A parlagfű ellen is segíthet az inváziós biológia
1989-ben még a Duna-körben "környezetpolitizált", utána tíz évig Új-Zélandon, majd Dániában folytatta Magyarországon megkezdett ökológiai kutatásait Lövei Gábor. A nemzetközi kutatói pályafutás legfontosabb tapasztalata, hogy - világrészektől függetlenül - a környezeti problémák és a megoldások is hasonlóak.
Új-Zéland 75 millió éve elszakadt a nagy kontinensektől, a szigeten az evolúció a maga útját járta, az elszigetelten fejlődő flóra és fauna számára az ember és a vele együtt érkező kutyák, macskák, patkányok, haszonállatok megjelenése jelentette az első sokkot. A 900 körül felbukkanó maori telepesek minden nagyobb állatot megettek - az úgyszólván ragadozók nélküli világban a fajok többsége nem volt felkészülve a menekülésre, illetve a védekezésre -, őshonos élőlények (például a moa nevű hatalmas, röpképtelen szárnyasok) sokaságát pusztítva ki. Ami azóta történt, az Lövei Gábor szerint remekül modellezi, hogy milyen hatással van az ember egy természetes rendszerre, és optimális nyersanyag napjaink egyik legizgalmasabb környezettudományi témája, az inváziós biológia műveléséhez is.
- Ha Új-Zélandon megjelenik egy új, nemkívánatos növény - mint amilyen Magyarországon a parlagfű -, akkor nem a politikusok kezdenek fűhöz-fához kapkodni, hanem indul egy kutatási projekt, és első lépésként feltérképezik az adott faj természetes ellenségeit. Olyan fajt keresnek, amelyik az új élőhelyen is megél, és képes lehet karbantartani az ellenségek nélkül túlburjánzó állományt, miközben az őshonos fajokra lehetőleg nincs hatással - jegyzi meg a kutató. Ezt egyébként (nem Magyarországon) a parlagfűvel is megtették: hatékony rovarkártevőt nem, viszont egy jó eséllyel bevethető gombafajt találtak, amellyel meg lehetne próbálni a biológiai védekezést.
Ha a "behozatal" nem elég körültekintő, annak is súlyos következményei lehetnek. Ausztráliába betelepítettek egy hatalmas dél-amerikai békát - eredetileg cukornádkártevők pusztítására -, amelyről kiderült, hogy mindent felfal: a többi békát, rágcsálókat, csigákat, férgeket, hüllőket. Ráadásul mérgező, így gyakorlatilag nincs ellensége. A béka terjedését nem lehet megállítani, a nemzeti parkok kétségbeesésükben azt fontolgatják, hogy elektromos kerítéssel, egyfajta fordított villanypásztorral védekezenek a kétéltű terminátor ellen.
Génmódosítás: előnyök és hátrányok. Melyik a nagyobb?
A kutató az ember által "teremtett", módosított génkészletű (és emiatt új tulajdonságokkal rendelkező) növények beilleszkedésének vizsgálatával is foglalkozik. - A tudósokat két dolog zavarja: ha a külvilág nem törődik azzal, hogy mit csinálnak, vagy ha nagyon is odafigyel. A génkezelt növényeknél most ez utóbbit tapasztaljuk: utoljára talán az atombomba kifejlesztését kísérte ilyen intenzív társadalmi figyelem - szögezi le. Szerinte az eddigi kutatások azt mutatják, hogy egyrészt a környezetbe kikerült módosított növényeket nem lehet izolálni, másrészt pedig nincsenek "végleges" hatású gyomirtók (a legtöbb génkezelt haszonnövényt gyomirtó-rezisztenciára programozzák, hogy olyan vegyszereket lehessen mellettük alkalmazni, amelyek minden más növényt elpusztítanak). - A legizgalmasabb kérdés, hogyan befolyásolják a rezisztens fajták a biológiai sokféleséget. A választ ma még pontosan nem tudjuk - mutatkoznak előnyök is, hátrányok is -, egy viszont bizonyos: nem mondhatjuk, hogy ezek a növények nincsenek hatással a környezetre. Minden kutatás azt bizonyítja, hogy hatás mindig van, és többnyire szignifikáns - szögezi le, egy példát is említve: Kanadában egy biogazda-szövetség beperelte a génkezelt repcevetőmag előállítóit, mert a virágporral történő génterjedés miatt az országban gyakorlatilag lehetetlen biorepcét termeszteni.
- Ezt mi innen hajlamosak lennénk kis jelentőségű, lokális problémának hinni, pedig a gond világméretű. A géntechnológia megjelenése politikai tényezővé vált, érezhetően módosítja például az USA külpolitikáját - hangsúlyozza Lövei Gábor. Szavaiból kiderül, hogy nem csak az Amerika és Európa közötti kereskedelmi (gén)háborúra gondol. - A génkezelt kukoricát egyre nehezebb eladni, ami több kukoricatermesztő régióban gazdasági gondokat okoz. A krízist azzal próbálják megelőzni, hogy élelmiszersegélyként például Afrikába főként génkezelt gabonát szállítanak, amit a célországok - félve a probléma importjától - sokszor visszautasítanak.
Forrás:Népszabadság
