Július 30. kedd, Judit, Xénia
Árvízi segítség a Szentkirályitól

Árvízi segítség a Szentkirályitól

2013. június 7. 13:39

2013. június 7., Szentkirály – A jelenlegi árvízi helyzet miatt a Szentkirályi Ásványvíz Kft. 4 raklap (több mint 3 000 liter) 1,5 literes szénsavas és szénsavmentes Szentkirályi ásványvízzel támogatja a rászorulókat és az árvízvédelemben segítő önkénteseket. A cég a szállítmányt az Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közreműködésével, saját „Szomjoltó Autójával” juttatja el a Budapest-Baja szakaszon, kiemelten a Bács-Kiskun megyei területekre 2013. június 9. és 12. között (vasárnaptól szerdáig).

Részletek
Öt családnak kell költözni – Kalocsánál egyelőre nem kell homokzsákokat pakolni

Öt családnak kell költözni – Kalocsánál egyelőre nem kell homokzsákokat pakolni

2013. június 7. 08:14

Rendhagyó módon, a Kalocsához tartozó meszesi Duna-parton – ahol az árhullám konkrét jelei is jól látszanak már, - tartott sajtótájékoztatót Török Ferenc, Kalocsa polgármestere, a települést érintő árvízi helyzetről, illetve árvízvédelmi intézkedésekről. Kalocsa első embere a Helyi Védelmi Bizottság (HVB) üléséről érkezett a helyszínre.

Részletek
Napi Evangélium: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!"

Napi Evangélium: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!\"

2013. június 7. 08:12 | Wojtyla Ház

Abban az időben: Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.” Lk 15,3-7

Részletek
Tiszavölgyi Gábor a ház egyik patrónusa látta vendégül a ház szegényeit

Tiszavölgyi Gábor a ház egyik patrónusa látta vendégül a ház szegényeit

2013. június 6. 15:29 | Adományok Wojtyla Ház

Tiszavölgyi Gábor a Wojtyla Ház 2005-ös alapítása óta jelen van életünkben. A felújítási munkálatokban is sokat segített, sőt azóta minden évben bevállal egy napot, amikor megvendégeli a központ szegényeit. Egyik specialitása a májgaluska leves és a tejespite, de június 6-án új menüt kóstolhatott meg a Wojtyla Család. Ebédünk előtt nem tudtunk támogatónkkal beszélni, mert sajnos nem tudott itt maradni, de egy nagy tapsot küldtek szegényeink. A menü kelkáposzta főzelék volt fasírttal. Olyan sok volt a mennyiség, hogy még az ételesek is megteltek repeta osztáskor. Imánk érte szólt. A nap szentje MAGDEBURGI SZENT NORBERT. Ezúton is köszönjük segítségét, adományát, hogy ránk gondolt.

Részletek
Kilenc veszélyes szakasz van a Duna mentén

Kilenc veszélyes szakasz van a Duna mentén

2013. június 6. 15:04 | Wojtyla Ház

Kilenc, a dunai árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, a közúton megközelíthetetlen Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.

Részletek
Napi Evangélium: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr."

Napi Evangélium: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr.\"

2013. június 6. 08:24 | Wojtyla Ház

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Részletek
Hatalmas medvét fogott a WWF a Máramarosi havasokban

Hatalmas medvét fogott a WWF a Máramarosi havasokban

2013. június 5. 15:10

Természetvédelmi szempontból jelentős eseményként egy 230 kilogrammos barnamedvét fogtak be és láttak el nyomkövető nyakörvvel a WWF Duna-Kárpátok Iroda munkatársai a Máramarosi Naturparkban. A WWF Barnamedve-védelmi Programjának célja a Kárpátok keleti részén élő veszélyeztetett medvék vándorlási útvonalainak megismerése a faj hatékonyabb védelme érdekében. Hazánkban hasonló célból egy hiúz befogását tűzte ki célul a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park.

Részletek