Július 29. hétfő, Flóra, Márta
A Kormány a jogállam oldalán áll

A Kormány a jogállam oldalán áll

2012. augusztus 24. 13:40

A Kormány határozott álláspontja szerint a jogállamiság olyan érték, amely keretet ad, és mint viszonyítási pont zsinórmértékként szolgál mindennapjaink során. A plurális demokrácia olyan érték, amelyet minden áron meg kell védeni, és amelyet a Kormány meg is fog védeni minden olyan eszmével, vagy cselekedettel szemben, amely a kirekesztésre és a gyűlöletre épül.

Részletek
A város segítségével új helyre költözött a Vöröskereszt kecskeméti szervezete

A város segítségével új helyre költözött a Vöröskereszt kecskeméti szervezete

2012. augusztus 24. 13:36

A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete és Kecskemét Városi Szervezete a Katona József téri irodáiból 2012. július közepén költözött át a Rávágy tér 5. szám alá. Korábbi székhelyük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonában volt. A megyei közgyűlés elnöke és a megyei vezetőség elnöke megállapodott abban, hogy a bérleti díjból a Vöröskereszt megyei szervezete minden évben megszervezi a mozgáskorlátozott és egyéb fogyatékossággal élő gyermekek táborát. Januárban állami tulajdonba került az épület így a továbbiakban nem volt mód az előbb említett nemes cél támogatására. Az éves bérleti díj meghaladta a szervezet költségvetésének lehetőségeit, ezért Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűléséhez fordultak elhelyezésük rendezése ügyében. A közgyűlés a Rávágy tér 5. szám alatti, önkormányzati tulajdonú ingatlant ajánlotta fel térítésmentesen öt évre. A volt gyógyszertár helyiségeit azonban át kellett alakítani, hogy az a funkciójának megfeleljen. Az átalakítás befejeződött, így a megyei és a városi szervezet itt végzi tevékenységét a továbbiakban.

Részletek
A Gong Rádió kívánságműsora beköltözött házunkba

A Gong Rádió kívánságműsora beköltözött házunkba

2012. augusztus 24. 12:56 | Adományok Wojtyla Ház

A Gong Rádió ügyvezető igazgatója, Tőzsér Judit, családja és munkatársai rendszeres vendégek a Wojtyla Házban- a szó szoros- és tágabb értelmében is: családtagok. Augusztus 24-én délben is ellátogattak hozzánk. Ezúttal sem érkeztek üres kézzel. A Tanyacsárdában készült finom csirkepörköltet hagyományunkhoz híven a Gong Rádió stábja osztotta ki a Wojtyla családnak. Egy kis meglepetéssel is készültek házunk szegényeinek. A déli kívánságműsort élőben innen a központból sugározták. Aki szeretett volna üzenni szeretteinek, vagy csak egy jó számot szeretett volna hallgatni, az most megtehette. Még a Wojtyla Ház alapító-igazgatójának is küldtek egy pörgős számot. Ezúton is köszönjük Testvérünk, barátaink támogatását, segítségét.

Részletek
A nap szentje: SZENT BERTALAN APOSTOL

A nap szentje: SZENT BERTALAN APOSTOL

2012. augusztus 24. 08:19 | Wojtyla Ház

Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45-- 50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan -- ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája -- a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).

Részletek
Napi Evangélium: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. "

Napi Evangélium: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. \"

2012. augusztus 24. 08:17 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,45-51

Részletek
Badacsonyi vendégek a Wojtylában - Szeremley  Huba a pannon  bölcseletet hozta nekünk

Badacsonyi vendégek a Wojtylában - Szeremley Huba a pannon bölcseletet hozta nekünk

2012. augusztus 23. 15:40 | Adományok Wojtyla Ház

Immár a hetedik alkalommal jöttek - a Wojtyla Ház koordinálásával - badacsonyi-tapolcai sakkozók Kecskemétre, hogy megmérkőzzenek a SUGÁR GYÖRGY PARK sakkmestereivel. A verseny előtt azonban - a hagyományok szerint - vendégül hívta/várta/látta a messziről jött sportolókat (élükön Szeremley Huba a badacsonyi borkultúra megmentője). A baráti összejövetelen fölidézték Sugár György versenyalapító emlékét is....és a versenysorozat históriája is gyakran előkerült.

Részletek
Bozsó Gyűjtemény: „Házon kívül vagyunk”

Bozsó Gyűjtemény: „Házon kívül vagyunk”

2012. augusztus 23. 14:06

Az ütemtervnek megfelelően haladnak a felújítási, bővítési munkálatok Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény épületében. A jelentős uniós támogatással megvalósuló fejlesztés ideje alatt a Gyűjtemény a „Házon kívül vagyunk” rendezvénysorozat keretében mutatkozik be, amely itthon és külföldön egyaránt igen népszerű.

Részletek
Bemutatják az új kunbaracsi harangot az ősi romtemplomnál

Bemutatják az új kunbaracsi harangot az ősi romtemplomnál

2012. augusztus 23. 14:00 | Wojtyla Ház

Kunbaracs község az ősi templomromnál mutatja be 2012. augusztus 26-án, vasárnap 11:30-kor az új harangot, melyet 1970-es években a csaradai iskolánál leszereltek. Ennek mintájára Gombos Miklós harangöntő mester műhelyében elkészült az új harang a helyi alapítványok, a falubeliek és a Porta Egyesület jelentős anyagi támogatásával, összefogásával. Végleges helye a kunbaracsi harangtoronyban lesz. Az ünnepélyes felszentelést dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseke végzi októberben. Bővebb információ: 6043 Kunbaracs, Kossuth u. 1/a, telefon: 20/9563-473

Részletek