![Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/87287.jpg)
Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia vezetője Mons. Menyhárt Sándor ismét megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekA széchenyivárosi Szent Család Plébánia vezetője Mons. Menyhárt Sándor ismét megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekJÚNIUS 21-E MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, AMIBEN A PORTA EGYESÜLET, A WOJTYLA HÁZ, AZ ALFÖLDI CIVIL NAPLÓ ÉS A BARÁTOK TEMPLOMA IS RÉSZT VESZ. A PROGRAMOK AZ ESTE FOLYAMÁN A BARÁTOK TEMPLOMA UDVARÁN LESZNEK. A KEFAG Zrt. bugaci alkotótáborának \"A Kiskunság, ecsetvonásokkal\" című kiállításának megnyitója 21:30-kor kezdődik. A tárlatot Dr. Turai Gábor Kamill, esztéta nyitja meg. Az alkotások július végéig lesznek láthatók.
RészletekSzörnyen sűrű volt ez a hét a Wojtyla Ház családjának. A folyamatos készülődés Herczeg Anita köztársasági elnök feleségének látogatására mindenkiből kivette az erőt. De minden apró összezörrenés, fáradság, karikák a szem alatt, minden fáradozás megérte. Így másnap 70%-osan indult a nap, és ez csökkent-csökkent és csak csökkent, de nem volt megállás. Az ebéd ennek ellenére is időben elkészült. Kati néni Héjjas Jánostól, a Chicken-food Kft. tulajdonosától származó tyúkot készítette el pörköltnek. Ezen a napon Ferenczi Miklós is adományozónk volt.
RészletekA Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ Szent Lukács Kollégiumának tagjai Farkasné Judit animátorral az Erdei Ferenc Művelődési Központban jártak, ahol Bahget Iskander Anyaság című kiállítását tekintették meg. A bátor kismamák és kispapák fotói lenyűgözték a központ érdeklődő közösségét. Majd a hónap alkotójának Pállfy Gusztávné, Ági kiállítását nézték meg. Ezúton is gratulálunk az alkotóknak, és köszönjük a művelődési központnak, hogy fogadtak bennünket.
RészletekJézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” Mt 5,27-32
RészletekKecskemét plébánosa, Dr. Jeney Gábor atya elküldte a következő vasárnap hirdetéseit, melyeknek portálunk is szívesen ad helyet és szívből ajánl.
RészletekJavában zajlik a cseresznye és meggy szüretelése a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének érdi telephelyén, ahol éves tanácskozásra gyűltek össze a szakemberek. Az idei konferencián nagy hangsúlyt kaptak a keresztezéses nemesítés célkitűzései, valamint bemutatták az ígéretes cseresznye- és meggyhibrideket is.
RészletekA Vissza a jövőbe egykori sztárja alakítja A férjem védelmében egyik legtrükkösebb karakterét, a váratlan húzásairól ismert Louis Canninget. Michael J. Foxot eddig háromszor jelölték Emmy-díjra a Universal Channel sorozatában nyújtott alakításáért, most pedig az elismert színész visszatér, hogy ismét borsot törjön Alicia Florrick orra alá.
RészletekAz utolsó simításokat végzik a szakemberek azokon a 8 és fél méteres fáraó-szobrokon, melyek a szegedi Móra Ferenc Múzeum homlokzata előtt fogadják majd A fáraók Egyiptoma című kiállítás látogatóit. A két szoborkolosszust június 13-án, pénteken emelik be az épület elé.
RészletekA Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány a KEOP-6.2.0/B/11-2011-0046 azonosítószámú \"A Kiskunsági termelők helyi piacának kialakítása Kunadacson\" című projektje keretében 25 893 805 Ft összegű 95 %-os intenzitású támogatást nyert. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Részletek