
A GŐGRŐL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (57.)
Az ötéves Wojtyla Házról cikket író Borzák Tibor is bekapcsolódott elmélkedésünkbe, mely ezúttal a prófétai szó hatástalanságáról szólt.
Részletek
Az ötéves Wojtyla Házról cikket író Borzák Tibor is bekapcsolódott elmélkedésünkbe, mely ezúttal a prófétai szó hatástalanságáról szólt.
Részletek
Másnapi szentmisénkre készülődve annak részeit gondoltuk át a kiosztott jegyzetek alapján, különös tekintettel a mozgásokra, énekes és szöveges imádságokra. A részek szerepével felidéztük a szentmise előzőekben is tárgyalt jelentőségét. A bűnbánattartás kapcsán életünk problémái is előkerültek - jellemhibáink leküzdésének módját keresve.
Részletek
Technológiai fejlesztés a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél címmel nyert támogatást a sokszoros díjnyertes Szentkirályi ásványvíz gyártója. A nettó 205,5 millió forintos fejlesztési beruházásra 82 millió forint támogatást kaptak, amelynek segítségével a projektet teljes egészében megvalósították. A támogatás segítségével új szénsavas üdítőital gyártásra is alkalmas berendezéseket vásároltak, lehetővé vált a kisebb súlyú - környezetkímélő – flakon és kupak felhasználása, elkészült az új generációs flakon és megvalósult egy új Szentkirályi termék marketing támogatása is.
Részletek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Rákosi vipera védelmi programjának munkatársai az idén harmadik alkalommal rendezik meg a Rákosi Vipera Napját. Az esemény célja, hogy bemutassa hazánk legveszélyeztetettebb hüllőjét, illetve ráirányítsa a figyelmet az élővilág sokszínűségének csökkenésére.
Részletek
Negyedik alkalommal rendezik meg a kecskeméti gokart pályán a szokásos Pályanapot szeptember 3-án. A hétvégi rendezvényen a Füredi Autósiskola a csúszóspálya tréningautóját is ki lehet próbálni. (http://palyanap.com/showphoto.php?photo_id=2).
Részletek
A vidékfejlesztési miniszter adta át a vásárlóközönségnek a főváros első, magyar termelői piacát a kőbányai Liget téren. Régi probléma látszik megoldódni a Liget téri piac nyitásával, hiszen a magyar őstermelőktől származó termékek – ha nem is hiánycikknek, de legalábbis – nehezen beszerezhető élelmiszereknek számítottak eddig Budapesten – mondta el Konrád Istvánné, a piacot alapító Magyar Piac Szövetkezet elnöke.
Részletek
2011. szeptember 30. - október 1-2. között rendezik meg a XXVIII. Izsáki Sárfehér Napok Szüreti fesztivált, országos fogathajtó bajnokságot, Várady Jenő és Nagy István Emlékversenyeket Izsákon. A szervezők idén is több ezer embert várnak a rendezvényre.
Részletek
36 órás előrejelzés Csütörtökön hajnalban túlnyomóan derült lesz az ég hazánk fölött, kevés felhő legfeljebb délkeleten lehet az égen. A gyenge, változó irányú szélben 10 és 16°C közötti minimumokra van kilátás. Napközben eleinte túlnyomóan napos időre számíthatunk, majd délutántól nyugat felől már többször erősen megnövekszik a felhőzet és eleinte nyugaton, valamint az Északi-középhegység térségében, majd estétől már másütt is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. A délnyugati szelet elsősorban északkeleten kísérhetik élénk lökések, 26 és 31°C között alakul a csúcshőmérséklet.
Részletek
Veni Sanctus Spiritus! Jójj Szentlélek Úristen! Énekelték a keceliek - szülők, tanárok és diákok - főpásztorukkal együtt a szerdai iskolai évnyitón. Alapos előkészítés után, tárgyalások során kikristályosodott világos elvek alapján létrejött egy régi/új intézmény. A Kecelt - a puszták szívében - megalapító Patatchich érsek, dr. Bábel Balázs egyházépítő elődje, ma biztosan örülne/vagy együtt örül az örvendezőkkel a Mennyországban, mert azt látja: fontos pozíciót nyert el az Egyház az azóta takaros várossá lett, szorgos lakóiról ismert településen. A Charitas Rádió most örömmel adja közre a megnyitón elhangzott érseki gondolatokat. Fogadják, hallgassák nyitott szívvel....
Részletek
A napokban jeles szponzorunk, segítőnk, Király József járt a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központban, hogy beszámoljon a nanbudo világában elért eredményekről és magáról a sportról. Király József többek között a Nanbudo Világszövetség elnöke is, aki megígérte a ház gondozottjainak, hogy hamarosan fényképes beszámolót tart a harcművészetről. A beszámolót követően a napi ima, és az ételosztás következett, melynél elnök úr is segített.
Részletek