Október 23. szerda, Gyöngyi
Bárth János szerzői estje Kecskeméten

Bárth János szerzői estje Kecskeméten

2007. január 26. 10:58

Nagy sikerű szerzői esttel folytatódott szerdán este a kecskeméti Porta Egyesület és a Szent Miklós Templomigazgatóság által szervezett Ferences Akadémia előadássorozata. Bárth János néprajzkutató Jézus Dicsértessék! című új könyvének megjelenése kínált kiváló alkalmat a rendezvényre, amelynek a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet zsúfolásig megtelt díszterme adott otthont. Megnyitó beszédében dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere kihangsúlyozta,

Részletek
A holocaust nemzetközi emléknapja

A holocaust nemzetközi emléknapja

2007. január 25. 14:24

Az ENSZ határozata alapján 2006-tól január 27-e a holocaust nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe. 1945-ben ezen a napon lépett be az első ukrán front néhány katonája az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán.

Részletek
Az újságírók védőszentjére emlékeztek

Az újságírók védőszentjére emlékeztek

2007. január 25. 14:20

Szalézi Szent Ferencre, az újságírók védőszentjére emlékeztek január 24-én, szerdán a kecskeméti Barátok Templomában, a reggeli szentmisén. Bárkányi Ernő érseki tanácsos, a templom igazgatója kihangsúlyozta, hogy Szalézi Szent Ferenc olyan konfliktusokkal terhelt korban - a reformáció korában - élt, amikor nagy szükség volt az ő krisztusi lelkületére.

Részletek
Vitamindús citrom a gyermekeknek! - Képek!

Vitamindús citrom a gyermekeknek! - Képek!

2007. január 24. 15:42

A Porta Egyesület a Vöröskereszt segítségével további citromokat adományozott a gyermekeknek! A mai nap folyamán a Porta aktivisták nagy tételben juttattak a gyermekjóléti szolgálat irodájába finomabbnál finomabb gyümölcsöket!Így a rászoruló gyermekek is részesülhetnek a téli időszakban oly szükséges vitaminokból!

Részletek
Elnöki meghívás az Országházba

Elnöki meghívás az Országházba

2007. január 22. 14:10

Nem mindennapi elismerés, ha valakit a Parlament elnöke személyesen hív meg egy országházi látogatásra. Ebben a kitüntetésben részesült a napokban Fertig Attila, a kecskeméti Rákóczi Ferenc Általános Iskola elsős kisdiákja, akit - egész osztályával együtt - Szili Katalin invitált a törvényalkotás házába. Az elnök asszony a Porta Egyesület főtéri szeretetvendégség-sorozatának záróeseményén figyelt fel az ifjúra, aki nagymamája versét mondta el a jelenlevők előtt.

Részletek
Ajándék vitamin a Porta Egyesülettől - Képek

Ajándék vitamin a Porta Egyesülettől - Képek

2007. január 19. 14:21

Egy önzetlen támogatónak köszönhetően 18 mázsa kiváló minőségű török citromot oszthatnak ki a napokban a kecskeméti Porta Egyesület és a Wojtyla Barátság Központ aktivistái. A civil szolidaritás jegyében elsősorban az egészségügyi és szociális intézményeket, valamint a karitatív szervezetek létesítményeit keresik fel a vitamindús gyümölcsökkel. Pénteken például a Baptista Szeretetszolgálatnál, a megyei kórház bejáratánál, a Margaréta Otthonban, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezeténél lepték meg az embereket az egészséges finomsággal.

Részletek
Szentmise a sajtó munkatársaiért

Szentmise a sajtó munkatársaiért

2007. január 19. 09:54

Szalézi Szent Ferencre, az újságírók védőszentjére emlékeznek 2007. január 24-én a kecskeméti Barátok Templomában a reggeli 8.30-as szentmisén. Közismert, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke Dr. Bábel Balázs metropolita, a Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportjával és a Szent Miklós Egyházközséggel együtt már hat éve megalapított egy Szalézi Szent Ferenc-díjat, amellyel a kuratórium elismeri a keresztény eszmeiség, a katolikus értékrend szerint munkálkodó tollforgatókat, tv-seket, rádiósokat.

Részletek
Mi lesz a régi katolikus temetővel?

Mi lesz a régi katolikus temetővel?

2007. január 19. 09:46

Régóta foglalkoztatja a kecskemétieket, hogy mi lesz a Budai kapu szomszédságában lévő, régi katolikus temető sorsa. Honlapunkhoz eljutott információk szerint az öreg sírkertet az önkormányzat kitisztíttatná, majd az egyház értékesítené a területet. Az eladásból befolyt összeget a Nagytemplom rekonstrukciójának finanszírozására kívánják fordítani. Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiszen az ingatlant védett növénytakaró borítja.

Részletek
Veszélyben a keresztek

Veszélyben a keresztek

2007. január 18. 16:04

Számos hívő jelezte, hogy az egyre inkább viharossá váló szélben megmozdult több kecskeméti kereszt is. A Porta Egyesület irodavezetője, Molnár Zoltán - miután megbizonyosodott a bejelentések valóságtartalmáról - azonnal értesítette az önkormányzat illetékeseit. Az ő utasításukra a VG kft. munkatársai a Porta aktivistáival karöltve a helyszínre siettek.

Részletek