
Hegedűs Ágoston, a „rózsák atyja” tartott előadást a Wojtyla Házban
Azon a helyen, ahol a Boldogasszony Rózsakertet megnyitották Kecskeméten 2014 júniusában, már az 1930-as években is rózsakert volt, majd 1947-ben kezdték építeni ide a Tűzharcosok Örökimádó Templomát, amely az első világháborúban elhunyt vagy megsérült magyar katonáknak állított volna emléket. Azonban az '50-es évek elején a templomot politikai okok miatt lebontották, a helyére pedig a Béke Téri Általános Iskolát építették, és az addigi Boldogasszony teret átnevezték Béke térnek. Hegedűs Ágoston, a Magyar Rózsabarátok Társaságának elnöke, a „rózsák atyja” volt pénteken a Karol Wojtyla Barátság Központ vendége, ahol a népkonyha gondozottainak társaságában képes beszámolót tartva mutatta be az olykor rögös, buktatókkal teli utat, mely végül a Boldogasszony Rózsakert megnyitásához vezetett. (Fotók: Mátyus István)
Részletek