Október 14. hétfő, Helén
Szent Erzsébet-napi karitatív akció

Szent Erzsébet-napi karitatív akció

2005. november 9. 15:24

Szent Erzsébet, a szegények gyámolítójának emlékét régóta nagy tisztelet övezi Kecskeméten. Az ő nevét viseli a Czollner téri templom, és egy városrészt is elneveztek a XIII. században élt királylányról. Ezért is talált rendkívül jó fogadtatásra 2003-ban a Szenteste Alapítvány adománygyűjtő akciója, amellyel az Erzsébet-napi kenyérosztás középkorban gyökerező hagyományát elevenítették fel. Ezt a szép szokást a város közéleti személyiségei - újságírók, politikusok, vállalkozók, lelkészek közreműködésével - nem a templomokban, hanem forgalmas nagyáruházakban újították meg. Itt kínálták a Szenteste aktivistái Szent Erzsébet templomban Barótai Imre atya által felszentelt kenyérkéket, amelyért cserébe a megajándékozottak a Szenteste Alapítvány javára ajánlottak fel lehetőségeik szerint kisebb-nagyobb összeget.

Részletek
Civil Fórum

Civil Fórum

2005. november 9. 10:26

Kovács Antal, független önkormányzati képviselő invitálásra fórumra gyűltek össze kecskeméti civil szervezetek képviselői a november 7-én a Porta Díszteremben.

Részletek
Porta-ajándék

Porta-ajándék

2005. november 7. 15:47

A kecskeméti Porta Egyesület megalakulása óta már számos alkalommal bizonyította, hogy örömmel áll ki minden nemes cél támogatásáért. A helyi Piarista Gimnázium sportudvarának rendbehozatalához ez év őszén 500 ezer forintot ajánlott fel városunk legjelentősebb civil szervezete. Az egyesület most újabb adománnyal lepte meg az intézmény vezetőit. A napokban megrendezett jubileumi Piarista Vacsorán Bárkányi Ernő, az egyesület elnöke adott át Szabó Istvánnak, a gimnázium igazgatójának egy dokumentumot , mely szerint a Porta 120 ezer forint értékű, gépjárművezető tanfolyami díjjal segíti az iskolát.

Részletek
Erdélyi kollégák látogatása

Erdélyi kollégák látogatása

2005. november 7. 15:20

Kecskeméten járt a hétvégén erdélyi testvérvárosunk, Marosvásárhely negyvenfős küldöttsége. A delegációval érkező újságírókat – Makkai Jánost, a Marosvásárhelyi Népújság főszerkesztőjét, Bodolai Gyöngyit, a lap szerkesztőjét, és Antal Erikát, a Krónika újságíróját – a Kecskeméti Lapok szerkesztőségében látta vendégül Lovas Dániel, a Porta Könyvkiadó főszerkesztője, valamint Koloh Elek, a Kecskeméti Lapok vezető szerkesztője.

Részletek
Lakossági fórum

Lakossági fórum

2005. november 7. 14:55

Több tucat gazdi jelent meg kutyájával együtt a Porta Egyesület meghívására azon a lakossági fórumon, amelynek témája a konfliktusmentes, kulturált lakótelepi kutyatartás volt. Mint a téma, úgy a rendezvény sem volt indulatoktól mentes. Ezúttal is a legkényesebb kérdés: a közterületeket csúfító kutyapiszok kérdése keltette a leghevesebb vitát.

Részletek
Napórát avattak Kecelen - képgalériával!

Napórát avattak Kecelen - képgalériával!

2005. november 6. 20:25

Az elmúlt hétvégén ünnepélyesen átadták, illetve felavatták Kecel új büszkeségét, a városi könyvtár és művelődési ház előtti téren felépített sík napórát. A különleges időmérő szerkezetet a Porta Egyesület ajándékozta a városnak. A tervezést ezúttal is Marton Géza, budapesti napórakészítő mester vállalta fel, míg a kivitelezést Iván Teréz kőfaragó, valamint a helyi önkormányzat műszaki csoportja végezte. Az avató ünnepségre több mint száz helybeli polgár és távolabbról érkezett vendég jött el, akik a köszöntők után megtudhatták, hogy a napóra számlapján emléktáblákon örökítették meg azoknak a személyeknek a nevét, akik munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a település fejlődéséhez.

Részletek
A csend napjai

A csend napjai

2005. november 1. 20:40

Mindenszentek ünnepének tiszteletére két helyszínen is megemlékezést szervezett a kecskeméti Porta Egyesület, valamint a Hírösgazda Kft. Hétfőn délután a Végh Mihály téren felállított alkalmi keresztnél gyűltek össze az emberek. Lakos Zsanett népdaléneklése, és Nagy Gabriella versmondása tette még emelkedettebbé a hangulatot, majd Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója szólt az emlékezés lélekgazdagító fontosságáról. A „Memento” feliratú alkalmi kereszt fáját a KEFAG Rt. adományozta a szervezőknek, a faragás pedig Albrecht Valter munkáját dicséri. Vágó Ambrus szállította a helyszínre a keresztet, amelyet Fellegi Tamás kerített körbe kőlapokkal.

Részletek
Takarítás a Gyenes téren - Képgaléria

Takarítás a Gyenes téren - Képgaléria

2005. október 27. 17:47

Csütörtökön megszépült a Gyenes tér parkja. A Porta Egyesület nagytakarítást szervezett a helyszínen, ahol a munkatársak, aktivisták mellett nagy segítsége volt a civil szervezetnek. A park szomszédságában tanuló Piarista diákok szorgoskodtak a területen. Közel 30 pad, fa játszóelemek tisztultak meg a színes firkálmányoktól, a takarítók zsákokba gyűjtötték a szemetet, összegereblyézték a faleveleket, amit szintúgy összegyűjtöttek.

Részletek
Kiút az erkölcsi válságból

Kiút az erkölcsi válságból

2005. október 27. 09:55

A politika és az egyház viszonyáról, a magyarság erkölcsi válságáról, a sajtó prostituálódásáról és még számos hívőket és nem hívőket egyaránt érintő kérdésekről folyt a beszélgetés szerda este a Porta Egyesület Kecskeméti Találkozások című programsorozatának újabb rendezvényén, amelynek dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt a vendége. - Az egyház nem lehet jobb vagy bal oldali - szögezte le mindjárt a találkozó kezdetén Veres András - az egyetlen irányadó számára ugyanis az, hogy Krisztus tanítását képviseli.

Részletek
Aranydiplomát kapott Kecskemét

Aranydiplomát kapott Kecskemét

2005. október 26. 14:40

Aranydiplomával ismerte el a Virágos Magyarországért verseny zsűrije Kecskemét önkormányzatának parkjaink, közterületeink megújításért, a város arculatának formálása érdekében végzett munkáját. A rangos díjat szerdán sajtótájékoztató keretében mutatták be a városházán. A kormány a Magyar Turizmus Rt.-vel közösen meghirdetett pályázatán nem csak a települések zöldfelületeinek gondozottságát értékelik, hanem teljességében nézik az önkormányzatok a környezetbarát politikáját, amelybe bele tartozik a vendégváró, a rendezett városkép kialakítása, valamint az épített örökség védelme is.

Részletek