Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Projektzáró rendezvényt tartott a levéltár

Projektzáró rendezvényt tartott a levéltár

2012. június 29. 08:18

Egy 13 milliós projekt záró rendezvényét tartotta a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár kedden délután a Katona István Házba. A projekt ünnepélyes záró rendezvényén a megjelenteket a pályázó főegyházmegye képviseletében dr. Bábel Balázs érsek is köszöntötte. A „Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő, a nevelési oktatási intézmények pedagógiai programjához illeszkedő kompetenciafejlesztő múltidéző programsorozatok tervezése és megvalósítása széleskörű partneri együttműködés keretében” elnevezésű TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0185 kódszámú, az Új Széchényi Terv keretében nyert projektet Lakatos Andor, projektmenedzser, a levéltár vezetője mutatta be. A levéltár fenntartója, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egy több mint 13 milliós, a levéltár gyűjteményére épülő, múltidéző programsorozatot valósított meg több száz kalocsai és környékbeli iskolás részvételével. Ennek keretében a 2011-12-es iskolai tanévben öt partnerintézmény – a kalocsai Dózsa György középiskola, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, a Nebuló Speciális Általános Iskola és a Szent István Gimnázium is illetve a kiskunmajsai Szent Gellért Általános Iskola és a bajai Szent László ÁMK – vett részt a programsorozatban. A projekt keretében több mint 750 diák vett részt képesség- és kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, melyek között havi szakkör (családkutatás) és gyűjteményi témanapok is szerepeltek. Ez utóbbiakon az írás történetével, de a kódexek és a digitális könyvtárak világával illetve az ötvös műremekekkel is megismerkedhettek a gyerekek.

Részletek
PÉTER-PÁL ÜNNEPE: teljes lett a II. János Pál pápa szobor-beruházás

PÉTER-PÁL ÜNNEPE: teljes lett a II. János Pál pápa szobor-beruházás

2012. június 28. 15:01 | Adományok Wojtyla Ház

Önkéntesek összefogásának köszönhetően Péter-Pál ünnepére - a Wojtyla Ház búcsúnapja - befejeződött a Boldog János Pál szobrunk beruházása; kiteljesült a szoborkert, egy nagyon szép bejáró kialakításával. Köszönhető ez egy önkéntes közösség támogatásának és - kiemelten is - Gáspár Zsolt mérnöknek, pártolónknak. Fiatal műszakiak szívesen vállalták, hogy a pápa portré épített környezetét nemes anyagokkal kiteljesítik. Ez most sikerült. Köszönjük és gratulálunk a fölajánlóknak.

Részletek
PÉTER-PÁL - az apostoli küldetés ünnepe előtt - ima és agape

PÉTER-PÁL - az apostoli küldetés ünnepe előtt - ima és agape

2012. június 28. 13:06 | Adományok Wojtyla Ház

Csütörtökön délben a Wojtyla-Ház hitsorsosai megemlékeztek az apostoli hívatás főünnepérnek, Péter Pálnak a vigiliájáról. Minden ebédet, minden jótéteményt az Úrtól kapott jótéteményként fogyasztunk el, fogadunk. Ilyen hálás, alázatos szellemben köszöntük meg a több évtizedes csodás égi pártolást, segítséget, amely képes ezt a házat működtetni, fönntartani.

Részletek
Keresztszentelés Géderlakon

Keresztszentelés Géderlakon

2012. június 28. 10:30 | Dr. Bábel Balázs

Nemrég a vihar ledöntötte a géderlaki templom keresztjét. Jótékony hívek, adományozók áldozatvállalásával hamarosan helyre hozhatták a károkat, a kereszt is megújult. A rekonstrukciót - hálaadó szentmise keretében - dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek úr áldotta meg. Isten titkos jeleit értelmező homiliáját szeretettel ajánljuk a Charitas Rádió hallgatóinak.

Részletek
Szabó István adománya: meleg gyapjú takarók a szegényeinknek

Szabó István adománya: meleg gyapjú takarók a szegényeinknek

2012. június 28. 09:19 | Adományok Wojtyla Ház

Mindig jól esik, ha valaki gondol ránk/velünk. Szabó Istvánnak és kedves feleségének jutott eszébe, hogy felkeresi intézményünket és elhozza a pluszból maradt meleg gyapjú takarókat Karol Wojtyla gyermekeinek. Örömmel fogadtuk a nemes adományt. Az értékes ajándék jó helyre került, ahol örömmel fogadják és a lelkük is melegszik majd a jó cselekedet által, ha zimankós időkben betakaróznak vele.

Részletek
ADVENTISTA SZERDA: nem csak kenyérrel él az ember, de Isten igéjével is

ADVENTISTA SZERDA: nem csak kenyérrel él az ember, de Isten igéjével is

2012. június 27. 13:28 | Adományok Wojtyla Ház

Az Adventista Gyülekezet kecskeméti csoportja házunk rendszeres, építő támogatói közé tartozik. Nem zavarja őket, hogy az intézményünk alapvetően katolikus eszmeiség, vallási hagyomány szerint munkálkodik. Jól tudják: a teremtés Ura, az igazi elszámoláskor milyen elvek alapján dönt sorsunkról, életünkről. Zenés, imádságos evangelizáció után a konyhán segítenek az agape előkészítésénél és finom étel - ez esetben gulyásleves és palacsinta - fölszolgálásánál. Tudjuk, hogy a nem a mi köszönetünkért és dicséretünkért teszik mindezt, hanem Isten elkötelezett szeretete motiválja a maroknyi közösséget. De szeretnénk mi is megköszönni kitartó hűségüket, áldozatukat, szerető gondoskodásukat.

Részletek
Keresztelő Szent Jánosra emlékezett szülőfalujában, Gyónon, Kalocsa/Kecskemét érseke

Keresztelő Szent Jánosra emlékezett szülőfalujában, Gyónon, Kalocsa/Kecskemét érseke

2012. június 27. 10:01 | Dr. Bábel Balázs

Gyóni Géza szülőfalujában, - ahol dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek is született - vasárnap tartották Keresztelő Szent Jánosról elnevezett katolikus templom búcsúját. (Furcsa módon Áchim-Gyóni Géza, az a költő, aki az első világháború poklából írta meg leghíresebb versét, a Csak egy éjszakára címűt; 1917. június 25-én (!)halt meg Krasznojarszkban, orosz fogságban, miután Przemys elesett.) A kalocsai főpásztor egyébként hűséges fia a hazai gyülekezetnek. Mondhatnánk úgyis, hogy máig Ő a falu igazi lelkipásztora. Gyakran hazajár szüleihez és segíti az egyházközséget jó szóval, szervezéssel a hit erősítésével. Hallgassák meg a hazatért „fiú” ünnepi homiliáját.

Részletek
SZOMBATON VOLT A KÖNYV PREMIER - SZERDÁRA ÉRKEZETT MEG A TÖBB EZER ELADÁSRA SZÁNT KÖTET

SZOMBATON VOLT A KÖNYV PREMIER - SZERDÁRA ÉRKEZETT MEG A TÖBB EZER ELADÁSRA SZÁNT KÖTET

2012. június 27. 08:26 | Adományok Wojtyla Ház

Amint arról már hírt adtunk, 2012 június 23.-án - a Múzeumok Éjszakája fesztivál keretében - rendeztük meg dr. Bábel Balázs érsek úr. legújabb könyvének, a várva-várt interjúkötetnek a bemutatóját. Nagy siker volt, sokan vásároltak már az első pillanattól na szép és tartalmas műből, melynek címe - az érsek úr jelmondatára is utalva - SZOLGÁLAT ISTEN ORSZÁGÁÉRT. Szerdára küldte meg a dabasi Reálszisztéma Nyomda az ötezer példány kész rendelést. Nagyon köszönjük a szállító társaságnak, a HÍRÖS FUTÁR kollektívájának hogy önkéntes munkában, fölajánlásként vállalkoztak a logisztikai feladatra. Most aztán indulnak a csomagok a bizományosok, a plébániák és az egyéni és intézményi megrendelők felé.

Részletek