Július 30. kedd, Judit, Xénia

A fenntartható mezőgazdaság szolgálatáért Dr. Antal József kapta meg a Márton József Díjat

2014. június 13. 10:03

Idén, második alkalommal ítélték oda a „MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elismerést. A fenntartható mezőgazdaság szakértőjeként ismert, innovatív és környezetkímélő mikrobiológiai termékeket forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft. tavaly* azzal a céllal hozta létre ezt a mértékadó díjat, hogy megtisztelje és elismerje az ágazat legjelentősebb, meghatározó szakembereit, akik példamutató munkájukkal elősegítették az agrárium fejlődését, tudományos és társadalmi fontosságának előtérbe helyezését. Az AGRO.bio alapítójának és első ügyvezetőjének emlékére létrehozott életműdíjat ez alkalommal Dr. Antal József, a gödöllői Szent István Egyetem professor emeritusa vehette át, aki többek között a Növénytermesztők zsebkönyvének (azaz „bibliájának”) szerzője.

Részletek
"Kő, papír, olló" - Kecskeméti bemutató

\"Kő, papír, olló\" - Kecskeméti bemutató

2014. június 13. 09:59

A 85. Ünnepi Könyvhét kecskeméti programjainak keretében 2014. június 17-én, kedden 17 órától kerül sorra Kriston Vízi József játékkutató etnográfus\"Kő, papír, olló\" című új kötetének bemutatójára. A PONT Kiadónál megjelent , az NKA által támogatott könyvéről a szerzővel Laczkóné Pálfi Alojzia főiskolai docens beszélget. Közreműködnek a Kecskeméti Ifjúsági Otthon arany diplomát nyert VÁNDORBOT Báboskörének tagjai: Biri Dorottya 4. osztályos, a Corvin Mátyás Általános Iskola tanulója és Salánki Villő 2. osztályos, a Kodály ÉZI növendéke. A bemutató helyszíne: Katona József Könyvtár. Kecskemét, Piaristák tere 8. Az új és néhány, korábbi szerzői kötet a helyszínen kedvezménnyel megvásárolható. Minden régi és új barátot, érdeklődő ismerőst szeretettel várunk!

Részletek
Félmillió forint értékű orvosi műszert adományoztak a kecskeméti kórház koraszülött részlegének

Félmillió forint értékű orvosi műszert adományoztak a kecskeméti kórház koraszülött részlegének

2014. június 12. 22:56

Az Országos Mosoly Egyesület jóvoltából csütörtök délelőtt került átadásra az a félmillió forint értékű légútbiztosító eszköz (laringoszkóp), melyet a Bács-Kiskun Megyei Kórház Koraszülött Részlege fog használni. A műszert Nagy István, az Országos Mosoly Egyesület elnöke adta át a Csecsemő- és Gyermekosztály játszószobájában tartott sajtótájékoztatón. Az újszülöttek gyógyításában lesz nélkülözhetetlen szerepe. Az orvosok és nővérek akkor használják majd, ha a baba nem vesz levegőt, így ezzel az eszközzel tudják biztosítani a légutat. – mondta dr. Kelemen Edit, a Koraszülött Részleg főorvosa. Átadáskor Nagy István megköszönte a támogatók segítségét, akik ismét lehetővé tették, hogy a kecskeméti kórház egy újabb korszerű műszerrel gazdagodjon. Már a következő eszközre gyűjtünk, melyet szintén dr. Kelemen Edit részlege fog megkapni. – jelentette be Nagy István a főorvos asszony látható örömére. A kórház vezetése az átadás alkalmából emléklappal fejezte ki köszönetét az Országos Mosoly Egyesületnek.

Részletek
“Beregi Képeskönyv” – fotókiállítás a református Újkollégium zsibongójában

“Beregi Képeskönyv” – fotókiállítás a református Újkollégium zsibongójában

2014. június 11. 23:04 | Wojtyla Ház

“Beregi Képeskönyv” címmel fotókiállítás nyílt szerdán délután a Kecskeméti Református Egyházközség főtéri Újkollégiumának első emeleti zsibongójában. A fotókat a Beregi Táborban készítették, melyet a Vásárosnaményért Közéleti és Kulturális Egyesület szervezett. Minden szónál többet mondanak maguk a képek. – zárta gondolatait köszöntőjében Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze. A kiállításon látható fotók hűen tükrözik a beregi térség jellegzetes vonásait. E vidék közismert szegénysége ellenére is valódi meglepetéseket tartogat az odalátogatók számára. A szabolcsi táj páratlanul gazdag természeti és kulturális értékekben, építészeti remekművekben. Mindezeket mutatják be a “messziről jött” képek. – hangzott el Iványi Tamásnak, a Vásárosnaményért Közéleti és Kulturális Egyesület elnökének megnyitó beszédében. A kiállítás helyszíne az Újkollégium Kálvin tér felőli portáján keresztül közelíthető meg.

Részletek