Július 30. kedd, Judit, Xénia
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Elkezdődik a TRT 2013-as felülvizsgálata

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Elkezdődik a TRT 2013-as felülvizsgálata

2012. november 30. 09:33

Elkezdődhet Kecskemét Településrendezési Tervének (TRT) 2013-as felülvizsgálata. Az elmúlt évben beérkezett 112 módosítási javaslat közül 83 esetben indul módosítási eljárás, 23 tétel esetén viszont nem javasolt a módosítási eljárás elindítása, ezeknél a közgyűlés nem kezdeményezi a Településrendezési Terv módosítását. A fennmaradó 6 tétel esetében a bizottság további egyeztetéseket tart szükségesnek. A most kezdeményezett módosítások várhatóan 2013 második negyedévében lépnek hatályba. A TRT módosítása egyébként úgy történik, hogy az önkormányzat évente felülvizsgálja a lakosság, a vállalkozások és civil szervezetek kezdeményezéseit. A Főépítészi Osztály gyűjti és rendszerezi ezeket, majd a Városrendezési, Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság megtárgyalja a tételeket, és javaslatot tesz a közgyűlésnek. A közgyűlési döntés után indul meg a tervezés, amelyet a jogszabályban előírt véleményezési eljárás követ, végül a módosított TRT-t a közgyűlés is elfogadja.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Emléktáblát állíthatnak Révész Istvánnak

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Emléktáblát állíthatnak Révész Istvánnak

2012. november 30. 09:29

Hozzájárult a közgyűlés a VERBAU Kft. azon kéréséhez, hogy a cég emléktáblát állíttasson Révész István egykori kecskeméti katolikus plébános, prépost, majd pápai prelátus és tábori püspök emlékére. A tábla a Római Katolikus Főplébánia épületének főtér felőli homlokzatát díszíti majd. A tábla elhelyezésének, gondozásának költségeit a társaság vállalja.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Pályázat a direktori posztra

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Pályázat a direktori posztra

2012. november 30. 09:21

Jövő júliusban lejár Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójának megbízása. A feladat ellátására a város pályázati felhívást tesz közzé. A beérkező pályázatok elbírálására a közgyűlés szakmai bizottságot hoz létre, amelynek az önkormányzat részéről tagjai lesznek Leviczky Cirill és dr. Szeberényi Gyula Tamás önkormányzati képviselők. A testület Mák Kornél alpolgármestert bízta meg azzal, hogy a bizottság munkájában való közreműködésre kérje fel a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a színház közalkalmazotti tanácsának egy és a reprezentatív szakszervezet egy képviselőjét.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Mellszobor Kada Eleknek

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Mellszobor Kada Eleknek

2012. november 30. 09:20

Kada Elek mellszobrának felállítására nyújt be pályázatot az önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumához. A tervek szerint a mellszobrot Pálfy Gusztáv, Kecskemét neves szobrászművésze készítené. Az alkotás összesen mintegy 5,5 millió forintba kerül, amelynek 70 százalékát lehet pályázati forrásból elnyerni. Kada Elek mellszobra a Városháza főhomlokzata előtt szimmetrikusan elhelyezkedő díszkertek egyikében kapna helyet, a másik díszkertben pedig Lestár Péter meglévő mellszobrát helyeznék el.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Alapítványok támogatása

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Alapítványok támogatása

2012. november 30. 09:17

Alapítványok támogatásáról határozott a közgyűlés. Ennek értelmében a Városi Támogatási Program keretében a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány 150 ezer forint támogatást kaphat. A grémium jóváhagyta a Széchenyiváros – Máriahegy – Miklovics telep Városrészi Önkormányzat azon határozatát, hogy a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány részönkormányzati keretéből 78 ezer forint támogatást kaphasson. A képviselő-testület szintén jóváhagyta a Hetényegyháza Városrészi Önkormányzat javaslatát, hogy a Szabadságharc 1848-49. Alapítvány 400 ezer forintos támogatásban részesüljön. A Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány 600 ezer forint támogatást kap a Hunyadiváros – Kőrösihegy – Szolnokihegy és Szent István-város Városrészi Önkormányzata előirányzatának terhére azzal a céllal, hogy térfigyelő kamerát helyezzen ki a Szent István körút, Géza fejedelem körút és a Békéscsabai út találkozásánál lévő körforgalmi csomópontban.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Megújítanák a „Kápolnák útja” egy részét

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Megújítanák a „Kápolnák útja” egy részét

2012. november 30. 09:17

A „Kápolnák útja” túraútvonal Arborétumtól a Ménteleki Parkerdőig terjedő 15,7 kilométeres szakaszának felújítására pályázik Kecskemét önkormányzata. A mintegy bruttó 3,8 millió forintos tervezett költségű beruházás keretében információs és eligazító táblákat helyeznek ki, fakereszt létesül Korpusszal, pihenőhely alakul ki. Az önkormányzat a nettó költségre, azaz 3 millió forintra pályázhat. A „Kápolnák útja” egyébként összesen 36,8 kilométer hosszú, a Kápolna-réttől egészen a lajosmizsei Fehér-tóig tart, önkormányzati és állami tulajdonú földutakon halad.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Városrehabilitáció: ketten a konzorciumban

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Városrehabilitáció: ketten a konzorciumban

2012. november 30. 09:15

Csak a Magyar Máltai Szeretszolgálat Dél-Alföldi Régiójával konzorciumban valósítja meg az önkormányzat a „Mezei Város és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció” című projektet. A Türr István Képző és Kutató Intézet Főigazgatósága ugyanis elállt korábbi szándékától, nem kíván részt venni a projektben. Az intézet eredetileg a projektben mintegy kétmillió forintos önrészt vállalt, feladata pedig a „Képzési, átképzési programok hátrányos helyzetű emberek számára” című soft kiegészítő elem megvalósítása lett volna. Kecskemét önkormányzata az önrészt most átvállalta, így a város összesen mintegy 84,5 millió forintos saját erőt biztosít a pályázathoz. A képzési program megvalósítása a város közbeszerzési eljárást ír majd ki.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: EU Önerő Alapra pályázik a város

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: EU Önerő Alapra pályázik a város

2012. november 30. 09:14

Az EU Önerő Alapra nyújtott be pályázatot az önkormányzat a „Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja”, az „Értékek élménye – Gyűjtemények Háza” Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény fejlesztése, a „Kecskemét város stratégiai zajtérképének és zajcsökkentési intézkedési tervének elkészítése”, a „Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium energetikai fejlesztése”, valamint a „Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola infrastrukturális és szakmai fejlesztése” című projektek még el nem számolt önerejének biztosítása érdekében. A közgyűlés határozott arról is, hogy a „Kadafalvi Óvoda fejlesztése” és a „Mezei Város és Ürgés integrált szociális jellegű város-rehabilitáció” projektek esetében, azok támogatási szerződésének hatályba lépését követően szintén pályázatot nyújt be az EU Önerő Alaphoz.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Kecskemét fenntartásába kerülnek a múzeumok és a könyvtár

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Kecskemét fenntartásába kerülnek a múzeumok és a könyvtár

2012. november 30. 09:12

A muzeális intézmények és a könyvtár átvételével kapcsolatos feladatokat tárgyalta Kecskemét képviselő-testülete, amelyek 2013. január 1-től az önkormányzat fenntartásába kerülnek. Ezzel a Katona József Könyvtár és hét fiókkönyvtára, valamint a múzeumi szervezet – immár Kecskeméti Katona József Múzeum - és annak tagintézményei (Cifrapalota Kiállítóhely, Magyar Naiv Művészek Kiállítóhelye, Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Gyűjtemény, Iskolatörténeti Kiállítás, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely) kerülnek a városhoz. Ezzel együtt a könyvtár esetében 95, a múzeum esetében 42 státusz átvétele történik meg. Jogszabályi előírás, hogy a múzeum önállóan működő és gazdálkodó szerv kell legyen, amelynek létrehozásához további egyeztetések szükségesek.

Részletek
Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Helyi rendelet a kéményseprésről

Kecskemét novemberi közgyűlésének döntései: Helyi rendelet a kéményseprésről

2012. november 30. 09:09

A jogszabályok változása következtében 2013. január 1-től a kéményseprő-ipari közszolgáltatás biztosítása az egész megyére kiterjedően a megyeszékhely megyei jogú város kötelező feladata lesz. Ez alól kivételt csak azok a települések jelentenek, amelyek jelenleg saját vállalásuk alapján látják el ezt a kötelezettséget. Bács-Kiskun megyében tehát a feladat Kecskemétre hárul, ami azt is jelenti, hogy a közszolgáltatás elvégzésére kötött szerződések esetében a megyei önkormányzatot jogutódként váltja a megyeszékhely önkormányzata.

Részletek