Városházi hírek: Díjak az arra érdemeseknek
Díjak adományozásáról döntött a testület. Ennek értelmében a díjazottak:
RészletekDíjak adományozásáról döntött a testület. Ennek értelmében a díjazottak:
RészletekA Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete május 1-től beköltözhet a Rávágy tér 5 szám alatti, 89 négyzetméteres ingatlanrészbe. A közgyűlés ugyanis úgy döntött, hogy az ingatlant öt évre a szervezet ingyenes használatába adja.
RészletekDöntött a közgyűlés a Ciróka Bábszínház vezetésére beérkezett pályázatokról. A három pályázó közül továbbra is Kiszely Ágnesnek, az eddigi igazgatónak szavaztak bizalmat, mégpedig egyhangúlag. A megbízás 2017. július 31-ig szól.
RészletekElfogadta Kecskemét képviselő-testülete a tavalyi évről szóló zárszámadást, mintegy 30 milliárd forintos bevételi és 28, 6 milliárd forintos kiadási összeggel. A tavalyi költségvetés többlete meghaladja az 1,3 milliárd forintot.
RészletekRendeletet alkotott Kecskemét közgyűlése a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről. Ennek értelmében a város területén működő vendéglátó üzletek 24 órától reggel 6-ig nem tarthatnak nyitva. A Jogi és Ügyrendi Bizottság bizonyos, a rendeletben meghatározott esetekben engedélyezheti az eltérő nyitva tartást, például a társasház közgyűlésének, vagy az ingatlan tulajdonosainak hozzájárulásával. A bizottság azonban visszavonja az engedélyt, ha a lakóközösség közgyűlése vagy a tulajdonosok visszavonták a hozzájárulásukat.
RészletekÁprilis 26-án, csütörtökön a Fodor Cukrászda tulajdonosa nagyon ízletes kókuszgolyót és pápai krémest küldött a Wojtyla Ház rászorulóinak az olasz ebéd mellé. Az ebédelőknek jól esett ez néhány plusz kalória, hiszen reggel rendbe tették az egész Wojtyla teret a közelgő János Pál pápa szoboravatóhoz. Ezúton is köszönjük a finom süteményeket. Munkájához további sok sikert kívánunk.
RészletekA szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) alapján 2012. április 15. napjától az általános szabálysértési hatóság a községi, városi, megyei jogú városi, fővárosi kerületi jegyző helyett a fővárosi, megyei kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal).
RészletekPrikkel Antal a Wojtyla Barátság Központ állandó támogatója, segítője április 26-án, csütörtök reggel ismét feltöltötte szikvíz készletünket. Házunkban ritkán látjuk adományozónkat, de ajándéka minden napos. A Wojtyla Ház Sorsközössége napi ebédjéhez Szentkirályi Szikvizet szolgálnak fel munkatársaink. Ezúton is köszönjük Prikkel Antal úrnak adományát. Munkájához további sok sikert kívánunk.
RészletekVilághódító útra indult a kalocsai zsidóság történetét feldolgozó There was once azaz Egyszer volt című dokumentumfilm. Kedden este a washingtoni közönség is megnézhette a filmet. Illetve e vetítéssel párhuzamosan, a budapesti amerikai-magyar nagykövetségen is bemutatták az alkotást.
RészletekAz Orbán–Barroso-találkozó jelentős áttörést hozott, mérföldkőhöz érkeztünk, hamarosan megindulhatnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy elővigyázatossági hitelkeretről, közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter 2012. április 25-én.
Részletek