Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi Evangélium: „Tanításodat megtartották.”

Napi Evangélium: „Tanításodat megtartották.”

2013. május 14. 08:15 | Wojtyla Ház

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.” Jn 17,1-11a

Részletek
Háztáji program: kerepesi nyitány

Háztáji program: kerepesi nyitány

2013. május 14. 08:11

A háztáji program nyitányaként száz mázsa vetőburgonyát adott át a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos és Kerepes nagyközség polgármestere, Franka Tibor. A ház körüli gazdálkodásra vállalkozók a kötelező regisztrációt követően az önkormányzat épülete előtt vehették át a munkára ösztönző támogatást.

Részletek
Dr. Szabó József ismét gondolt szegényeinkre

Dr. Szabó József ismét gondolt szegényeinkre

2013. május 13. 15:52 | Adományok Wojtyla Ház

Dr. Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója ismét a Wojtyla Barátság Központ Sorsközösségének segítségére sietett. Május 13-án, hétfőn, már kora reggel megérkezett a szállító két, doboz édes és sós süteménnyel. Ezúton is köszönjük jóságát, együttérzését, azt hogy minden hónapban több alkalommal is a szegényeinkre gondol. További sok sikert kívánunk a cég vezetésének és egész kollektívájának.

Részletek
Dunavecsei árvaház gyermekei tánc bemutatója a Wojtyla Házban Szeleczki Norbert ebédje előtt

Dunavecsei árvaház gyermekei tánc bemutatója a Wojtyla Házban Szeleczki Norbert ebédje előtt

2013. május 13. 10:43 | Adományok Wojtyla Ház

Cigány táncokat mutatott be a dunavecsei árvaház kislakói a Wojtyla Ház ebédlőjében szombat délben. A Farkas család már 23 éve támogatja az árvaházat, hogy minden karácsonykor megajándékozzák a gyerekeket, majd együtt elköltik a vacsorát. A „nagycsalád” szívesen jött el közénk, hogy bemutassák tánc tudásukat, melyet egy hatalmas tapssal jutalmazott a Wojtyla Család. Majd következett az ebéd, egy különleges zúzapörkölt volt gombával megbolondítva, melyet Szeleczki Norbert készített.

Részletek
Ferences Akadémia: Dr. Bábel Balázs érsek atya előadása a pápák mindennapjairól

Ferences Akadémia: Dr. Bábel Balázs érsek atya előadása a pápák mindennapjairól

2013. május 13. 10:29 | Adományok Wojtyla Ház

Május 11-én a Wojtyla Ház kisharangjának szentelése után az ünneplő közösség a Kodály Intézet dísztermében hallgatta meg dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érseke előadását, aki II. János Pál pápa, XVI. Benedek pápa és I. Ferenc pápa megválasztásukról, életükről és elődjeikről beszélt. Az előadást követően a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület egyik tagja elmesélte élményét, ami II. János Pál pápához kötődik. A hallgatóság ezt követően visszatért a Porta Egyesület dísztermébe egy szerény agapéra.

Részletek
Dr. Bábel Balázs érsek atya szentelte fel a Wojtyla Ház kisharangját

Dr. Bábel Balázs érsek atya szentelte fel a Wojtyla Ház kisharangját

2013. május 13. 09:30 | Wojtyla Ház

Május 11-én Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érseke szentelte fel a Karol Wojtyla Barátság-harangot, mely Farkas József a ház alapítója és családja áldozatvállalásával, Gombos Miklós harangöntő őrbottyáni műhelyében készült el. A jeles alkotást a Szent Miklós templom (Barátok temploma) Fioretti udvarán mutatták be a nagyközönségnek. De ne feledkezzünk meg a kisharang állványának elkészítőiről sem. Árvai István a K-ARTS Művészeti Kft. ügyvezető igazgatója és a KÉSZ Csoport tanműhelye segítségével gyártották le a haranglábat és tették lehetővé, hogy megszólaljon a harang az ünnepségen. A szentelésen Molnár Zoltán, a Wojtyla Ház intézményvezetője elmondta, hogy a harang elkészíttetését fél éve határozta el a Farkas család. A harang elkészült, de váratlan esemény árnyékolta be a Wojtyla Család életét, az alapító súlyos betegsége. De egy levélben elküldte a gondolatait. Majd Mák Kornél köszöntötte a közönséget, és méltatta a harang ötletét. Dr. Bábel Balázs elmondta, ahol keresztény kultúra van, ott a harangok jelzik, zengik annak meglétét. Az ünnepségen közreműködött a nemzetközi hírű kecskeméti Aurin Leánykar Durányik László karnagy vezetésével. A szentelési ünnepséget követően a Kodály Intézet dísztermében érsek atya előadást tartott II. János Pál pápa, XVI. Benedek pápa és I. Ferenc pápa megválasztásukról, életükről és elődjeikről.

Részletek