Július 31. szerda, Oszkár
Megérkezett az első két új FLIRT-motorvonat

Megérkezett az első két új FLIRT-motorvonat

2014. március 20. 08:31

A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét. Az első új motorvonat a szigorú műszaki és hatósági ellenőrzéseket és engedélyezést követően, várhatóan idén ősszel állhat forgalomba. A 2015 őszéig megérkező negyvenkét új FLIRT a Budapest elővárosi vasútvonalakon közlekedik majd. Az új motorvonatok a kor követelményeinek megfelelő utazási körülményeket kínálnak, üzemeltetésük éves szinten milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a vasúttársaság számára.

Részletek
Sándorokat és Józsefeket köszöntöttek

Sándorokat és Józsefeket köszöntöttek

2014. március 19. 15:28

Sándorokat és Józsefeket köszöntött a Wojtyla Ház családja. Két Sándorunk és sok-sok Józsefünk volt, és egy, akinek mind két nap ünnepelt, ugyanis Sándor és József is egyszerre. Reméljük a Benedekekkel együtt hozzák már a meleget. Már nagyon várjuk a jó időt. Az „ünnepi” menü hurka, kolbász volt hagymás burgonyával és savanyúsággal, melyet Ficsor Ervin adományozott házunknak. A menüt a kiskunfélegyházi Csillag Vendéglő tulajdonosa Rabi Illés és szakácsai készítették el.

Részletek
Nagytakarítsunk együtt Bács-Kiskun megye erdeiben!

Nagytakarítsunk együtt Bács-Kiskun megye erdeiben!

2014. március 19. 14:53

Az \"Erdők Nemzetközi Napja\"(március 21.) alkalmából szemétszedési akciót hirdet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 2014. március 24-én, hétfőn délelőtt. Örömmel vesszük önkéntesek csatlakozását is Társaságunk alkalmazottaihoz és közfoglalkoztatottaihoz az erdőtakarításban!

Részletek
Napi Evangélium: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. ”

Napi Evangélium: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. ”

2014. március 19. 08:48 | Wojtyla Ház

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Részletek
Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

2014. március 19. 08:46

A Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek számára gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

Részletek
id. Szappanos István festőművész kiállítása

id. Szappanos István festőművész kiállítása

2014. március 18. 15:10

A Művész Kávézó (Kecskemét, Rákóczi út 16.) szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait id. Szappanos István festőművész akvarell kamara kiállításának megnyitójára 2014. március 20-án (csütörtökön) 17 órára. A kiállítás megnyitón az alkotóra emlékezik Szappanos István művész-tanár.

Részletek