátott úszótér mozgatható fallal is rendelkezik, amelynek segítségével két, 25 m-es gyakorlómedence választható le, ezáltal többfunkciós lesz azonnal a medencetér. – A sok remek dolog mellett, a Kecskeméti Fürdőben azért néhány furcsaság is tapasztalható…
RészletekDr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ – összes tényező számbavétele alapján készített – szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére vonatkozóan 2015. július 17-én 00.00 órától 2015. július 20-án 16.00 óráig 3. fokú hőségriasztást adott ki.
RészletekMegtévesztő cikk a Népszabadság című napilapban és a www.nol.hu internetes portálon.
RészletekEgyedi kormánydöntés (EKD) keretében 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kap exportpiacainak fejlesztésére a Graboplast. 2017 végéig a támogatással együtt összesen 8,7 milliárd forintos beruházással legalább 120 új munkahelyet hoz létre a vállalat. A beruházási program legnagyobb eleme a Tatabányán épülő új gyár, de komoly fejlesztések lesznek a társaság kecskeméti gyáregységében is. A támogatásról szóló megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jancsó Péter, a Graboplast elnök-vezérigazgatója jelentette be pénteken Budapesten.
RészletekA REÖK egyik legnépszerűbb programsorozata a palotaséta, melyen a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek Szeged legszebb szecessziós épületének gyönyörű részleteivel és titkaival. A Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmából most a megszokott időpontokon kívül is jelentkezik a program. A szombati Dóm téri előadások előtt, 18 órától is várja az érdeklődőket Csikós Ildikó, a Beyond Budapest Sightseeing munkatársa, hogy a zseni építész, Magyar Ede életéről és pályájának nagyszabású munkájáról áruljon el izgalmas részleteket.
RészletekHaincz József a Wojtyla Barátság Központ kiváló szakácsa jött el közénk, hogy ismét meghívja házunkat egy nagyon finom ebédre. Már hónapok óta várjuk, hogy ismét lencsefőzeléket készítsen. Ugyanis nagyon megnyerte tetszésünket. A délelőtt el is készítette finom ebédünket. Ma nemcsak szakácsként köszönthettük őt, hanem mint támogató is. Családjával együtt minden második hónapban segíti a Wojtyla Házat. Imánk a Haincz családért szólt. A finom kolbászos lencsefőzelék mellé gyümölcs is járt, melyet a Bács-Zöldért ajánlotta fel.
Részletek