Július 8. kedd, Ellák
Bálint Sándor ma is tanít – A 45 éve elhunyt néprajzkutatóra emlékeztek Szegeden

Bálint Sándor ma is tanít – A 45 éve elhunyt néprajzkutatóra emlékeztek Szegeden

2025. május 14. 11:04

1980. május 10-én halt meg „a legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész. Halálának évfordulóján, május 10-én megemlékezést tartottak Szegeden, amely az alsóvárosi temetőben, Bálint Sándor sírjánál kezdődött, és a Fogadalmi templomban ért véget, ahol boldoggá avatásáért mutattak be szentmisét.

Részletek
A kecskeméti rotaristák szolgáltak ebéddel

A kecskeméti rotaristák szolgáltak ebéddel

2025. május 13. 13:29 | Adományok

A Rotary Club Kecskemét felajánlásával kerülhetett kedden melegétel az elesettek böjtös asztalára. A jótékonyságot mindenekfelett zászlajára tűző, nemzetközi hátterű, országos lefedettségű Rotary Hungary helyi közössége figyelembe véve az igényeket és saját lehetőségeiket, rendszeresen támogatja a lakóhelyükön és annak környékén működő szociális, egészségügyi és gyermekjóléti intézményeket. Egyebek mellett évente több alkalommal szerveznek ebédosztást a Wojtyla Barátság Központban. Így tettek ma is, amikor a karitatív szervezet tagsága nevében Riczu Péter elnök, továbbá Baltás Csaba, Csizmadia László és Litvay Gergely köszöntötte a rászorultakat, majd száztíz adag ízletes sárgaborsó-főzeléket és sertéspörköltet tálaltak fel a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, a civil szervezet két külföldi – egy brazil és egy mexikói – cserediákja, továbbá prof. dr. Róna Tamás főrabbi közreműködésével. A remek menüt kenyér, sajtos kifli, valamint – a Fornetti Kft-nek köszönhetően – kakaós tekercs tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A judaizmus és a kereszténység kapcsolatáról beszélt Róna Tamás főrabbi

A judaizmus és a kereszténység kapcsolatáról beszélt Róna Tamás főrabbi

2025. május 13. 13:06 | Szegények Akadémiája

Örökzöld téma került a terítékre kedden a Wojtyla Barátság Központ dísztermében. Prof. Dr. Róna Tamás, az alföldi régió vezető rabbija, hittudós, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke a zsidóság és kereszténység kapcsolatára világított rá a szociális-közművelődési központ gondozottjai számára tartott előadásában – a szeretet, a kölcsönös elfogadás tükrében. A beszámolót a Rotary Club Kecskemét két külföldi – egy brazil és egy mexikói – cserediákja is érdeklődéssel hallgatta. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Élelmiszergyűjtés a rászorulókért

Élelmiszergyűjtés a rászorulókért

2025. május 12. 15:04 | Adományok

Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az elmúlt hétvégén. Pénteken és szombaton országszerte 202 településen összesen 410 áruházban tehettek felajánlásokat a vásárlók nélkülözésben élő emberek, családok számára. Az adományokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület megbízott önkéntesei fogadták és juttatják el a következő hetekben a boltok környékén élő rászorulókhoz. A jótékonysági akció keretében a Wojtyla Barátság Központ önkéntesei május 9-én, pénteken délután és 10-én, szombaton egész nap az Aldi kecskeméti, 123-as számú boltjában, a Szent István körút 30. alatt gyűjtöttek tartós élelmiszereket, melyeket a szociális-közművelődési intézmény munkatársai június 13-ig osztják ki a népkonyha gondozottjai között. (Fotók: Retkes-Ömböli Magdolna)

Részletek
Indiai misszionáriusokat láttak vendégül Borotán

Indiai misszionáriusokat láttak vendégül Borotán

2025. május 12. 17:16

Két indiai származású szerzetes vendégeskedett hétfőn Borotán. Tete Remis és Mahimai Raj Anthony atyát Tóth Renáta polgármester és Koch Csaba, a Koch Borászat ügyvezető-tulajdonosa invitálta a határközeli településre Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Simon Bence jótékonysági ebédje

Simon Bence jótékonysági ebédje

2025. május 12. 15:43 | Adományok

A fiatal okleveles építőmérnök néhai édesapja vállalkozásában tevékenykedik. Az Építő Simon Kft. lakóingatlanok generál kivitelezésével, lapostetők szigetelésével, épületek külső- és belső felújításával, lakások átalakításával, kültéri burkolatok készítésével foglalkozik. Bence feladatai ezeknek megfelelően elsősorban az értékesítés, építésvezetés, marketing és informatika területét érintik. Napi munkáján felül azonban – hívő református lévén – a társadalmi felelősségvállalásra is komoly gondot fordít. Nem csoda hát, ha újból ő állta a Wojtyla Barátság Központ mintegy száztíz főt számláló rászoruló közösségének étkeztetési költségét. Ha Simon Bence nem tette volna meg felajánlását, ma aligha kaphattak volna rakott kelkáposztát, kenyeret, valamint – a Fornetti Kft. jóvoltából – kakaós tekercset a népkonyha elesettjei. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Jótékonysági ebédosztással ünnepelte születésnapját Jánosi István

Jótékonysági ebédosztással ünnepelte születésnapját Jánosi István

2025. május 10. 13:32 | Adományok

A kecskeméti 9. egyéni választókerület önkormányzati képviselője 55 évvel ezelőtt, 1970. május 3-án látta meg a napvilágot. Ez alkalomból szeretetebéd felajánlásával kedveskedett a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak. Amint szombat délben a szegényekhez szólva elmondta, születésének pillanata éppen vasárnapra, vagyis anyák napjára esett. Élmény ide jönni, mert itt családtagként köszöntenek. Ahol pedig jól érzi magát az ember, ott ünnepli a születésnapját – fogalmazott az ebédlőben Jánosi István, akit Farkas P. József, a szociális-közművelődési intézmény alapító-igazgatója úgyszintén köszöntött. Ezt követően Jánosi István személyesen osztotta ki ételadományát: 110 adag rántott csirkemellet, rizibizi köretet, savanyúságot, sajtos kiflit, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – édes süteményt. A konzervet és kenyeret tartalmazó vasárnapi hidegcsomagok Bimbó Imre szentkirályi ácsmesternek köszönhetően jutott el a nélkülözőkhöz. A karitatív akció ezúttal is lelkes önkéntesek közreműködésével valósult meg. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Fazekas Mihály látta vendégül az ínségeseket

Fazekas Mihály látta vendégül az ínségeseket

2025. május 9. 13:16 | Adományok

A gyógyászati készülékek javításában élenjáró kecskeméti Medi-Print Medical Kft. ügyvezetője, Fazekas Mihály vállalt patrónusi szerepet a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége javára – jelentette be Farkas Pál, a népkonyha programszervező munkatársa péntek délben a népkonyha étkezdéjében. A gondozottak azt is megtudhatták, hogy a vállalkozás nagylelkű tulajdonosa 2016 januárjában csatlakozott a szociális-közművelődési intézmény mára több százasra növekedett támogatói táborába. Felajánlásait mindig jó szívvel adja, mert lélekben átérzi a szükséget szenvedő emberek nehéz anyagi-szociális helyzetét – tolmácsolta Farkas Pál Fazekas Mihály üzenetét, mely ekként zárult: jó étvágyat kívánok mindenkinek. Ami pedig a napi menüt illeti, a népkonyha munkatársai, önkéntesei száztíz adag csirkepörköltet és tészta köretet osztottak ki a szegényeknek – Barta Dóra táncművész, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója közreműködésével. A remek menüt savanyúság, kenyér és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek