
Elszánt FIDESZ, kemény Jobbik, maroknyi MSZP
Ünnepélyesen átvették csütörtök délután a megyeházán a megbízó levelüket a Bács-Kiskun megyei területi listán mandátumot szerzett képviselők.
Részletek
Ünnepélyesen átvették csütörtök délután a megyeházán a megbízó levelüket a Bács-Kiskun megyei területi listán mandátumot szerzett képviselők.
Részletek
A fényképező gép lehet a lakosság kezében a legjobb „fegyver” a kecskeméti limlom akcióra érkező „hulladékturisták” ellen – tanácsolták azon a sajtótájékoztatón, ahol a hétvégi hulladékgyűjtés részleteiről adtak tájékoztatást.
Részletek
Halász Sándort április 25-én 18 órakor a kecskeméti kórház sürgősségi osztályán látták utoljára, ahonnan a Táncsics utcai hajléktalanszállóra indult, de oda nem érkezett meg.
Részletek
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Állatvédelmi Őrszolgálat állatszerető, segítőkész aktivisták jelentkezését várja a megye területére. Feladat: a rossz körülmények között tartott kutyák felkutatása, bejelentése, intézkedés. Kapcsolattartás a helyi rendőri szervekkel, jegyzővel és a polgárőrséggel. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal az [email protected] e-mail címen.
Részletek
Megyénk közútjain, szerdán 1 súlyos sérüléses, 3 könnyű sérüléses és 2 anyagi káros közlekedési baleset történt.
Részletek
Csütörtökön délelőtt délnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, és a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A középső és keleti megyékben túlnyomóan felhős lesz az ég, északkeleten elszórtan záporok várhatók. Délután nyugaton változóan, máshol erősen felhős lesz az ég, sokfelé, főként a középső és keleti megyékben kell esőre, záporra, heves zivatarra számítani. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullik. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik a légmozgás. A hőmérséklet 19, 24 fok között tetőzik.
Részletek
Összeütközött két autó a Kandó Kálmán középiskola előtt. Abban a kereszteződésben, amelyben a balra kanyarodóknak és az egyenesen haladóknak egyszerre van zöld lámpája.
Részletek
*Reichersdorf, 960. +Sankt Moritz kolostor, Hildesheim mellett, 1038. május 5. A késő középkor két nagy szerzetesi reformmozgalmat ismer, melyek együttesen azt a célt szolgálták, hogy a kolostori életet az egyházi fegyelem általános hanyatlása után a késői karoling időkben megújítsák, és a bencés szerzetesség szigorú hagyománya alapján megreformálják. Franciaországra, Itáliára, Spanyolországra és Angliára vonatkozóan a szerzetesmozgalom a burgundiai Cluny kolostorából indult ki, a német területen viszont a lotharingiai Gorze reformja vált uralkodóvá.
Részletek
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen.
Részletek