
Kecskeméti sikerek az országos úszó Diákolimpián
Debrecenben rendezték az úszó Diákolimpia országos döntőjét, ahol több dobogós helyezést is elértek a kecskeméti fiatalok.
RészletekDebrecenben rendezték az úszó Diákolimpia országos döntőjét, ahol több dobogós helyezést is elértek a kecskeméti fiatalok.
Részletek2017-ben ismét a tehetségeké a lehetőség az X-Faktor-ban az RTL Klub képernyőjén. A műsor szerkesztői március 24-én, péntek este Kecskeméten várják a vállalkozó szellemű énekeseket.
RészletekKomka Péter, az MTI/MTVA salgótarjáni fotóriportere Nők kékben című fotókiállítása a kecskeméti Malom üzletközpontban 2017. március 22-én. A vándorkiállítást az Autisták Országos Szövetsége indította útjára 2015. április 2-án, az Autizmus Világnapján, és eddig Budapesten, Szegeden, Székesfehérváron, Salgótarjánban, Nagykanizsán és Székelyudvarhelyen láthatták az érdeklődők. Kecskemét a vándorkiállítás utolsó állomása. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
RészletekPár hete már a Kecskeméti Piaccsarnokot a főbejárat felől új, korszerű, optimális átengedésű fotocellás ajtón keresztül közelíthetik meg a vásárlók.
RészletekAz Erasmus plus pályázat támogatásával a Lernort Labor - Németországi Diáklaborok Szövetsége éves találkozóján jártak a kecskeméti Piarista Iskola - Öveges Diáklabor munkatársai. A labortalálkozó utáni napokban emellett meglátogattak több hasonló intézményt Heidelbergben és környékén.
RészletekA Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) nemrég rendhagyó módon mutatta be a NETFIT® legutóbbi tanévi országos méréseinek eredményeit Budapesten. Bács-Kiskun megye eredményei ugyan nem lettek olyan elkeserítőek, mint az északi területeké, azonban bőven van még hova fejlődniük a diákoknak- derült ki a NETFIT® felmérésből.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ötletgyűjtésre hívja fel a megye polgárait a Lajosmizsén megtartandó klímastratégia konferencia keretein belül, melynek célja a megyei klímastratégia fő irányainak közös meghatározása, továbbá a klímaváltozás megelőzését szolgáló ötletek begyűjtése.
RészletekA korábbi információkkal ellentétben nem csütörtökön, hanem már szerdán jogerős lett az a bírói döntés, mely szerint házi őrizetbe került az előzetes letartóztatásból az a kecskeméti vállalkozó, aki ellen - egyes források szerint 20 milliárdos - adócsalási ügyben nyomoz a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága. Plutzer Tamás milliárdos üdítő-, ásványvíz- és ecetgyáros már szerdán délután elhagyhatta a Mátyási utcai börtönt.
Részletek„Művészet vagy tudomány a borkészítés? Vagy talán a mesterember filozófiája? Nálunk a borász szerepe az, hogy minden szüret ajándékából a lehető legjobb bort alkossa meg. Mindehhez ügyes kéz, kezdeményező szellem, precízió, egy csepp ravaszság és a természet színeinek és rendjének együttérző megértése szükségeltetik.” - vallják a Frittmann testvérek, István és János. Csütörtök este a 2015-ös Év Pincészete a soltvadkerti Frittmann Borászat mutatkozott be a kecskeméti Koch Borházban. Az est házigazdája Koch Csaba volt. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekMa délelőtt újra életre keltek a kapák, gereblyék, metszőollók a Karol Wojtyla Barátság Központ kamrájában. Az órákig tartó kertészkedésnek, parkgondozásnak hamar beérett a gyümölcse. Ragyogó tisztaság, tökéletes rendezettség és vidám színek egész kavalkádja fogadta csütörtök délben az Egressy utca 5/b. környékén járókat-kelőket. Március vége felé közeledve bátran kijelenthető: teljes szépségében pompázik a Wojtyla Ház környezete. Köszönet illeti mindezért a népkonyha munkatársait, gondozottait - mindazokat, akik a munkálatokban részt vettek. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek