
A Bács-Kiskun megyei Kunbajáról szólt a 89.5 Music Fm pénteken reggel
Kunbajáról sugározta a 89.5 Music Fm az országos műsorát 2017. november 3-án reggel. Az „Önindító" műsorvezetői Bochkor Gábor (Bocsi) és István Dániel voltak.
RészletekKunbajáról sugározta a 89.5 Music Fm az országos műsorát 2017. november 3-án reggel. Az „Önindító" műsorvezetői Bochkor Gábor (Bocsi) és István Dániel voltak.
RészletekMiközben javában tart a közönségszavazás, a VOSZ elnökségi ülésén már az is elhangzott, hogy hol és mikor tartják a Prima Gálát. A Megye legrangosabb társadalmi eseménye idén is a Four Points By Sheratonban lesz, november 24-én, ahol A Prima Díjak átadásán túl díjazzák a kategóriagyőztesek példaértékű munkásságát és életpályájukat is.
RészletekNovember 2. halottak napja a keresztény világban. Az elmúlt hetekben milliók zarándokoltak ki a temetőkbe. Vannak azonban elhunytak, akik sírjánál senki sem gyújt mécsest, senki nem helyez oda virágot, mert hozzátartozók, barátok, ismerősök nélkül tértek örök nyugovóra. A Wojtyla Barátság Központ vezetőkből és gondozottakból álló kis küldöttsége az ő nyughelyeiket kereste fel péntek délután a Kecskeméti Köztemetőben. Egy-egy virággal, mécsessel emlékeztek a magukra hagyva elhaltakra, s mondtak értük közbenjáró imádságot. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekEgy frissen felállított Krisztus-keresztre lehetnek figyelmesek, egyúttal gyönyörködhetnek Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész műalkotásában a Wojtyla Barátság Központ előtti tér környékén járók-kelők. A felszentelési ünnepségre november 3-án, péntek délelőtt került sor. A keresztet Mons. Pintér Gábor Belorusszia pápai nunciusa részesítette papi áldásban. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
RészletekÉrtesítjük kedves látogatóinkat, hogy november 3-án, pénteken az arborétum kivételesen csak 10 órakor nyit, mert vadászat lesz a területen. Köszönjük megértésüket! (A fotók 2014. április 6-án, egy vadhajtás során készültek az arborétumban)
RészletekNovember 2-án, csütörtökön rendhagyó vízilabda edzést tartottak a Kecskeméti Fürdőben.
RészletekA Mezei utcai Közösségi Ház környezetében élő gyermekek közül tizenöten látogattak el a Fővárosi Állatkertbe. A Közösségi Háznak a belépőket a budapesti Oláh Anna, Ferencvárosi Esélyegyenlőségi referens ajánlotta fel.
RészletekBács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházán 3%-kal csökkentek, míg Kiskunhalason 45%-kal emelkedtek idén az átlagos Ft/m2 árak. Az ingatlanárakat azonban a Kecskeméten meghirdetett családi házak, illetve a kalocsai téglalakások vezetik jelen pillanatban.
RészletekA Láng Kereskedelmi Kft. kecskeméti csapata tavaly januárban csatlakozott a Wojtyla Barátság Központ támogatóinak sorába. Ma pedig újabb ebédmeghívással érkezett a népkonyha ebédlőjébe Varga Viktor telephelyvezető, ugyanis a tizenhárom főt számláló munkatársi közösség ismét „összedobott” egy ebédre valót a szociális intézmény százhúsz gondozottja számára. A felajánlók „követét” Farkas P. József alapító-igazgató és Farkasné Pásztor Jolán társalapító mutatta be Suhajda Krisztián és hitvese kíséretében – utóbbiak 120 db süteményt ajándékoztak a rászorulóknak –, majd közös imádság után – melyet Borisz atya ortodox lelkipásztor, a sorsközösség „házi lelkésze” vezetett – , szokás szerint fél 12-kor, Varga Viktor tevékeny közreműködésével, kezdetét vette az ebédosztás. Ezúttal tyúkpörköltet szolgáltak fel tészta körettel, kenyérrel és Suhajdáék édes finomságával a szociális intézmény önkéntesei. Ráadásul Prikkel Antal-féle Szentkirályi Szikvíz is volt a tálaló asztalon. (Fotók: Mátyus István)
RészletekTavaly április óta folytatnak ádáz küzdelmet az igénytelenség, nemtörődömség, antiszociális magatartás ellen a Wojtyla Ház gondozottjai Kecskemét egyik gyöngyszeme, a főtéri Romkert területén. Ami a belváros eme ékességének higiéniai állapotát illeti, nos, erről igen nehéz indulatok nélkül megnyilatkozni. Az évek során bevett szokássá vált egyik-másik honpolgár részéről, hogy – különösen hétvégi rendezvények alatt és után - ott végzik el biológiai szükségletüket, ürítik ki zsebeiket, szabadulnak meg a feleslegessé vált sörös dobozoktól, üvegektől, szanaszét dobálják a cigarettacsikkeket. 2016. április 15-én a wojtylások gondoltak egy merészet, s megfogadták, amíg nem születik megnyugtató megoldás e problémakörre, rendszeresen kijárnak a Romkertbe összetakarítani az időközben ott felgyülemlett szemetet. Ma is ez történt. A „kommandósok” ígérték: folyt. köv. (Fotók: Mátyus István)
Részletek