Szép a tavasz, szép a nyár - Csík koncert a Valentinoban
Sajátos, jó hangulatú klubestet tartott 2018. október 9-én, kedden este Csík János és a Mezzo zenekar a Kéttemplom közi Valentino sörtár közönségének. (Fotók: Vincze József)
RészletekSajátos, jó hangulatú klubestet tartott 2018. október 9-én, kedden este Csík János és a Mezzo zenekar a Kéttemplom közi Valentino sörtár közönségének. (Fotók: Vincze József)
RészletekNégy hektárnyi területen gyulladt be az aljnövényzet Nyárlőrinc külterületén 201. október 9-én, kedden délután. A tűz és a füst lakóházakat nem veszélyeztetett.
RészletekIsmét megválasztották a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnökévé Krasnyánszki Annát, az alelnök pedig Molnár Levente lett.
RészletekA hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása a szegedi Fehér-tó környéke. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetője segítségével felejthetetlen élményben lehet részünk, miközben darvak ezrei szállnak el a fejünk felett.
RészletekA felhasználói élmény javítása, valamint az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében mostantól hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe.
RészletekA büntetés-végrehajtási szervezet férőhelybővítési programja jelentős állomásához érkezett: 470 fogvatartott befogadására alkalmas börtön létesül Kiskunhalason, a korábbi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ átépítésével. A munkálatok legnagyobb részét elítéltek végzik, lényegében ők építik meg az új börtönt.
RészletekIskolakezdetkor, az őszi szezonban megszokott látvány a Budai utcai Piaccsarnokban az iskolás és óvodás csoportok látványa. Nincs ez másképpen idén sem.
RészletekA Kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub október 9-11. között kiállítással várja a természet szépségei iránt érdeklődőket a Hírös Agórában naponta 9-től 18 óráig. A tárlat ideje alatt előadásokat is tart a klub vezetője Horváth Lászlóné Kovács Terézia „Baba”. Mások mellett ennek részesei lehettek a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai, amikor kedd délelőtt közülük heten ellátogattak az első emeleti kiállítóterembe. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekAz LMP kecskeméti képviselői kedden ismét bizonyságát adták: számukra a szegénypolitika nem üres, tartalom nélküli szlogen, hanem aktív cselekvés a nélkülözés ellen folytatott napi küzdelemben. Ennek világos üzenetét öntötte szavakba dr. Falusi Norbert, az LMP helyi politikusa a Wojtyla Barátság Központban, amikor délben Farkas Pál, a népkonyha önkéntes programszervezője társaságában köszöntötte az étkezdében helyet foglaló rászorulókat. Norbert a szavakat tettekkel pecsételte meg; az LMP támogatásával elkészült menüt – ragulevest, kenyeret, kiegészítve a Fornetti adományaként érkezett pogácsájával – személyesen osztotta ki az étkezdében várakozó nehézsorsúak körében, akik száma ezúttal is megközelítette a százhúszat. (Fotók: Mátyus István)
Részletek