Július 8. kedd, Ellák
Barta Dóra a Wojtylában

Barta Dóra a Wojtylában

2025. május 9. 13:07

Barta Dóra Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas magyar táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balettigazgatója, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója hosszú ideje tervezi, hogy tiszteletét teszi a Wojtyla Barátság Központban, hisz oly sokat hallott, olvasott a szociális-közművelődési intézményről a médiában. Ám idő szűkében erre egészen a mai napig nem kerülhetett sor. Péntek délelőtt azonban kedvezően alakult a csillagok állása, minek következtében Farkas P. József, a karitatív létesítmény alapító-igazgatója irodájában fogadta a messze földön ismert kiváló táncművészt, aki megtekintette a népkonyha kiszolgálóhelyiségeit, miközben a gondozottakhoz is akadt néhány jó szava. A helyi kultúra egyik legfőbb apostola végül az ebédosztásban is segédkezett. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Wágner Viktória (1924-1994) kiskundorozsmai szociális testvér, a "cigányok védőnője" emléknapja a Wojtyla Központban.

Wágner Viktória (1924-1994) kiskundorozsmai szociális testvér, a "cigányok védőnője" emléknapja a Wojtyla Központban.

2025. május 8. 21:15 | Szegények Akadémiája

Fekete Szabolcs plébános atya köszönti a megjelenteket, majd felkéri Várfalvi Mariettát, hogy emlékezzen meg Wágner Viktória életéről. Ezt követően dokumentumfilm megtekintésére kerül sor, majd a végén beszélgetés a film készítőjével. A Boldogasszony Anyák énekét követően a ház önkéntesei vendégül látják étellel és itallal a megjelenteket. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az egykori piarista diák ismét ebédet ajánlott fel

Az egykori piarista diák ismét ebédet ajánlott fel

2025. május 8. 13:54 | Adományok

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának egyik hajdanvolt osztálytársa, akivel a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koptatták együtt az iskolapadot, nevezetesen Kovács István kedveskedett egy-egy tányér meleg étellel a Wojtyla Barátság Központ szegényei számára. A nemes lelkű patrónus a csütörtöki ebédosztáson ugyan nem tudott személyesen megjelenni az Egressy utca 5/b. szám alatti népkonyha étkezdéjében, ám a messzi távolból szívélyes üdvözletét küldte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, egyúttal jó étvágyat és szebb napokat kívánt a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. A jótékonysági akció keretében mintegy százhúsz adag sárgaborsófőzeléket és sült kolbászt osztottak ki a karitatív létesítmény szorgos önkéntesei. A kiváló menü mellé édes és sós sütemény jutott – a P&P Pékáru Kft. jóvoltából, valamint a – Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával , levespor és puszedli került kiosztásra. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
 Előadás és méz adomány Laczi Jánostól

Előadás és méz adomány Laczi Jánostól

2025. május 8. 13:50 | Aktivisták

A Wojtyla Akadémia programsorozat csütörtöki előadásában Laczi János kerekegyházi méhész átfogó ismertetőt nyújtott a méhészetet illető legfrissebb piaci tendenciákról, valamint arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a méztermelőknek a klímaváltozás kapcsán. Beszámolója végén ajándékként egy láda mézzel kedveskedett a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
 Étellel szolgáltak a Keresztes testvérek

Étellel szolgáltak a Keresztes testvérek

2025. május 7. 13:35 | Adományok

A lajosmizsei Keresztes-Mizse Kft. ügyvezető-tulajdonosai – Keresztes Alajos és Ádám – 2024 tavaszán csatlakoztak a Wojtyla Barátság Központ támogatóinak több száz magánszemélyt, vállalkozót és intézményt magába foglaló népes táborához. A baromfihús-feldolgozással és tartósítással foglalkozó cég vezetői nemrégiben húsz kilogramm pulykahúst adományoztak a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak ellátására. A nagymennyiségű étkezési alapanyag egyik fele szerda délben főtt készre a népkonyha udvari bográcsában. A házias pulykaraguleves mellé kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – tejberizs, levespor továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából édes sütemény került kiosztásra. (Fotók:Mátyus István)

Részletek
Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

Házias ebéd a nagytemplomi hívektől

2025. május 6. 12:20 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként kedden ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százhúszan. A gondozottakat Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervezője köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók, tavaszi rizses húst savanyúsággal, kenyérrel, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli, továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából pogácsa kíséretében adományoztak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Májusban is számíthattak az elesettek Corneliára és a Vidám Törzsasztalra

Májusban is számíthattak az elesettek Corneliára és a Vidám Törzsasztalra

2025. május 5. 12:25 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb áprilisban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Hétfőn mindketten régi ismerősként köszöntötték újra a rászorultakat, annál is inkább, mert jellemzően együtt jelennek meg az étkezdében, havi rendszerességgel. Imádságot és asztali áldást követően száztíz adag rakott krumplit kolbásszal szolgáltak fel a nélkülözőknek a szociális-közművelődési intézmény étkezdéjében, kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli, továbbá – a Fornetti Kft. jóvoltából pogácsa kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kovács Zoltán és családja ajánlotta fel a szegények mai ebédjét

Kovács Zoltán és családja ajánlotta fel a szegények mai ebédjét

2025. április 30. 13:46 | Adományok

A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, április 30-án újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. Kovács Zoltán, valamint a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei délben vadpörköltet és tarhonyát, valamint savanyúságot, almát, továbbá – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – édes süteményt és szószport szolgáltak fel a népkonyha közel száztíz elesettje részére. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Örömtáncoltak a Wojtyla előtti téren

Örömtáncoltak a Wojtyla előtti téren

2025. április 30. 13:24

A Hello 60 Szenior Örömtánc Csoport foglalta el a Wojtyla Barátság Központ pódiumát szerda délben, ebédosztás előtt. Zeneszámokon keresztül örömtánc-mozdulatokat mutattak be a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hidegcsomagok a hosszú hétvégére

Hidegcsomagok a hosszú hétvégére

2025. április 30. 13:02 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ vezetősége az elkövetkezendő – rövid időn belül immáron második – hosszú hétvégére sem hagyja magukra a szociális-közművelődési intézmény gondozottjait. A karitatív létesítmény csütörtök délben egy-egy hidegcsomaggal kedveskedett a rászorultak felé. A nylonzacskókban a Pro Filii Alaptívány támogatásával 4 darab rántotthúsos szendvicset, az Alföld Pro-Coop Zrt. ügyvezető igazgatója, Vágóné Balla Eszter felajánlásával ízletes májkrémet, Gulyás István, a Félegyházi Pékség ügyvezető igazgatója anyagi hozzájárulásával kenyeret, valamint a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából leveskockát, levesport, csemegeuborkát és mézeskalácsot találhattak Kecskemét szegényei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek