![Porta látogatás az Örökifjaknál Porta látogatás az Örökifjaknál](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/990.jpg)
Porta látogatás az Örökifjaknál
A Porta Egyesület munkatársait találkozóra invitálták az Örökifjak Nyugdíjas Klubba. A civil szervezet dolgozói bemutatták az egyesület működését, tevékenységét, a futó programjait.
RészletekA Porta Egyesület munkatársait találkozóra invitálták az Örökifjak Nyugdíjas Klubba. A civil szervezet dolgozói bemutatták az egyesület működését, tevékenységét, a futó programjait.
RészletekA Fourtissimo együttes legutóbbi kecskeméti - a Barátok templomában tartott - nagysikerű hangversenye után, a Szegedi dómban, Egerben, majd Martonvásáron koncertezett. A sikersorozat most adventi hangversenyekkel folytatódik. November 25-én Soltvadkerten, 27-én Kiskunhalason lépnek fel a zenekar tagjai, közben pedig Fourtissimo-karácsony című új CD-jükön dolgoznak, amely november 15-én jelenik meg.
RészletekSzent Erzsébet, a szegények gyámolítójának emlékét régóta nagy tisztelet övezi Kecskeméten. Az ő nevét viseli a Czollner téri templom, és egy városrészt is elneveztek a XIII. században élt királylányról. Ezért is talált rendkívül jó fogadtatásra 2003-ban a Szenteste Alapítvány adománygyűjtő akciója, amellyel az Erzsébet-napi kenyérosztás középkorban gyökerező hagyományát elevenítették fel. Ezt a szép szokást a város közéleti személyiségei - újságírók, politikusok, vállalkozók, lelkészek közreműködésével - nem a templomokban, hanem forgalmas nagyáruházakban újították meg. Itt kínálták a Szenteste aktivistái Szent Erzsébet templomban Barótai Imre atya által felszentelt kenyérkéket, amelyért cserébe a megajándékozottak a Szenteste Alapítvány javára ajánlottak fel lehetőségeik szerint kisebb-nagyobb összeget.
RészletekKovács Antal, független önkormányzati képviselő invitálásra fórumra gyűltek össze kecskeméti civil szervezetek képviselői a november 7-én a Porta Díszteremben.
RészletekA kecskeméti Porta Egyesület megalakulása óta már számos alkalommal bizonyította, hogy örömmel áll ki minden nemes cél támogatásáért. A helyi Piarista Gimnázium sportudvarának rendbehozatalához ez év őszén 500 ezer forintot ajánlott fel városunk legjelentősebb civil szervezete. Az egyesület most újabb adománnyal lepte meg az intézmény vezetőit. A napokban megrendezett jubileumi Piarista Vacsorán Bárkányi Ernő, az egyesület elnöke adott át Szabó Istvánnak, a gimnázium igazgatójának egy dokumentumot , mely szerint a Porta 120 ezer forint értékű, gépjárművezető tanfolyami díjjal segíti az iskolát.
RészletekKecskeméten járt a hétvégén erdélyi testvérvárosunk, Marosvásárhely negyvenfős küldöttsége. A delegációval érkező újságírókat Makkai Jánost, a Marosvásárhelyi Népújság főszerkesztőjét, Bodolai Gyöngyit, a lap szerkesztőjét, és Antal Erikát, a Krónika újságíróját a Kecskeméti Lapok szerkesztőségében látta vendégül Lovas Dániel, a Porta Könyvkiadó főszerkesztője, valamint Koloh Elek, a Kecskeméti Lapok vezető szerkesztője.
RészletekTöbb tucat gazdi jelent meg kutyájával együtt a Porta Egyesület meghívására azon a lakossági fórumon, amelynek témája a konfliktusmentes, kulturált lakótelepi kutyatartás volt. Mint a téma, úgy a rendezvény sem volt indulatoktól mentes. Ezúttal is a legkényesebb kérdés: a közterületeket csúfító kutyapiszok kérdése keltette a leghevesebb vitát.
RészletekAz elmúlt hétvégén ünnepélyesen átadták, illetve felavatták Kecel új büszkeségét, a városi könyvtár és művelődési ház előtti téren felépített sík napórát. A különleges időmérő szerkezetet a Porta Egyesület ajándékozta a városnak. A tervezést ezúttal is Marton Géza, budapesti napórakészítő mester vállalta fel, míg a kivitelezést Iván Teréz kőfaragó, valamint a helyi önkormányzat műszaki csoportja végezte. Az avató ünnepségre több mint száz helybeli polgár és távolabbról érkezett vendég jött el, akik a köszöntők után megtudhatták, hogy a napóra számlapján emléktáblákon örökítették meg azoknak a személyeknek a nevét, akik munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a település fejlődéséhez.
RészletekMindenszentek ünnepének tiszteletére két helyszínen is megemlékezést szervezett a kecskeméti Porta Egyesület, valamint a Hírösgazda Kft. Hétfőn délután a Végh Mihály téren felállított alkalmi keresztnél gyűltek össze az emberek. Lakos Zsanett népdaléneklése, és Nagy Gabriella versmondása tette még emelkedettebbé a hangulatot, majd Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója szólt az emlékezés lélekgazdagító fontosságáról. A Memento feliratú alkalmi kereszt fáját a KEFAG Rt. adományozta a szervezőknek, a faragás pedig Albrecht Valter munkáját dicséri. Vágó Ambrus szállította a helyszínre a keresztet, amelyet Fellegi Tamás kerített körbe kőlapokkal.
RészletekCsütörtökön megszépült a Gyenes tér parkja. A Porta Egyesület nagytakarítást szervezett a helyszínen, ahol a munkatársak, aktivisták mellett nagy segítsége volt a civil szervezetnek. A park szomszédságában tanuló Piarista diákok szorgoskodtak a területen. Közel 30 pad, fa játszóelemek tisztultak meg a színes firkálmányoktól, a takarítók zsákokba gyűjtötték a szemetet, összegereblyézték a faleveleket, amit szintúgy összegyűjtöttek.
Részletek