Július 31. szerda, Oszkár
Farkas Pali adomány ebédje

Farkas Pali adomány ebédje

2014. február 26. 14:35

Mindig szívesen látott vendégünk, munkatársunk Farkas Pali készítette el a Wojtyla Ház szegény családjának az ebédet. A felajánlott menü rizses hús volt, melyet nagy szeretettel és nagy örömmel készítette el Kati nénivel együtt.

Részletek
Bernát atya tettei előtt tisztelegtünk

Bernát atya tettei előtt tisztelegtünk

2014. február 26. 10:14 | Wojtyla Ház

Az Országgyűlés 2000-ben fogadta el, azt a határozatot, amely értelmében minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Diktatúrák Áldozatainak Emléknapját. Ezen a napon a Porta Egyesület, a Wojtyla Barátság Központ és a Ferences Imaközösség is közösen megemlékezett az egykori kecskeméti ferences rendházfőnökről, vértanúról, kínai misszionáriusról, Páter Károlyi Bernátról, aki a kecskeméti zsidóságot próbálta megmenteni a ’40-es években. Az új kommunista diktatúra embertelenségei ellen emelte fel a szavát, ezért üldöztetésnek volt kitéve. Emberfeletti tettei tiszteletére 2011-ben megkezdődött a boldoggá avatási eljárása 6 másik társával együtt, majd 2013-ban a szentté avatási eljárást is elindították az összegyűjtött dokumentumok, emlékek alapján. A vértanúsági tettei emlékére február 25-én, kedden 7:30-kor szentmisét celebrált Bárkányi Ernő templomigazgató, majd 8 órakor a Barátok Temploma mellett, Bernát atya emlékkövénél és fájánál gyűlt össze a hívőközösség közös imádságra, tiszteletadásra. A megemlékezés a Piarista Gimnázium kórusának énekével kezdődött, majd Váry Károly színművész Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el. A megjelenteket dr. Zombor Gábor polgármester, Farkas P. József és Bárkányi Ernő templomigazgató köszöntötte. A közös imádság és koszorúzás után az atya tiszteletére minden megjelent gyújtott egy szál gyertyát.

Részletek
Vidám farsangi közösségépítő mulatság

Vidám farsangi közösségépítő mulatság

2014. február 26. 09:24 | Wojtyla Ház

A „Mezei város és Ürgés integrált jellegű szociális városrehabilitáció” című DAOP-5,1,2/C-09-2f-2012-0001 azonosítójú városrehabilitációs projekt keretében a Porta Közhasznú Egyesület 2.032.000 forint támogatással miniprojektet valósít meg Mezeiváros és Ürgés városrehabilitációja az összefogás jegyében címmel. Február 25-én 15 órakor vidám farsangi mulatság kezdődött a Wojtyla Házban a hátrányos helyzetű városrész lakóinak aktív közreműködésével. A mulatság kezdetén bemutatta Molnár Zoltán projektvezető Popovics Zsuzsanna újságírót, aki most kézügyességével kápráztatta el a jelenlévőket: hajtogatott lufi állatokat, virágokat, fegyvereket ajándékozott a gyerekeknek, felnőtteknek, a jelentkezőket pedig szépen kifestette. Nagy sikert aratott a jelmezesek vidám, zenés bevonulása. Ezután Váry Károly színművész vicces színházi bakikkal szórakoztatta a megjelenteket. Azután Molnár Zoltán, projektvezető tréfás ügyességi csapatjátékra hívta a mulatság résztvevőit. Az öt csapat nagy kacagások közepette igyekezett legyőzni a másikat. A fergeteges tánc után következett az eredményhirdetés és a tombolahúzás rengeteg ajándékkal. Majd köszöntötték a februári születésnaposokat –Kovács Győző Róbertet, Móricz Ildikót és Vostyár Ferencnét. A mulatság végén kezdődött a farsangi lakmározás. Finom szendvicsekből, süteményekből, farsangi csörögefánkból mindenki kedvére falatozhatott. Jól esett az üdítő is a táncban felhevült mulatozóknak. A jó hangulatú közösségépítő foglalkozáson kicsit megfeledkezhettek a mindennapok nehézségeiről, gondtalan, boldog órákat tölthettek egy vidám közösségben. A talpalávalót Somogyi Károly szolgáltatta.

Részletek
Napi Evangélium: „Ne tiltsátok meg neki!”

Napi Evangélium: „Ne tiltsátok meg neki!”

2014. február 26. 08:51 | Wojtyla Ház

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Mk 9,38-40

Részletek
Füredi András jótékony szeretete

Füredi András jótékony szeretete

2014. február 24. 15:17

Február 21-én Füredi András, a Füredi Autósiskola tulajdonosa vendégelte meg a Wojtyla Ház szegény családját. A szakács mester ezúttal is kollégája Horváth Imre, amatőr szakács volt, aki nagyszerű paprikás burgonyát készített. Az esős, párás nap nem volt kecsegtető, de délre már mindenkinek jó kedve lett. Imánk a nap szponzoraiért szólt.

Részletek
A böjt előtt még kiénekeljünk magunkat

A böjt előtt még kiénekeljünk magunkat

2014. február 24. 14:54 | Wojtyla Klub

Február 21-én, pénteken énekórát tartott a Wojtyla Házban Molnár Zoltán a központ lelki programjainak vezetője. Az állandó pénteki program résztvevői a régi, már betanult dalok mellett egy zsidó éneket is megtanultak. Nem sokáig tart már az időszak, hamarosan itt van a böjt, amikor nincs mulatság, zene, tánc…

Részletek
Közösségfejlesztő farsangi álarckészítés

Közösségfejlesztő farsangi álarckészítés

2014. február 22. 12:23 | Szent Lukács Kollégium

A „Mezei város és Ürgés integrált jellegű szociális városrehabilitáció” című DAOP-5,1,2/C-09-2f-2012-0001 azonosítójú városrehabilitációs projekt keretében a Porta Közhasznú Egyesület 2.032.000 forint támogatással miniprojektet valósít meg Mezeiváros és Ürgés városrehebilitációja az összefogás jegyében címmel. Február 22-én 9 órára Molnár Zoltán projektvezető a Wojtyla Házba hívta a hátrányos helyzetű városrész ifjúságát egy farsangi népszokásokat felelevenítő álarckészítő foglalkozásra. A rendezvényt megtisztelte Libor Zoltán ifjúsági referens is. Hájas Réka foglalkozásvezető közreműködésével sokféle díszítési technikával készítették el a gyerekek az állatokat mintázó álarcokat. A farsangi lakmározás sem maradhatott el. A résztvevők degeszre tömhették magukat finom süteményekkel és farsangi fánkkal. A foglalkozás végén pedig Farkas Ágó minden gyereket játékkal ajándékozott meg. Délben jól esett a disznótoros finomságokból összeállított ebéd. A jó hangulatú közösségépítő foglalkozás végén hívták a szervezők a jelenlévőket a február 25-ére tervezett farsangi mulatságra is.

Részletek
Elhunyt Walter Gábor kecskeméti festőművész

Elhunyt Walter Gábor kecskeméti festőművész

2014. február 21. 10:21 | Wojtyla Ház

Csütörtök reggel, ötvenegy éves korában, a szegedi klinikán elhunyt Kecskemét közkedvelt festőművésze, Walter Gábor. Gyorslefolyású, gyógyíthatatlan betegségét nem bírta leküzdeni – írta meg a Hírösvény. A megyei művésztáborok pótolhatatlan, kedves, jó humorú tagja volt. A múlt év végén derült ki, hogy leukémiája van. Bizakodott, de sajnos hiába…

Részletek