Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Kecskeméten
Összesen négymillió forintot adományozott az Invitel a beteg gyermekek álmainak megvalósítására
RészletekÖsszesen négymillió forintot adományozott az Invitel a beteg gyermekek álmainak megvalósítására
RészletekIsmételten helikopteres légi felderítést alkalmaz a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal a parlagfű elleni közérdekű védekezés során Bács-Kiskun megyében. A légi felderítés időpontja augusztus 25-26, azaz kedd és szerda. (Fotó: H.Szabó Sándor)
RészletekAugusztus 24-én, 9 órakor megnyitotta kapuit a kecskeméti Katona József Színház Jegyirodája és Jegypénztára. Mint fotónk is mutatja, hosszú sorban álltak hétfőn délelőtt a bérletvásárló színházbarátok.
RészletekNemzeti ünnepünkön csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap is ugyanúgy folyt a Wojtyla Házban az élet, ahogy egy átlag hétköznapon. Csütörtökön bolognai spagetti volt a menü, melyet Kati néni készített el, Másnap sem tette le a fakanalat, mert akkor meg az ágasegyházi polgármester Füredi János ebédjét főzte. A menü bableves volt. Szombaton Az Ízfaktor finom rizseshusiját ehette a Wojtyla Ház családja, akiknek Borbély Éva ajánlotta fel az ebédet. Vasárnap Makány Tamás volt a szakácsunk, aki pulykapörköltet készített tésztával. A felajánlók a Borbély család gyermekei voltak.
RészletekA Pénzkultúra Alapítvány szervezésében hazai hallgatóság előtt osztják meg gondolataikat a biztosítási iparág legkeresettebb tanácsadói, akik a Budapesti Életbiztosítási Csúcstalálkozóra érkeznek Magyarországra.
RészletekAz Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság páratlanul ritka felvételt tett közzé a mai napon egy fiatal nőstényfarkasról. A felvételt néhány hete rögzítette az ANPI egyik kameracsapdája. A WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közötti kutatói együttműködés keretein belül kameracsapdák kihelyezésével, illetve szemléletformáló kommunikációs munkával is támogatjuk a hazai erdők egészsége szempontjából nélkülözhetetlen nagyragadozók megfigyelését.
RészletekA Wojtyla Ház önkéntesei és közmunkásai elhatározták, hogy rendbe teszik a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna környéki szépen beültetett kertet. Hétfő reggel a templom előtti kertet kapálták meg, majd levágták az elszáradt növényi részeket. Az utóbbi idők nagy esőzései a füvet is óriásira növesztették, ennek is sikerült a felét levágni. A munka kedd reggel a kálvária környéki virágok gazolásával, fellazításával és a további terület kaszálásával folytatódik.
RészletekA Poli-Farbe Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Antal és barátai jöttek el ma délben, akik ma is egy bibliai történettel készültek. A Wojtyla Ház családja ilyenkor támogatónkkal együtt kivesézik a témát. A jó kérdésekre, jó válaszok is érkeztek. A közös beszélgetés után a közös ima következett. Azután az ebéd, melynek kiosztásában támogatónk is segített. A menü rántott hús volt petrezselymes burgonyával.
RészletekA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fényvédő tartalmú arckrémeket vizsgált a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)”című kiemelt projekt keretében. 20 féle terméknél ellenőrizték a szakemberek, hogy a gyártók betartották-e az uniós jogszabályokat. A vizsgálat célja az volt, hogy kiderüljön, van-e határérték felett UV-szűrő komponens az arckrémekben, és kérdés volt az is, hogy van-e a termékekben valamilyen szennyeződés. Valamennyi arckrém megfelelt a vizsgálaton.
Részletek2015. december 31-ig látogatható „A zene története” című kiállítás, amelyet az ezeréves európai hangjegyírásra, illetve Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulójára emlékezve rendezett a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, bemutatva a gyűjtemény zenetörténeti anyagát.
Részletek