
Megkezdődtek a belterületbe vonások
Most már Kecskemét belterületébe tartoznak az ún. Halasi úti hobbik és az Auchan Bevásárló központ mögötti gazdasági területen fekvő Alsócsalános 32 is.
RészletekMost már Kecskemét belterületébe tartoznak az ún. Halasi úti hobbik és az Auchan Bevásárló központ mögötti gazdasági területen fekvő Alsócsalános 32 is.
RészletekA parkolóhelyekkel – vagyis azok hiányával – már régóta küzd a város. Az eddig érvényben lévő rendelet az alábbiakban változik, és egészül ki:
RészletekMegkezdte közel egy órával ezelőtt a Kecskeméti Közgyűlés a munkáját. Dr. Zombor Gábor Polgármester Úr köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, és külön köszöntötte az online olvasókat is, és mosolyogva tette hozzá, hogy örül, hogy már az interneten is nyomon lehet követni a munkájukat. A napirend előtti felszólalások között Leviczky Cirillé nagy felháborodást váltott ki a Díszteremben. A képviselő úr meglehetősen erőteljesen fogalmazott, mikor bírálta a kormány munkáját, és „javasolta” hogy oszlassák fel magukat, hiszen erkölcsileg is megbuktak. Javasolta továbbá, hogy mindenki, tiltakozása jeléül tűzzön kék szalagot a kabátjára, és javasolt még néhány hajmeresztő helyet, ahova az ominózus kelléket fel lehet tenni. Az ellenzék részéről dühödt bekiabálások érkeztek válaszul, ahol a „kommunista” kifejezés is elhangzott. A felforrósodott hangulatban Dr. Zombor Gábor csitította a kedélyeket, hiszen úgy tűnik rá mindkét fél hallgat. Reméljük a folytatásban nem kerül sor rögtönzött boxmérkőzésre. Ha mégis, a nap végén a videó összefoglalóban megnézhetik a mérkőzés kimenetelét.
RészletekAki még nem tudná, a Torkos Csütörtök azt jelenti, hogy az akcióban részt vevő éttermekben egész nap féláron lehet csemegézni a finomabbnál finomabb falatokból. Az 50%-os kedvezmény az itallapra is vonatkozik szerencsére, ez a bátortalanabbaknak egy kis segítségként is funkcionál, hogy kipróbáljanak új ízeket, zamatokat. Az országban összesen 1290, Kecskeméten pedig 12 vendéglő csatlakozott az akcióhoz, kattintás után a lista, válasszanak kedvükre:
RészletekA kecskeméti Máriahegyet kettészelő néhány kilométeres út a Nyíri utat és a Tesco körforgalmat köti össze. Néhány éve az előző polgármester aszfaltoztatta le, és a lakók kérésére több fekvőrendőrt helyeztek ki, hogy a túl gyorsan hajtó autósokat lassabb haladásra kényszerítsék. Az út, ez alatt az elmúlt néhány év alatt kritikán aluli állapotba került, a széleken letöredezett, kátyúk keletkeztek rajta. Az amúgy elég keskenyre szabott úton az autósok nem férnek el egymás mellett, de ha lehúzódnak, akkor a kerekek hatalmas gödrökben tűnnek el. De a legnagyobb probléma, hogy a fekvőrendőrökön megkopott a festés, így teljesen beleolvad az aszfaltba. Tehát a gyanútlan autós, aki egyébként a külterületi utaknak megfelelő sebességgel hajtana, nem veszi észre az akadályt, és 40-50km/h sebességgel ráhajt. Az eredményt el lehet képzelni... még rosszabb, ha délután nappal szemben hajtunk, akkor az utat is nehéz látni, nemhogy az aszfalt színűre kopott fekvőrendőrt. Sok helyen okoznak gondot a megkopott útburkolati jelek, de ott a legveszélyesebbek, ahol tábla sem jelzi az akadályt.
RészletekKecskeméti Auchan Áruház Igazgatója felajánlott ajándékba adott nagy értékű új farmer nadrágokat az arra rászoruló személyeknek. A nadrágok átadására a Szent Anna Porta KHT. szervezésében a mai napon került sor a Kecskemét Barátok Temploma udvari részéről nyíló Porta Egyesület dísztermében.Gazdára talált egy jó állapotban lévőszámítógép monitor is. Tekintsék meg meg a helyszínem készült fénykép felvételeinket.
RészletekA képen látható gépkocsinak lehet, hogy van behajtási engedélye a Lordok ház udvari részre, de a járdán biztos, hogy szabálytalanul áll, nem utolsó sorban pedig a díszburkolatot is erősen rongálja,így az nagyon balesetveszélyes helyzetet teremt.
RészletekNem először találkoztam ezzel a jelenséggel a Hoffmann János utcán. Úgy tűnik egy-egy átmulatott éjszaka után az a hajnali erőpróba, hogy a járdába betonozott védőbólyákat megpróbálják kiszaggatni egyesek. Ez sajnos nagyrészt sikerül is, ahogy a képeken is látható.
RészletekIdén is véget ért a farsangi időszak, s ezzel együtt a télűző mulatságok ideje is. A mai nappal, Hamvazószerdával kezdetét veszi a 40 napos böjt, amivel testileg-lelkileg felkészülhetünk Húsvét ünnepére.
RészletekA Kiskunsági Nemzeti Park volt igazgatójával a Charitas Rádió riportere, Farkas P. József beszélgetett a kecskeméti szmoghelyzetről, az egyház és az önkormányzat együttműködéséről, a jövőbeni támogatásokról.
Részletek