Október 13. vasárnap, Ede, Kálmán
Újjászülető mementó

Újjászülető mementó

2006. november 15. 09:28

Jól haladnak a restaurációs munkái az idén őszig az Izsáki út és a Bagoly utca kereszteződésnél álló fakeresztnek. A kecskeméti Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre dr. Zombor Gábor javaslatára kezdeményezte a szakrális emlék rekonstrukcióját, amely szeptemberben indult el a feszület kiemelésével. A kereszt helyreállításán Laczkó János, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója két munkatársával dolgozik. A napokban felkerestük őket, hogy megnézzük, hogy haladnak a munkával.

Részletek
A Porta most Kadafalván segít - komfortos közösségi ház

A Porta most Kadafalván segít - komfortos közösségi ház

2006. november 15. 09:20

Kovács Fáradhatatlan Antal, képviselő úr, Molnár Ferenc (Molnár Fatelep) és a Porta Egyesület aktivista köre a kadafalvi Szent József Templom megújításán, komfortossá tételén fáradozik hetek óta. Mivel sok-sok segítőjük akadt és a Jó Isten is megáldotta munkájukat - már látszanak a siker első jelei.Nem nagy isteni hajlék a kadafalvi templom, de annál jobban szeretik az ott élő hívek. Sajnos áldonzni rá - a megélhetés egyre növekvő terhei miatt - egyre kevesebbet tudnak.

Részletek
Falemelő Ünnep a Műkertben

Falemelő Ünnep a Műkertben

2006. november 14. 19:16

Sokak örömére végre igazi lendületet vett a kecskeméti műkertvárosi Assisi Szent Ferenc Kápolna építése. A Porta Egyesület támogatásának köszönhetően az alapok már korábban elkészülhettek, a napokban, pedig megkezdődött a falak felhúzása, amihez a téglát, valamint a habarcsot Molnár Ferenc és családja ajánlotta fel. Amikor kedden délelőtt a helyszínen jártunk, a kivitelező Piramis Kft. munkatársai teljes erőbedobással szorgoskodtak a szépen körvonalazódó kápolna építésén.

Részletek
Könyvtári ünnep - Egy évtizede új otthonban

Könyvtári ünnep - Egy évtizede új otthonban

2006. november 14. 11:45

Tíz év telt el azóta, hogy a kecskeméti Katona József Könyvtár új otthonába költözött. A jeles jubileum alkalmából hétfőn délután bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a könyvtárban, melynek igazgatóját az építkezést megelőző évekről, illetve az átadás óta eltelt évtizedről kérdeztük. - Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke volt az, aki az első, nagyon határozott lépést megtette a beruházásért - mondta Ramháb Mária.

Részletek
Szent Mártonnál vendégeskedett a Porta

Szent Mártonnál vendégeskedett a Porta

2006. november 13. 10:12

Pénteken este hagyományteremtő szándékkal Tours-i Szent Mártonra emlékeztek a Porta Egyesület szervezésében a civil szervezet barátai, meghívott vendégei. A Kodály Intézet auditóriumában dr. Zombor Gábor polgármester bevezető gondolataival, üdvözlésével vette kezdetét tegnap a Szent Márton napi rendezvénysorozat. A IV. Ferences Akadémia ismét különleges intellektuális csemegékkel szolgált. P. Borian Elréd OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára: "Szent Ferenc példaképe Szent Márton", dr. Bárth János néprajzkutató pedig "Szent Márton a néphagyományban" címmel tartott előadást.

Részletek
Tisztelgés Katona József születésnapján

Tisztelgés Katona József születésnapján

2006. november 13. 10:09

Katona József, városunk nagy szülötte, a magyar dráma megteremtője, elkötelezett kecskeméti lokálpatrióta születésnapján (Kecskemét, 1791. nov. 11.-Kecskemét, 1830. április. 16.)tisztelgő sétát, megemlékezést tartott a Porta Egyesület a Köztemetőben, a legjelesebb kecskeméti sírhelyénél. A résztvevők emlékcsokrot helyeztek el a drámaköltő testét takaró hantokon. Farkas P. József, az egyesület alapító tagja mementójában hangsúlyozta: az a sírkő amelyre a magyar nyelv mesterének nevét vésték a kései utódok, csak a költő porát őrzi.

Részletek
PORTA TISZTELGÉS: KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJÁN

PORTA TISZTELGÉS: KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJÁN

2006. november 12. 00:54

Katona József, városunk nagy szülötte, a magyar dráma megteremtője, elkötelezett kecskeméti lokálpatrióta születésnapján (Kecskemét, 1791. nov. 11.-Kecskemét, 1830. április. 16.)tisztelgő sétát, megemlékezést tartott a Porta Egyesület a Köztemetőben, a legjelesebb kecskeméti sírhelyénél.

Részletek
SZENT MÁRTON VISSZAKÖLTÖZÖTT KECSKEMÉTRE

SZENT MÁRTON VISSZAKÖLTÖZÖTT KECSKEMÉTRE

2006. november 11. 20:24

Hagyományélesztő/teremtő szándékkal rendezte meg SZENT MÁRTON ünnepét - pénteken - a PORTA EGYESÜLET Katolikus Munkacsoportja. A találkozón részt vettek az város, vezető egyházi és önkormányzati személyiségei, az egyesület alapítói, támogatói, aktivistái. A szervezőknek köszönhetően Szent Márton hegyéről, Pannonhalmáról is érkezett egy delegáció, hogy hiteles beszámolót kapjunk Szent Márton és Szent Ferenc lelki kapcsolatáról és termő örökségéről, illetve, hogy Márton-hegyi új borral köszöntsük föl a szeretet népszerű szentjét....

Részletek
Ménteleken a felszentelt harang

Ménteleken a felszentelt harang

2006. november 10. 15:23

Megérkezett a nemrégiben felszentelt harang a ménteleki általános iskolához. A képen Kelemen György úr az iskola igazgatója tartja kezében a becses tárgyat, melyet a Porta Egyesület készítetett el támogatói segítségével.

Részletek