
Utcafórumot tartott Botka László Kecskeméten
Utcafórumot tartott péntek délután a Malom központ melletti sétálóutcán Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje és Molnár Gyula pártelnök, Király József megyei elnök társaságában.
Részletek
Utcafórumot tartott péntek délután a Malom központ melletti sétálóutcán Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje és Molnár Gyula pártelnök, Király József megyei elnök társaságában.
Részletek
Az előttünk lévő időszakban három köztéri szakrális emléket tervez felújítani és a főtéri Romkert rehabilitációjában is részt vesz a Porta Környezetvédelmi, Városvédő és Kulturális Közhasznú Egyesület - adta hírül péntek délután Molnár Zoltán a civil szervezet vezetősége nevében a Wojtyla Barátság Központban. (Fotók: Mátyus István, Molnár Zoltán)
Részletek
A gyógyászati készülékek javításában élenjáró kecskeméti Medi-Print Medical Kft. ügyvezetője, Fazekas Mihály vállalt patrónusi szerepet ma a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközössége javára - jelentette be Molnár Zoltán, a Wojtyla Ház intézményvezetője péntek délben a népkonyha étkezdéjében. A jelenlévő gondozottak - akik száma ezúttal is jócskán meghaladta a százat - azt is megtudhatták, hogy a vállalkozás nagylelkű tulajdonosa 2016 januárjában csatlakozott a szociális intézmény mára több százasra növekedett támogatói táborába. Felajánlásait mindig jó szívvel adja, mert lélekben átérzi a szükséget szenvedő emberek nehéz anyagi-szociális helyzetét - tolmácsolta Molnár Zoltán Fazekas Mihály üzenetét a rászorulók felé, mely ekként zárult: jó étvágyát kívánok mindenkinek. Ami pedig az ebédet illeti, nem volt más, mint százhúsz adag tyúkpörkölt tésztával, savanyúsággal, kenyérrel és süteménnyel. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
Tavasz közeledtével kezd felébredni háborítatlan téli álmából a növények és állatok birodalma, a minket észrevétlenül körülölelő természet, habár az elmúlt napok kifejezetten zord időjárása nem éppen április közepére-végére emlékeztetett. Pénteken délelőtt kissé emelkedett a hőmérséklet, mindemellett még a napocska sugarai is hét ágra sütöttek, így mi sem volt természetesebb, mint hogy a főtéri Romkertbe indult a Wojtyla Ház „tisztító brigádja”. Várta már őket a sok-sok szenny, amit az arra járók-kelők „felejtenek” ott napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. Ekként megy ez már hosszú évek óta, és valamiért azóta sem akaródzik csökkenni Kecskemét főterének e patinás gyöngyszemében szétdobált műanyagpalackok, sörösüvegek és más egyéb hulladékok mennyisége. Csak így tovább, wojtylások! (Fotók: Mátyus István - archív)
Részletek
A Kecskeméttel szomszédos településen az SC Hírös-Ép edzőinek segítségével kaphatják majd meg a fiatalok a megfelelő alapokat.
Részletek
Nem kizárt, hogy az egész magyar médiát megvezette Stadler József, aki húsvétkor tette közzé a facebook oldalán, hogy "visszavásároltuk a stadiont a Stadler-alapítvány részére, az adásvételi szerződést aláírtuk." Ma viszont már "finomított" és egy interjúban azt mondta, hogy ugyan a papírok már elő vannak készítve, 50 millió forint még kell neki ahhoz, hogy végleg visszakerüljön hozzá a létesítmény.
Részletek
A Kecskeméti Szakképzési Centrum hat iskolájában, valamint a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakképző Iskolában 2017. április 21-én a Szakmák Éjszakája országos rendezvénysorozat keretében szakképzést népszerűsítő programokat rendeznek.
Részletek
A Magyar Nemzeti Bank „Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" címmel egyetemi hallgatói pályázatot hirdetett négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézményben, köztük a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem hallgatói között is. A verseny kecskeméti döntőjében két csapat és három egyéni versenyző mutatta be pályázatát a szakmai zsűri előtt. A megmérettetésen PénzSztár csapata, amelynek tagjai Bőthe Fruzsina és Végh Nikoletta voltak, nyerte el az első helyet és az ezzel járó 500 ezer Ft-os fődíjat.
Részletek
Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet ezúton is tájékoztatja az árusokat és az érdeklődő közönséget, hogy a hétvégén, április 22-én, szombaton a Szent László kőrúti vásártéren megrendezésre kerülő kisállatvásáron a szárnyasok kiállítására és árusítására a madárinfluenza terjedésének kockázata miatt nem kerülhet sor.
Részletek
A Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedőjének Kecskemét Városi fordulóját tartották 2017. április 20-án (csütörtökön) 14 órától a Kodály Iskolában.
Részletek