Március 5-én, hétfőn ebéd után a Wojtyla Barátság Központban ruha és cipő osztása volt, melyet önkénteseink segítségével adtunk át gondozottjainknak. Már megszámolni sem tudjuk mennyi ruhaosztási akciót szerveztünk az elmúlt években. Ezúttal is volt gyerekekre, és felnőttekre való holmik a felajánlott csomagokban. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást, továbbra is szívesen várja központunk a segítségüket.
Részletek2012. március 5., Szentkirály, Budapest – Tavaly a hazai kiskereskedelmi ásványvízpiac az összesített forgalmak alapján mennyiségben 0,5%-ot, értékben pedig 4,7%-ot növekedett az előző évhez képest. A márkatermékeket gyártó vállalatok között értékben – az ACNielsen kumulált vízpiaci adatai alapján* – tartja piacvezető pozícióját a Szentkirályi Ásványvíz Kft. A társaság 2011-ben 6,05 milliárd forint árbevételt, és ezzel 13%-os növekedést ért el a bázis időszakhoz képest, 2012-re pedig 14%-os növekedést tervez. A HoReCa területén több sikert is elkönyvelhet a Szentkirályi: saját kereskedelmi csapatának köszönhetően az aktív, képviselői által látogatott és vásárló boltszáma 117%-kal növekedett. A gasztroüveges termékek esetében az áremelés ellenére 19%-os volumen-növekedést realizált literben, árbevételben pedig 46%-kal többet teljesített. A gazdasági sikerek mellett újabb díjjal gazdagodott a márka: a 2012. évi SIAL d’Or nemzetközi verseny magyarországi fordulóján a Szentkirályi ásványvíz 1 literes kiszerelése lett az alkoholmentes kategória győztese. A hazai márkák összefogása érdekében a társaság idén együttműködéseket kezdeményez magyar cégekkel. A Szentkirályi elsőként az MVM Partner ZRt.-vel fogott össze, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a megújuló energiák fontosságára.
RészletekBugac-Alsómonostor maroknyi hívő népe szeretettel várta és fogadta excellenciás megyés főpásztorát, aki nyitott szívvel érkezett a szórvány településre, hogy a híveket meggyőzze a Színeváltozás ünnepén: térjetek meg, közel van az Üdvözítőnk! Egyben mementót mondott Maár Zoltán, a nemrég, 91 éves korában elhunyt szaléziánus atya emlékére. Zoltán atya évtizedekig volt plébánosa a településnek. Mi is hallgassuk a főpapi gondolatokat töredelmes lélekkel, böjti szellemben, emlékezéssel ....
RészletekNemcsak gazdasági, de kulturális- és lelki központként is meghatározó a Felső-Bácska legnagyobb városa, Jánoshalma. Az egykori Jankovác szép templomában, ezen a mostani, tavaszt ígérő, böjti vasárnapon Kalocsa érseke misézett. Most volt a templom civil képviselő-testületének eskütétele. Szeretettel adjuk közre a metropolita gondolatait.
RészletekTartani kell a lelket az emberekben, építeni a hitet, menteni a menthetőt! Ezzel az ízig-vérig pásztori szándékkal jár haza mostanában dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek. Gyónon kapta a hitet, most ő az, aki igaz gyermekként, segít a válságokkal küszködő híveknek. Hallgassák meg, miről beszélt a testvéreinek a hűséges fiú?
RészletekÉvek óta működik a kecskeméti Wojtyla Házban az a tudományos ismeretterjesztő sorozat - számtalan kitűnő előadó szolgált már katedráján előadóként – amelynek a fő motívuma szolidaritás: ez a Szegények Akadémiája. A szombati - tanácsadással egybekötött - előadásnak és ankétnak dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője volt a vendége. A Wojtyla Család megismerkedett az NFH tevékenységével, célkitűzéseivel és szervezetével. Az általános ismertető után következett a hallgatói panasz-fórum. Szomorú, hogy sok szegény embert már a kinézete miatt is tolvajnak, bűnözőnek néznek egyes helyeken. Akadtak szegényeink közül, akik például szólni mertek az eladóknak, hogy lejárt a frissnek hitt joghurt szavatossági ideje. A tisztelt eladó azonban, ahelyett, hogy megköszönte volna a segítséget, átkutatta a sértett táskáját (a biztonságiak azt mondták: felmerült a lopás gyanúja). Ez volt a válasz, a revans! Még a boltból is kitiltották a vásárlót. Mások egy drága cipővel jártak pórul. Mindig ugyanaz volt a baja egy-egy hét használat után is. A bolt már sokadszorra javította, ahelyett hogy kicserélte volna a hibás árut. Igen sok elgondolkodtató méltánytalanságról hallottunk. Az előadás alatt sorra jöttek és jöttek a panaszok. Sajnos mindenki problémáját ezen a napon nem lehetett orvosolni. Az igen kedves, szimpatikus és persze fölkészült előadónk azonban felajánlotta, hogy hamarosan újra eljön közösségünkbe. Megpróbál segíteni, tanácsokat adni, hogy el tudjuk/ják kerülni az említetthez hasonló megalázó helyzeteket.
RészletekA Wojtyla Ház munkatársai továbbra is szervezik a segélyezést. A március 2-i ruhaosztás is nagyon eredményes volt, mert azonnal elkapkodták a jó ruhadarabokat. A kapott csomagokban jócskán akadtak gyerekekre és felnőttekre való holmik, meleg takarók, párnák. Cipők, kabátkák, pulóverek, zoknik, nadrágok, még festmények is mind gazdára találtak. A felajánlásokat ezúton is köszönjük, és várjuk a további adományokat.
RészletekBurgonyatisztítás volt a főfeladat pénteken a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központban. Önkéntes segítőink már kora délelőtt elkezdték a ládányi zöldség hámozását, hogy a hétvégi rakott krumpli is időben elkészülhessen. Közben jót beszélgettek, megismerkedhettek az új segítőkkel, majd együtt megreggelizett a Wojtyla Család. A csapatépítés igen fontos egy közösség életében. Pontosan erre törekedik a központ vezetősége is egy-egy program megszervezésekor. Hisz minél többek vagyunk együtt, annál sikeresebbek vagyunk együtt, és annál jobban érezzük magunkat. Képeink a foglalkozáson készültek, melyeket sok szeretettel ajánlunk.
Részletek