December 22. vasárnap, Zéno
Hazatért a fiú: dr. Bábel Balázs érsek vasárnapi pásztori szolgálata Gyónon, a  szülőfaluja templomában

Hazatért a fiú: dr. Bábel Balázs érsek vasárnapi pásztori szolgálata Gyónon, a szülőfaluja templomában

2012. február 19. 18:41 | Dr. Bábel Balázs

József vagyok, a Ti testvéretek….- nyugodtan kezdhette volna ezzel az ószövetségi idézettel a vasárnapi prédikációját dr. Bábel Balázs érsek. Hiszen Gyónon, a szülőfalu templomában misézett. Mostanában gyakrabban hazajár és lelkipásztori szolgálatot is vállal. Két korábbi plébánossal sem volt szerencséjük a jámbor híveknek. A főpásztor különös missziójával arra vállalkozott, hogy minden nehézség – botrány és kétség ellenére is – tartsa a lelket a testvéreiben. A vasárnap elhangzott beszéd fogadtatása megdöntötte azt a bibliai elvet, mely szerint: senki sem lehet próféta a saját hazájában…. Hallgassák a beszédet nyiotott szívvel….

Részletek
ÉRSEKI SZENTMISE A KÉTSZÁZ ÉVES, BELÜL IS FELÚJÍTOTT TISZAKÉCSKEI TEMPLOMBAN

ÉRSEKI SZENTMISE A KÉTSZÁZ ÉVES, BELÜL IS FELÚJÍTOTT TISZAKÉCSKEI TEMPLOMBAN

2012. február 19. 13:10 | Dr. Bábel Balázs

Az Isten Háza, a templom, legyen az otthonunk, lekünk-testünk gyógyulhat ott, ha az Istent teljes szívvel dicsérjük. - mondotta a megyés főpásztor, dr. Bábel Balázs érsek, a nagyon szépen, belülről is megújult tiszakécskei katolikus templom megáldásakor, az ünnepi szentmise homíliájában. A templombelső rekonstrukciója megközelítően tíz millió forintba került. A főpásztor tanítását hamarosan meghallgathatják a Charitas Rádió vasárnapi műsorában. (Farkas József képriportja)

Részletek
Februárban születésnap, Év embere díjátadó és farsangi ünnep a Wojtyla Házban-VIDEÓVAL

Februárban születésnap, Év embere díjátadó és farsangi ünnep a Wojtyla Házban-VIDEÓVAL

2012. február 17. 14:32 | Wojtyla Klub

A Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ családja február 17-én, pénteken ünnepelte február szülöttjeit egy jó farsangi bulival és az Év embere díjátadóval egybekötve. A meglepetés partin ezúttal is sok meglepetés volt, felsorolni is nehéz lenne. Az ünnepeltek röviden elmesélték életüket és elmondták mit is várnak a jövőtől. A találkozó most is jó hangulatban telt. Szólt a zene; gazdag asztalt terítettek. A farsang ünneplésével temérdek fánk is került az asztalra. Az összegyűlt adományokból most is hatalmas ajándék kosarak készültek, melyeket Móricz Ildikó, Kokics Gyula és Válik Mátyás kaptak. A süteményeket Kispatakiné Szénási Melinda, Forgó Béláné és Kasza Istvánné Szilvike a Wojtyla Ház önkéntes-segítői sütötték a szülinaposoknak. Még a Fornetti Kft. tulajdonosa Dr. Szabó József is besegített a fergeteges parti megrendezésében a több száz adag süteménnyel. Az Év embere díjat Döme Julianna kapta, aki az ajándékcsomag és az oklevél mellé egy 20.000 forint értékű vásárlási utalványt is kapott a Fincsi Csemege Fáklya utcai üzletébe. Csodálatos dalokat hallgathattunk meg szintetizátorról Galamb József előadásában. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Wojtyla család nevében is a támogatóknak a segítségért.

Részletek
ÉRSEKI BIBLIAKÖR - KALOCSA: A MÁSODIK VATIKÁNUM ÉS A LITURGIA

ÉRSEKI BIBLIAKÖR - KALOCSA: A MÁSODIK VATIKÁNUM ÉS A LITURGIA

2012. február 16. 23:30 | Adományok Dr. Bábel Balázs Wojtyla Ház

Milyen bibliai, teológiai tézisek alapján és milyen lelkipásztori tapasztalatok nyomán vállalkozott arra a II. Vatikáni Zsinat, hogy \'megreformálja\' a római rítust, a katolikus liturgiát? Hatalmas bátorság kellett mindehhez, de köztudomású, hogy a jó és bölcs elhatározásokat a Szentlélek sugallja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították: igenis, volt létjogosultsága a vatikáni atyák reményének, hitének. Döntéseik – a szertartásrend átalakítása is – kiállta az idők próbáját; és az erős kritikák sem tudták megbuktatni. A többi között erről is szólt dr. Bábel Balázs, érsek úr, a szokott csütörtök délutáni bibliaóráján; melyből a Charitas Rádió közönsége is meríthet erős tartalmakat. Fogadják nyitott szívvel….

Részletek
"Jobb adni, mint kapni" - adományokat gyűjtött a Teknősvár Magánóvoda gyerekei a Wojtyla Háznak

\"Jobb adni, mint kapni\" - adományokat gyűjtött a Teknősvár Magánóvoda gyerekei a Wojtyla Háznak

2012. február 15. 14:30 | Adományok Wojtyla Ház

A Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ Sorsközössége február 15.-én ismét átélhette: mit is jelent, az emberi szeretet és segítségnyújtás. Nem is akár kiktől: a Teknősvár Magánóvoda ember palántái szerveztek gyűjtést a Wojtyla Ház nehéz sorsú gyerekeinek és szüleiknek. Az összegyűjtött adomány-csomagban volt mindenféle: plüss állatkák, kisautók, ceruzák, ruha és száraz élelmiszerek is (liszt, cukor, savanyú uborka). A gyerekek ott jártunkkor így jellemezték jó tettüket: jobb adni, mint kapni. Ennél szebb és jobb szavakat mi felnőttek sem tudtunk volna megfogalmazni. Ezúton köszönjük a Wojtyla Sorsközösség tagjainak nevében is a Teknősvár Magánóvoda vezetőségének, gyerekeinek, és szüleiknek.

Részletek
Ünnep a Felső-Kiskunságban - főpásztori látogatás Kunadacson

Ünnep a Felső-Kiskunságban - főpásztori látogatás Kunadacson

2012. február 12. 18:26 | Dr. Bábel Balázs

Nagy várakozással készültek a kunadacsi hívek a vasárnapi szentmisére. Főpásztoruk, földijük a Felső-Kiskunság szülötte, dr. Bábel Balázs érsek érkezett a 60-as években épült templomocskába, hogy ünnepi szentmise keretében szóljon a lelkekhez. A Charitas Rádió szeretettel kínálja a főpásztor gondolatait. Fogadják nyitott szívvel.

Részletek

Hazatért a fiú: érsek plébánosi szerepben - gyóni főpapi szentmise

2012. február 12. 18:25 | Dr. Bábel Balázs

Sok nehézséggel kell megküzdeni mostanában a gyóni híveknek. Jönnek-mennek a papok, gond-gond hátán. Ilyenkor jól jön a fiúi segítség. Ezesetben Kalocsáról az érsekségről. Dr. Bábel Balázs érsek úr ismét haza tért, hogy segítsen egybetartani a közösséget. Szülőhelyén misézett. Szentbeszédét szeretettel kínáljuk a hallgatóinknak. Szolgáljon épülésükre.

Részletek
A házasság ünnepén áldotta meg a Főpásztor az új pasztorációs-központ munkatársait

A házasság ünnepén áldotta meg a Főpásztor az új pasztorációs-központ munkatársait

2012. február 12. 13:14 | Dr. Bábel Balázs

Az intézmény sose ölheti meg a lelket. A szabályokat és törvényeket felül kell hogy írja a krisztusi szeretet. Erről is beszélt dr. Bábel Balázs érsek Kecskeméten a Széchenyivárosi Plébánia Családpasztorációs-Intézetének megnyitóján. Amikor - szentmise keretében- megáldotta a munkatársakat. A Főpásztor gondolatait örömmel ajánljuk minden nyitott léleknek.

Részletek