December 22. vasárnap, Zéno
SZEGÉNYEK AKADÉMIÁJA: ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK A WOJTYLA HÁZBAN-VIDEÓVAL

SZEGÉNYEK AKADÉMIÁJA: ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK A WOJTYLA HÁZBAN-VIDEÓVAL

2012. március 3. 12:44 | Szegények Akadémiája

Évek óta működik a kecskeméti Wojtyla Házban az a tudományos ismeretterjesztő sorozat - számtalan kitűnő előadó szolgált már katedráján előadóként – amelynek a fő motívuma szolidaritás: ez a Szegények Akadémiája. A szombati - tanácsadással egybekötött - előadásnak és ankétnak dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője volt a vendége. A Wojtyla Család megismerkedett az NFH tevékenységével, célkitűzéseivel és szervezetével. Az általános ismertető után következett a hallgatói panasz-fórum. Szomorú, hogy sok szegény embert már a kinézete miatt is tolvajnak, bűnözőnek néznek egyes helyeken. Akadtak szegényeink közül, akik például szólni mertek az eladóknak, hogy lejárt a frissnek hitt joghurt szavatossági ideje. A tisztelt eladó azonban, ahelyett, hogy megköszönte volna a segítséget, átkutatta a sértett táskáját (a biztonságiak azt mondták: felmerült a lopás gyanúja). Ez volt a válasz, a revans! Még a boltból is kitiltották a vásárlót. Mások egy drága cipővel jártak pórul. Mindig ugyanaz volt a baja egy-egy hét használat után is. A bolt már sokadszorra javította, ahelyett hogy kicserélte volna a hibás árut. Igen sok elgondolkodtató méltánytalanságról hallottunk. Az előadás alatt sorra jöttek és jöttek a panaszok. Sajnos mindenki problémáját ezen a napon nem lehetett orvosolni. Az igen kedves, szimpatikus és persze fölkészült előadónk azonban felajánlotta, hogy hamarosan újra eljön közösségünkbe. Megpróbál segíteni, tanácsokat adni, hogy el tudjuk/ják kerülni az említetthez hasonló megalázó helyzeteket.

Részletek
Bibliaóra Kalocsán: a II. Vatikáni Zsinat és az Egyház XX. századi újjászületése

Bibliaóra Kalocsán: a II. Vatikáni Zsinat és az Egyház XX. századi újjászületése

2012. március 1. 20:26 | Dr. Bábel Balázs

A Szentlélek eleven és hatékony munkálkodása volt tapasztalható a fél évszázaddal ezelőtt megnyíló második vatikánum apostoli munkájában. Nagyon nehezen indult, sok nehézség terhelte a működését, a Pontifex Maximus, aki meghirdette és vezette - Boldog XXIII. János pápa - nem érhette meg a záró-hálaadást. Mindezek ellenére bizonyíthatóan az Isten földi műve lett, amely képes volt megreformálni, megújítani a katolikus világegyházat. Dr. Bábel Balázs érsek, csütörtöki expozéja a liturgikus megújulás lényegi elemeit, dogmatikai vonatkozásait elemezte a nagyszámú érdeklődő hallgatóság előtt. Hallgassák meg a metropolita gondolatait....

Részletek
Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke II. János Pál pápa szobrot ajándékoz  Kecskemétnek

Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke II. János Pál pápa szobrot ajándékoz Kecskemétnek

2012. március 1. 14:36 | Adományok Wojtyla Ház

Lezsák Sándor tett látogatást március 1-jén, csütörtökön, a Karol Wojtyla Barátság Központban. Az Országgyűlés alelnöke dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere társaságában itt jelentette be a sajtó képviselőinek, hogy a népkonyha melletti parkban állítják fel a Lakiteleki Népfőiskola és Lezsák Sándor személyes felajánlásaként Kecskemétre kerülő, Karol Wojtylát ábrázoló bronz mellszobrot. Lantos Györgyi szobrászművész alkotását a tervek szerint május 18-án, II. János Pál pápa születésnapján szentelik fel. Farkas P. József, a barátságközpont alapítója röviden ismertette a vendégekkel a ház történetének legfontosabb állomásait az épület megújulásától a környezet szépítésén át a közösség épüléséig. – Ahogy nő a szükség, úgy gyarapszik a segítők és önkéntesek száma – fogalmazott az alapító, hozzátéve: nap mint nap megtapasztalják a névadó „mentorálását”. Farkas P. József elmondta azt is, hogy Lezsák Sándor régi, rendszeres támogatója a háznak, ugyanis egyszerre elkötelezett a szegények sorsának felkarolása és II. János Pál pápa emlékének ápolása mellett. Az Országgyűlés alelnöke a pápához fűződő személyes élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel. Elmondta, hogy miután II. János Pál tudomására jutott, hogy a lakiteleki Szent István kápolna az első templom a volt szocialista országok területén, ami nem egyházi, hanem világi akaratból épült, fogadta őt. Lezsák Sándor meghatározó élményként beszélt a találkozásról azzal az emberrel, akinek „Ne féljetek!” biztató üzenetét az 1970-es évek végén maga is a Szabad Európa Rádió előtt ülve hallgatta. II. János Pál pápa halálát követően avatták fel az első mellszobrot – Lantos Györgyi munkáját – a Lakiteleki Népfőiskola Keresztény Panteonjában. Ezt követte tavaly októberben a Pálmonostorán elhelyezett alkotás, most pedig Kecskeméten folytatódik a Lezsák Sándor által kezdeményezett nemes hagyomány. A város nevében Zombor Gábor mondott köszönetet a felajánlásért, és ígéretet tett arra, hogy a szobor elhelyezéséről méltó módon gondoskodik Kecskemét. A polgármester hangsúlyozta: a Karol Wojtyla Barátság Központ szomszédságában jó helyre kerül az alkotás, hiszen ez a ház nem csak népkonyha, de szellemi, lelki központ is, méltó ápolója II. János Pál pápa örökségének. A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Sulyok Miklós, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a krakkói ügyvédi kamara tiszteletbeli tagja, aki beszámolt arról, hogy hazai vendéglátóikkal együtt az a lengyel delegáció is képviselteti magát a szoboravató ünnepségen, amely éppen akkor Kecskeméten ünnepli a kecskeméti és krakkói ügyvédi kamarák között immár fél évszázada virágzó kapcsolatot.

Részletek
Térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek...itt közeleg az Isten országa! Hirdette a megyés főpásztor az újteleki templomban

Térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek...itt közeleg az Isten országa! Hirdette a megyés főpásztor az újteleki templomban

2012. február 26. 21:53 | Dr. Bábel Balázs

A Szentkereszt Fölmagasztalása emlékére szentelt újteleki templomban szolgálta az Urat és a híveket dr. Bábel Balázs, a nagyböjt első vasárnapján. Már 1920-as adatok szólnak arról, hogy Keserűteleken az istentiszteleteket családoknál, majd az iskolában tartották. A lakosság 99 százaléka római katolikus volt (és ma is az). A templomépítés szükségessége már 1929-ben felvetődött. A vázlattervet 1929-ben Petrovácz Gyula budapesti építész készítette, azonban a templom valamilyen oknál fogva nem épült fel. A jelenlegi templom tervezését 1939-ben vállalta el Möller Károly műépítész. Krisztus Király vasárnapján, 1941. október 26-án Zichy Gyula érsek áldotta meg a nagyjából felépült templomot. Azóta persze teljesen be is fejeződött a munka, sőt a felújítások msem maradtak el. Hallgassák dr. Bábel Balázs érsek atya újteleki gondolatait.

Részletek
Négy egyház dícséri az Istent a balotaszállási imaházban - Dr. Bábel Balázs kistelepülési misszója

Négy egyház dícséri az Istent a balotaszállási imaházban - Dr. Bábel Balázs kistelepülési misszója

2012. február 26. 21:52 | Dr. Bábel Balázs

Itt van a húsvéti fölkészülés áldásos időszaka, a nagybőjt. A megyésfőpásztor a mai vasárnapon három mini-egyházközséget látogatott meg Kiskunhalas környékén. Balotaszálláson is járt, ahol nincs is önálló temploma a katolikusoknak, de a lélek él és a megtérésre buzdító erősítő szó ott is, a szorványban is nagyon kell. Az 1996-ban épült római katolikus templomot a történelmi egyházak közösen használják. Az ezredforduló tiszteletére felújított haranglábat a templomkertben állították fel. A község honfoglalást követő korból származó templomhelyeit, emlékoszloppal jelölték meg a millennium tiszteletére. Hallgassák meg a megyés püspök.érsek gondolatait....

Részletek
Érseki tanítás hitoktatóknak a kalocsai dispután

Érseki tanítás hitoktatóknak a kalocsai dispután

2012. február 25. 16:56 | Dr. Bábel Balázs

Fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére! - ez volt a fő témája a megyésfőpásztor, dr. Bábel Balázs érsek előadásának, melyet a mai, szombati hitoktatói továbbképzés hallgatóságának mondott. Ez a cim megegyezett az érsek úr 2012-es körlevelének címével, vagyis egy már megísmert tematika szóbelő kiegészítéseként ismerhették meg a résztvevők. Hallgassák nyitott szívvel....

Részletek
„Si nullus incipiat, nullus finiet” – interjú Tóth Tamás atyával a Pápai Gergely Egyetemen bemutatott könyvéről

„Si nullus incipiat, nullus finiet” – interjú Tóth Tamás atyával a Pápai Gergely Egyetemen bemutatott könyvéről

2012. február 22. 09:42 | Wojtyla Ház

E címmel jelent meg a Collectanea Vaticana Hungariae című sorozat 6. köteteként Tóth Tamás atya, a Pápai Magyar Intézet kecskeméti illetőségű rektorának munkája, amelyet február 20-án mutattak be a neves jezsuita intézményben. Az interjúban Tamás atya felvázolja a török hódoltság után a Kalocsa-bácsi érsekség egykori főpásztorai, Patachich Gábor és Patachich Ádám (1733-1784) egyházszervezői tevékenységét hangsúlyozva az érsekek ma is példát jelentő karizmáit. A Charitas Rádió most közre adja a Vatikáni Rádió adását. Fogadják nyitott szívvel.

Részletek